2024. március 29., péntek

Június közepétől strandolhatnak a zentaiak

Az elmúlt napokban a bácskai oldalon, a híd közelében lévő Tisza-parti strandot is rendbe tették

A zentai önkormányzat június 15-ére tervezi a Népkertben lévő kék medence megnyitását. Czegledi Rudolf, a község polgármestere lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy addigra minden műszaki feltétel megteremtődik ehhez, utána a Dr. Milan Jovanović Batut Szerbiai Közegészségügyi Intézet által előírt óvintézkedésekkel összhangban fürödhetnek a zentaiak a medencében, illetve kapcsolódhatnak ki ennek a területén.

A polgármester elmondta azt is, hogy a belépőjegyek ára maradt a tavalyi, vagyis ötéves korig a gyermekek ingyen léphetnek be és használhatják a medencét, az ennél idősebbeknek pedig 120 dinárt kell majd fizetni, míg az egész idényre szóló bérlet 3000 dinárba kerül. A medence délelőtt tíz órától fogadja a fürdőzőket, és este hétig üzemel, utána a sportolóké lesz a terep. A kék medencében egyébként nagyban készülnek az idei szezonra, a környékét már elrendezték, most pedig a berendezéseket szerelik, és a medencét takarítják – ecsetelte a polgármester.

Az észak-bácskai kisváros vezetősége az elmúlt napokban a Vajdaság Vizei Közvállalattal és a községi kommunális vállalattal karöltve rendbe tette a bácskai oldalon, a híd közelében lévő Tisza-parti strandot is. A Tisza mellett elvégezték a terep elrendezését és a gyomnövényeket is eltávolították, hogy az itt fürdőzni, illetve napozni vágyók kulturált körülmények közepette tölthessék el szabadidejüket – számolt be a polgármester, aki azt is elmondta, hogy a Halászcsárdánál lévő fürdőhelyet is hasonlóképpen elrendezik.

– Az a célunk, hogy június 15-ére mindkét fürdőhely és a medence is működjön – hangsúlyozta ki Czegledi Rudolf, aki elmondta azt is, hogy a Vajdaság Vizei Közvállalat képviselőivel megbeszélték, hogy a napokban a várossal szembeni, bánáti oldalon lévő fürdőhelyről is elszállítják az elmúlt hetekben kivágott fákat.

– Egyelőre nem tudni, hogy a vállalat milyen terepet hagy maga után, de június 15-éig azt a strandot is rendbe szeretnénk tenni – jegyezte meg a polgármester.

A Halászcsárda felé vezető út rendbetételének a folytatását illetőleg pénteken nyitották ki a közbeszerzési ajánlatokat, és amennyiben nem jön közbe semmilyen komplikáció, akkor nagyjából két-három hét múlva a Csárda felé vezető út burkolatának a lekövezését is elvégzik – nyilatkozta Czegledi Rudolf.