2022. január 27., csütörtök

Új autóval menthetnek életet

Bővült a Magyarkanizsai Egészségház gépparkja

Pénteken vette át ünnepélyes keretek között a Magyarkanizsai Egészségház igazgatónője, Gyólay Karolina Igor Mirovićtól azt az új mentőautót, amely a mentőszolgálat zavartalan működését hivatott szolgálni. A Tartományi Egészségügyi Titkárság az Egészségügyi Intézmények elsődleges szükségleteinek biztosítása a mentők számára elnevezésű projekt keretében adományozta az autót, amely gyógyászati segédeszközökkel is fel van szerelve.
Az átvételt követően az igazgatónő lapunknak adott nyilatkozatában kifejezte örömét és köszönetét, és afelől biztosította a községbeli polgárokat, hogy a bővülő gépparkkal még eredményesebben végezhetik a jövőben a munkájukat.

– Hálás köszönettel tartozunk a tartományi kormánynak és a Tartományi Egészségügyi Titkárságnak, hogy felismerték a Magyarkanizsai Egészségház elsődleges szükségletét nyolc éve működő Mentőszolgálatunkban, és adományukkal támogatták eredményes munkáját. Ez a szolgáltatásunk szakmailag felkészült csapataival, az új, teljesen felszerelt járművel még minőségibb egészségügyi ellátást biztosít a magyarkanizsai község lakosságának, hisz ez az egészségügyi ellátásunk mind a tizenhárom településen egyformán elérhető sürgős esetekben. A Magyarkanizsai Egészségházban öt sürgősségi csapat napi szinten átlagban húsz esetet lát el négyszáz négyzetméteres területen, 20 ezer lakos részére. Ezenkívül biztosítja az ellátást a két határátkelőhelyen, az autóút egy szakaszán, valamint azon turisták részére is, akik a magyarkanizsai község területén tartózkodnak. Az esetek száma meghaladja a vajdasági átlagot. Sajnos gépparkunk már az elöregedés fázisában van, ugyanis mentőautóink átlagban már 300-400 ezer kilométert megtettek. Gépparkunk és egészségügyi felszereltségének karbantartása az intézménynek eddig is elsődleges feladata volt, de az új mentőautó jobb minőséget biztosít mind az intézménynek, mind a polgároknak, hiszen sürgős esetekben az idő az egyik legfontosabb tényező, különösen szívinfarktus vagy agyvérzés esetén, amikor minden perc számít. Ezt teljes mértékben biztosítja ez az új, felszerelt mentőautó, amelyet most vettünk át, a Tartományi Egészségügyi Titkárság jóvoltából – mondta el az igazgatónő, aki hozzátette, hogy az önkormányzatnak is hálával tartoznak.

Az igazgatónő az új mentőautóval
Az igazgatónő az új mentőautóval

– Egyúttal köszönetet mondunk a magyarkanizsai önkormányzatnak is, hiszen az ötödik csapatot önkormányzati keretből tudjuk biztosítani, így tud az intézmény 24 órában készenlétben állni és egyenlő és megfelelő egészségügyi ellátást nyújtani minden polgár számára.
A géppark most már egy új, modern és minden igényt kielégítő, nélkülözhetetlen járművel lett gazdagabb, amelynek nemcsak az egészségügyben dolgozók, hanem mind a tizenhárom település lakosai hasznát vehetik.