2021. június 17., csütörtök

Bővült Bánát növényállománya

Új kovamoszatfajt fedeztek fel a melencei Rusanda gyógyfürdő parkjában

A nagybecskereki természetvédelmi területekkel megbízott intézmény kutatásai szerint két új alganemzetséget találtak, és tizenöt új kovamoszatfajt fedeztek fel. Ez utóbbiak a nevüket onnan kapták, hogy önmaguk megvédése érdekében képeznek szilikátburkot. Szerbia növényállománya így gazdagabb lett a melencei Rusanda gyógyfürdő területén felkutatott algákkal.

A melencei Rusanda gyógyfürdő (Fotó: mojasrbija.rs)
A melencei Rusanda gyógyfürdő (Fotó: mojasrbija.rs)

Az új algafajok felfedezéséről Észak-Macedóniában, a természetvédők hatodik kongresszusán mutatják be értekezésüket a kutatók, ugyanakkor nemzetközi kiadványba is bekerülnek a munkák.

Az elmúlt időszakban több egynapos akció során fésülték végig a Rusanda gyógyfürdő védett területté nyilvánított parkját, illetve a tavakat, köztük a mesterségesen létrehozott Homokost is. A kutatást a Belgrádi Egyetem Kémiai, Technológiai és Kohászati Intézményének szakemberei végezték, és a projektum felölelte a mesterséges tó biológiai és kémiai szemszögű vizsgálatát is.

A szakemberek a kutatásokhoz a mintákat úgy nyerték ki, hogy nem károsították a védett terület egy szegmensét sem, és minden vizsgálódást a megfelelő intézkedések, szabályok betartásával végeztek el.