2024. május 10., péntek
FOCIMIX

Gyászszünettel emlékeznek

A német labdarúgó-bajnokság első- és másodosztályának következő két fordulójában a mérkőzések előtt egyperces gyászszünettel emlékeznek a koronavírus-járvány áldozataira. A liga szerdai közleménye szerint a profi futball ezzel szeretné részvétét kifejezni az áldozatok családjai felé, egyúttal jelezte: köszönettel tartozik mindazoknak, akik nap mint nap a járvány elleni küzdelemben vesznek részt. A német bajnokság több mint két hónap után a múlt héten folytatódott, zárt kapus mérkőzésekkel.

ANGLIA

Edzésben a legnagyobb sztárok

A Premier League-ben listavezető Liverpool és a Manchester United is megkezdte az edzéseket a járvány okozta kényszerszünetet követően. A Sky Sports beszámolója szerint a BL-győztes Vörösöktől elsőként a vezetőedző Jürgen Klopp érkezett a klub melwoodi edzőközpontjába, ahol egy tízfős csoportnak – benne Virgil van Dijkkel, Trent Alexander-Arnolddal, James Milnerrel és a kapus Alissonnal – tartott tréninget. Az MU Carringtonban készül, a média szerint az első fecskék Fred és Scott McTominay voltak. A PL-ben szereplő csapatok kedden kapták meg az engedélyt a kiscsoportos edzésekre. A kluboknál 748 koronavírustesztet végeztek el a játékosokon és az alkalmazottakon, három egyesületnél összesen hat pozitív esetről számoltak be.

OLASZORSZÁG

Újabb határidő

Az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) szerdán augusztus 20-ai határidőt szabott meg a bajnokság befejezésére. A FIGC közleményben adta hírül, hogy az első, a másod- és a harmadosztály küzdelmeit szeretné folytatni, az alsóbb osztályokét viszont már nem. A mostani idény zárásának határideje mellett az új szezon rajtjának időpontját is kijelölte a szervezet, amely szeptember elsején kívánja elindítani a 2020/21-es kiírást. Azt egyelőre még mindig nem tudni, hogy a járvány miatt március 9-én leállított bajnokság mikor indulhat újra. Ahhoz ugyanis az olasz kormány határozatára van szükség, amelyet jövő hét csütörtökre ígérnek. A FIGC szerdán arról is határozott, hogy abban az esetben, ha az újraindítást követően ismét le kellene állítani a küzdelmeket bármelyik osztályban, akkor a szövetség egy rövidített, alternatív lebonyolítást rendel majd el a helyezések eldöntésére, ami akár play-off rendszerű is lehet. Ha rövidített formában sem lehetséges a befejezés, a szövetség dönt a végső pozíciókról egy pontrendszer segítségével.

SPANYOLORSZÁG

Aduriz: Ennyi volt

Bejelentette visszavonulását Aritz Aduriz, a spanyol élvonalban szereplő Athletic legendás labdarúgója. A 39 éves csatár szerdai Twitter-bejegyzésében számolt be döntéséről, amelyet súlyos csípősérülésével indokolt. A veterán támadó karrierje jelentős részét a baszk együttesben töltötte, színeiben 405 mérkőzésen 172 alkalommal volt eredményes. A La Liga történetében mindössze ő és LionelMessi tudott az elmúlt 15 szezon mindegyikében gólt szerezni. Aduriz utolsó profi találata sokáig emlékezetes marad, ugyanis La Liga nyitófordulójában pályára lépését követően egy perccel, a 89. percben győztes gólt ollózott a címvédő Barcelona elleni rangadón.