Fontos telefonszámok Vajdaságban

Vajdasági Közegészségügyi Intézet 021/4897-800, 064/8028-894 és 064/8028-895 Zombori Közegészségügyi Intézet 025/412-888 és 062/1956-866 Pancsovai Közegészségügyi Intézet 013/322-965 és 062/886-9721 Mitrovicai Közegészségügyi Intézet 022/610-511, 064/8092-911 és 064/8092-938 Szabadkai Közegészségügyi Intézet 024/571-333 és 064/1009-276 Nagykikindai Közegészségügyi Intézet 0230/421-102, 062/8833-841 és 062/8833-877 Nagybecskereki Közegészségügyi Intézet 023/566-345 és 069/210-1102

Bővebb információkért kattintson ide

TOLLRAJZ

Székelyi anziksz

Péter László

2020. május 12., 16:59

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Mélységes mély a múltnak kútja.” De vajon mennyi elfeledett értéket tudunk belőle kimerni eme kurta és egye(net)tlen emberöltőnyi idő alatt, amely a rendelkezésünkre áll? S múló emlékezetünkkel hogyan tudnánk belőle megtartani a számunkra lényegeset?

A palackpostás

Géber László: Kereszt (szoborkompozíció, fafaragás)

Géber László: Kereszt (szoborkompozíció, fafaragás)

A parttalanság, a végtelenített fantáziapörgetés a rossz beidegződéseink közé tartozik. De a járdába süllyesztett botlatókövek vagy a gyámkövek mindig emlékeztetnek bennünket valamire, s derűs és borús mindennapokon a tények áttűnéses valóságát láthatóvá és tapinthatóvá teszik. Ezen kövek a mindenkori fő erősségünk. Úgy hívják őket: bölcsészet, irodalom, művészet. És talán nem is annyira a valóságot, mint a sokféle valóságainkat tükrözik, dicsérik.

A látásnak: van nyelve! – fedezte fel hajdanán, a hetvenes évek legvégén Géber Laci barátom, Kepes György A látás nyelve című könyvét lobogtatva. Amelyet Kepes még 1944-ben írt meg Chicagóban. 1937-ben kirajzott Amerikába az elkerülhetetlennek látszó háború elől ő is, akárcsak Bartók, s meghívott művészként Moholy-Nagy tervezőintézetének fény-szín részlegét vezette. Hogy milyen festő volt, nem is volt annyira érdekes: de az elméletei igen. Elmélkedő művészünk az új vizualitások tanulmányozása és utolsó újraértelmezése óta elegánsan átlépett valamely más távoli tér-idő közbe, s berendezkedett a számára már ismerős lehetséges virtuális terek egyikében vagy az örökkévalóságban. Azóta kóstolgatjuk, ízlelgetjük az általa felülírt fizikai térélmények filozófiáját. Felfedezéseit, eredményeit, amelyekből metafizikai, sőt tudományos-matematikai képleteket alkotott, s amelyekről állítólag meredek elvontsággal órákig volt képes (= Kepes) beszélni. Ami meggyőző érv lehet valakinek a megítélésében.

Valóságszűrletek

Mindannyian fény-árnyékos szín- és ízatmoszférában élünk. Egyértelmű, hogy egy végtelen lehetőségekkel felvértezett formavilágban pörgünk. Szagokból, ízekből, tapintásból, de legfőképpen a teremtett világ pompás látványtárából táplálkozunk. És mégis, elsősorban az emlékképekből tápláljuk fel ösztöneinket és gondolatainkat. Hovatovább, észleljük, hogy azok nem feltétlenül mind a mieink. Azazhogy nem csupán a saját emlékképeink, csak úgy hisszük. Mert nem csupán az információk száraz áramlásából, hanem a mások által is szűrt élményteli információkból is táplálkozunk. Átéljük mások továbbított gondolatait, élményeit, a révülések örömét-bánatát, majd megcsócsálva, megemésztve újraértelmezzük őket: vagyis a magunk szakállára átalakítjuk, s valamilyen formában valóra váltjuk.

A közös képlékeny emlékképeket elkeverve alkotjuk meg a különlegest, az egyedit is. A művészet rejtett, bonyolult kettős természete, hogy csupa hozott, észlelt, talált vagy szerzett élményekből tevődik össze. Az emberiség ingergazdag képalkotó művészete valószínűleg azért jött létre, mert a barlanglakó már nem tudta elviselni az ötlettelenség súlyát, jármát, az értelmetlen ülepvakargatást és köldöknézegetést. Vagyis, megelégelte a gyökértelen lét egyhangúságát, szellemtelen egyoldalúságát.

Pár évtizeddel ezelőtt még nehéz volt a materialista szemlélet elhibázottságáról szólni, a szenvtelenség, ridegség tárgyilagosságát megbírálni. Ma már kurta, érzéketlen mivoltában darabosnak és idegennek, sőt alantasnak és természetellenesnek tartjuk. Ábrázolásmódja is olyan, mintha egy hal gerincének kecses ívét habarcsban szeretnénk megrajzolni vakolókanállal. Ormótlan. Kassák például csupán annyira tudott rajzolni, mint egy ügyes asztalosmester vagy egy tehetséges kőműves. Ez a szikár bádogember azonban lényeges egyszerűséggel, őszinte bevallással ki is merte mondani, hogy nehéz kezű, autodidakta: „Nem tudom jobban” – s ezáltal lett hiteles. Sokat kell még töprengenünk Kassák őszinte hitvallásán. A csupasz, kurta dobozkompozíciói ma sokak számára vonzóbbak Rembrandt könnyed vonalakkal skiccelt lendületes diópácrajzainál. Kassák kitartó művész volt. Még ma is szinte erőszakosan választásra kényszerít bennünket.

Székelyi triász

A multikulturális pofátlanság haszna a hamisságok kitartó és következetes gerjesztésében van. A székelyi triász több mint négy évtizede tizenévesekből állt. Spontánul tette-vette magát, és az öncélú szórakozás helyett időkorlát nélküli önképző tanfolyamokon komoly könyveket olvasgatott és értelmezett. Géber Laci filozófiát; Nietzschét és Schopenhauert értette igazán, de Goethe is érdekelte, aki a költészetén kívül esztétikával s még színelmélettel is foglalkozott. Nagy Pisti éjjel-nappal Kodolányit, Kosztolányit, Szerb Antalt, Tolnait faggatta, és már verseket is írt. A harmadik E. H. Gombrich művészettörténeti tanulmányait, Ács Jóska bácsit, Györffy Istvánt, László Gyulát csodálta.

A sokféleségnek ereje volt. Közösen „járattuk” a Képes Ifjúság mellett az újvidéki Új Symposiont, hogy végül az „avantgárd” peremgondolataiban ráérezzünk az időszerű kreatív valóság erejére. Ugyanakkor a művészet elárulásáról is elsősorban általuk szereztünk tudomást. Felismertük a művészi lét és nemlét zsákutcáját, a zsúfolt kor esztétikai és etikai szabálytalanságait, a bővizű forrásként felbugyogó giccsáradatot is. Amely bizonyára jelen volt mindenütt, így a fejlődő országokat sem kerülte el. Észlelhetően a titói Jugoszláviában is jelen volt, ahol a remek művészi eredmények mellett sajnos leleményes plasztikfröccsentő tevékenységgel neveltek fel egész műanyag-nemzedékeket. Az értelmes munkásosztály a talmi olcsóra, szórakoztatóra inkább volt kíváncsi, mint az elvont művészi őszinteségre. A világot a művészet itt és ekkor sem tudta megváltani: az sehogy sem akart a „a négy sarkából kidőlni”.

Kartonfigurák az űrben

A dolgoztatott társadalom jobban élvezte az igénytelent, üregest, szórakoztatót, mint a haladó művészeteket. Ezen az állapoton anno, a hatvanas és hetvenes évek Vajdaságában segített valamelyest változtatni Ács József festőművészünk. A legendás művésztelep-szervező leleményességével létrehozta Első Kísérlet művészcsoportját, amely az „időszerű művészet” kreativitását ravasz módon összefüggésbe hozta a korszerű nagyüzemi termeléssel. Leginkább talán amiatt, hogy „hasznosságával” a titói szocializmus értékrendjén fordítson vagy igazítson, s elhitesse vele, hogy a fejlődő világ materialista társadalmának a még gazdasági és termelési kérdésekkel is foglalkozni akaró művészetekre igenis szüksége van. A giccs azonban legyőzhetetlennek bizonyult. Bizonyos korokban, amikor az őszinteség jobban számított, talán nem is létezett. De manapság, amikor a művészet elvontabbá (érthetetlenné) vagy bármilyen más oknál fogva felfoghatatlanná válik az átlagember számára, a bennük szunnyadó igény pótlására a giccs rossz esztétika fogazatával mar bele a haladó művészet testébe. A modernizmus szemléletének elfogadása egykor védőmechanizmusként működött volna, és a „giccsbetegségből” való kilábalás egyedüli módjának tartották. Csakhogy elkövették azt a hibát, hogy a hagyományos művészeteket túlhaladottnak vélték s lenézték, a lavór vízzel kiöntvén a gyereket is.

A giccs egzisztencializmusa

Cseppet sem volt igazuk azoknak, akik boszorkányégetéses módszerrel próbálták megoldani a modern kori esztétikai feladatokat, s a modernitások gyűrött angyalát istenítve a hagyományost leintették. Az irodalomszemléleti tézisek kialakítása során Nagy Pistinek kedvezett a szerencse, aki gyerekember létére az iskola és a falu egykor még gazdag könyvtárának legtájékozottabb könyvmolya volt. A „népies” irodalmat szerette, mert falusi gyerekként korán megtapasztalta a népélet nehezét. De folyton felfedezett valami fontosat a nyugatos irodalomban is. Ami különleges hatással bírt. Például dicsérte Szerb Antal poétikusságát: „Már a régi görögök is ismerték a bőrt”. Füst Milánt: „Semmi sincsen egészen úgy…”

A művészeti élet ma is teli van ilyesfélékkel, csak már nincs akkora jelentősége. Egyre kevesebb a termékeny, s egyre fárasztóbb az az erőltetetté váló, terméketlen gondolaterdő, amelybe jutunk. Olyan átmeneti korszakot élünk meg, amelyben a szabad adatáramlás kedvtelenséget és túlterheltséget szül. Amikor a nagy emberek apró hibáiról, és nem a nagyszerű teljesítményeiről árulkodik a (bulvár)sajtó. Vagy amikor meglovagolják, megtámadják, másolják, sőt még el is lopják a tiszteletre méltó művészi eredetiséget, ötleteket és teljesítményeket. Az időszerű művészet bizonytalansága a tömegességéből adódik. Már-már közelebb áll a közönségeshez, a konzumidiotizmushoz, de egyre inkább távolodik a mesterségbeli tudástól. A természetes bőr helyett most megkaptuk a minőségibb bőrutánzatot, amelyet magára vesz az ember. Mégis: amit a régi görögök biztosan megvetnének.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége