Fontos telefonszámok Vajdaságban

Vajdasági Közegészségügyi Intézet 021/4897-800, 064/8028-894 és 064/8028-895 Zombori Közegészségügyi Intézet 025/412-888 és 062/1956-866 Pancsovai Közegészségügyi Intézet 013/322-965 és 062/886-9721 Mitrovicai Közegészségügyi Intézet 022/610-511, 064/8092-911 és 064/8092-938 Szabadkai Közegészségügyi Intézet 024/571-333 és 064/1009-276 Nagykikindai Közegészségügyi Intézet 0230/421-102, 062/8833-841 és 062/8833-877 Nagybecskereki Közegészségügyi Intézet 023/566-345 és 069/210-1102

Bővebb információkért kattintson ide

Aki továbbadja a lángot

Interjú Zséli Ágnes törökbecsei újságíróval

Gruik Zsuzsa

2020. május 10., 20:06

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A Vajdasági Magyar Újságírók Szövetsége idén Zséli Ágnesnek ítélte oda a Szórványdíjat. A törökbecsei újságíró osztálytanítóként kezdte pályafutását, és mintegy húsz év tanítást követően helyezkedett el a médiában. Jelenleg a Pannon RTV tudósítója, de a nyomtatott sajtóban és a rádiózásban is jelentős tapasztalatokat szerzett. Mindig is fontosnak tartotta a szórványmagyarság segítését, ezt az életszemléletet követi szerteágazó tevékenysége is. Egyik alapítója és elnökségi tagja a törökbecsei Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesületnek, melynek munkájában szervezőként és fellépőként egyaránt részt vesz.

Osztálytanítóként kezdte a pályafutását. Ezek az évek mit tettek hozzá az újságírói hivatásához, a szórványban élő magyarság képviseletéhez?

Zséli Ágnes szórványdíjas újságíró jelenleg a Pannon RTV munkatársa

Zséli Ágnes szórványdíjas újságíró jelenleg a Pannon RTV munkatársa

– Az életem változó fordulatokban bővelkedett, melyet úgy hiszem, egy jó könyv is elregélhetne. Kicsiny koromban mozdonyvezető szerettem volna lenni, hiszen játszótársaimmal, akik zömében fiúk voltak, 4–5 éves koromban számtalanszor a vasútvonalon sikló vonatokban gyönyörködtünk. Azonban a sors egy fordulópontot hozott az életutamba. Amikor a többi nebulóval együtt az iskolapadba ültünk, Lendvai Teréz tanítónőm vált példaképemmé. Ekkor fényesedett meg előttem az, hogy a jövőt a pedagógusi pályafutás jelenti számomra. 1992-ben a szabadkai Pedagógiai Akadémián szereztem osztálytanítói diplomát, mely számomra a világmindenséget festette meg. Imádtam tanítani, s úgy éreztem, hogy bármi mást kerek e földön nem is tudnék jobban csinálni. Még mozdonyt vezetni sem.

Az újságírói hivatásom ebből a fenséges életszakaszból táplálkozik, hiszen a pedagógus a kicsik, a szülők lelkivilágába is betekintést nyer, a pszichológiát, a képzőművészetet, a népi hagyományokat, a történelmi, földrajzi, biológiai, zenei tudását, a veleszületett színészi tehetségét is gyakorolhatja, mindemellett pedig a szókincsét, a mondatszerkesztést, a helyesírást gazdagíthatja. Az évek során mindezt gyöngyszemekként egy kincsesládába gyűjtheti, s amikor egy teljesen más pályán találja magát, alkalmazni is tudja.

A szórványban élő közösséget illetően a pedagógusnak óriási szerep jut, hiszen a gyermekekkel való foglalkozás a jövő építése, mely által a kultúránkat, az irodalmi, történelmi örökségeinket megőrizzük, és átadjuk az utókornak. A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása. Ez az üzenete az újságírói pályafutásomnak is, hiszen a kicsik a tisztesség, az őszinteség, a kitartás, a becsület, a jövőbeli út mutatói, a remény képviselői, akik a társadalom alappilléreként a közösségünk erős bástyáját tartják fenn. Valljuk be, hogy mindannyiunk lelkében ott él a gyermekkor. Talán bennem nagyobb mértékben, hiszen mindmáig egy felnőtt gyermekként járom a nagyvilágot. Mindennek köszönhetően a szórványban élő magyarságot éltetjük, bizonyítva azt, hogy az itt élő kisközösségnek volt, van és lesz is jövője.

Mit taníthatnak a gyerekek nekünk, felnőtteknek?

– Az őszinteséget, a megbecsülést, a szeretetet, a játékosságot, a reményt.

Zséli Ágnes fiaival (Fotó: Zséli Ágnes családi archívumából)

Zséli Ágnes fiaival (Fotó: Zséli Ágnes családi archívumából)

A gyermekek fiatalos lélektani szempontból néznek mindarra, ami körülveszi őket, fiatalos erővel, mely a megújult lendületet biztosítja ahhoz, hogy a legnehezebb pillanatokban sem adjuk fel a terveink és céljaink megvalósítását. A cél nem az a hely, ahol meg kell állnunk, hanem ahonnan tovább kell lépnünk, éppen úgy, mint azt a gyermek is teszi, akinek a sértődékenysége gyorsan, könnyedén orvosolható. A világ nem működhet őszinteség, szorgalom, összetartás, barátság, szeretet, erkölcsök, hagyományok, társadalmi összefogás nélkül. A múltból kell táplálkoznunk, mellyel a jövőképünket festjük meg.

Hogyan lett osztálytanítóból újságíró? Régóta dédelgetett álom volt ez, vagy a véletlen hozta így?

– Véletlenül csöppentem a média világába, 2011-ben ugyanis felszámolták a munkahelyemet, s akkor bennem egy világ dőlt össze. Eleinte azt gondoltam, hogy mindez csupáncsak egy álom, melyből majd egyszer gondmentesen felébredek, s az majd délibábként elpárolog a világmindenségbe. Ez azonban nem így történt. Fél éven át sírtam, sírtam, s továbbra is csak sírtam, választ keresvén arra a kérdésre, hogy miért. Úgy éreztem, hogy itt van egy „kis tanító”, aki többé már bizony senkinek sem kell. A reménytelenségből való kiutat a családom lelki támasza, valamint a gyermekek üzenete hozta meg, pontosabban az, hogy nem szabad feladni, s tovább kell tevékenykedni, a már megalapozott utat tovább kell építeni. 2012 nyarán elvállaltam a törökbecsei NB Rádió állásajánlatát, mely véletlenül nyitotta meg előttem az új lehetőség kapuját.

Bevallom, kezdetben úgy éreztem, hogy mindezt kényszerből végzem. A médiaházban egyszerűen csak „hat az egyben”-nek neveztem magam, hiszen én voltam a magyar nyelvű műsor szerkesztője, a hangtechnikus, a bemondó, a fordító, a vágó, az újságíró. Kezdetben úgy éreztem, hogy ott ülök egy stúdióban teljesen egyedül, sok-sok gombbal övezve, beszélek egy mikrofonba, s talán a hullámhossz végén senki sem hallgatja a mondandómat. A lelkivilágomat a gyerkőcök erősítették meg, hiszen egy régi osztályképet tűztem ki a stúdióban lévő táblára. A fényképen éppen a diákjaimmal görkoriztunk, s amikor azt a fotót néztem, valahogy jó irányba indultak a dolgok. A munkakör lehetőséget nyújtott a magyar irodalom, a hagyományok, a szokások, a tájszólások, a zenevilág ápolására is. A kis stúdióban alkalmazni lehetett a színészi tehetséget, a kreativitást, az emberekkel való kapcsolatteremtést, a szórványban, tömbben élő magyarság kincseinek őrzését és ennek a nagyvilági irányba történő bemutatását.

2015-ben azonban a sikertelen privatizáció következtében a törökbecsei rádió elcsendesedett. A tanügyben töltött több mint húsz év, valamint a helyi médiaházban gyűjtött tapasztalatok erőt adtak ahhoz, hogy megízleljem az újságírást. Tiszteletdíjas újságíróként már korábban cikkeket írtam a Hét Napnak és a helyi újságnak, 2015 októberétől pedig a Pannon RTV tudósítójaként folytattam munkásságomat. A rádiós, tévés tudósítások egy újabb műfajt jelentettek, s az értékes anyagok elkészítéséhez újra sokat kellett tanulnom. Ez kezdetben nem volt könnyű, hiszen minden területnek megvannak a maga ismeretei, módszerei, fortélyai. Bevallom, voltak pillanatok, amikor azt gondoltam, feladom. Azonban amióta világ a világ, Ági soha nem adja fel, hiszen a fiatalos, mosolygós, piciny termete mellett egyúttal perfekcionista is, sőt hiperaktív. Épp olyan, mint amilyen gyermekkorában is volt. Úgy gondolom, hogy mindemellett a sikerhez egy negatív személyiségvonásom is segítséget, lendületet nyújtott, ami nem más, mint az önbizalomhiány. Amikor az ember azt gondolja, hogy nála mindenki okosabb és szebb, akkor a tökéletességre törekszik. Bizonyítani szeretne önmagának is, de főként másoknak, s nem tud nemet mondani. Életemben soha nem is mondanék nemet valamire, mert minden, amit az újságírás hozott nekem ajándékként, örömmel tölti el a lelkem. Az új pálya tudattalan módon, egy szép, csodás napon hivatássá, életformává alakult át. Ez nem volt egy régóta dédelgetett álom, azonban egy új álom valós világának a dicső megjelenése, melyet remélem, sok éven át tudok még éltetni, főként a közösségért, az itt élő szórványmagyarságért.

Rádió, nyomtatott sajtó, tévé – az újságírás több ágát is képviseli. Melyik áll a legközelebb a szívéhez?

– Nem tudnám elkülöníteni a műfajokat, hiszen a rádió, a tévé, a nyomtatott sajtó mind egy családba tartozik. Egy olyan családba, ahol együttesen tudjuk nagyobb sikerrel bemutatni mindazokat a szépségeket, az örökségeket, a kis emberek nagy történetét, az eseményeket, a kincseket, csodákat, a régóta nem hallott történeteket, amelyek bennünk s körülöttünk lakoznak. Úgy érzem, hogy mindezt csak ily módon tudjuk újra életre kelteni.

A Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesületben is a közösség értékeinek megőrzéséért dolgozik

A Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesületben is a közösség értékeinek megőrzéséért dolgozik

A szívemhez azonban legközelebb mégis a rádiózás áll, hiszen egyik fő célom az, hogy a helyi jellegű, a kistérségi médiaházak újra működni kezdjenek, mert ez nagymértékben hozzájárulna a szórványban, a körzetben élő emberek napi tájékoztatásához, emellett pedig újra lehetőség adódna arra, hogy a közösség még nagyobb mértékben hallasson magáról. A nyomtatott sajtót illetően viszont az ember bővebben, alaposabban papírra vetheti a mások és a saját gondolatát, mely akár száz év múlva is előkerülhet, és melyet az utódaink is olvasni fognak. Ez utóbbi a tévére is jellemző, így újra csak azt tudom mondani, hogy az újságírás mind a három ága tetszetős, s közel áll a szívemhez.

Újságíróként milyen célokért küzd a munkája során?

– A megmaradásért, a közösségünkért, az értékeink érvényesüléséért, a kultúránk, a történelmi kincsünk, a szülőföldünk üzenetéért, melyeket nagyon szeretek. Itt születtem Törökbecsén, a Tisza bal partján, mindmáig itt tevékenykedem, azon a helyen, a rónaság szépséges helyén, ahol boldog vagyok, ahol az őseink hagyatéka velünk van, ahol az aracsi pusztatemplom mintegy ezer éve regél, ahol a hömpölygő folyó vize összeköti az embereket. Nekem itt kell tevékenykednem, s tudásommal, tapasztalatommal továbbra is segítenem kell a közösséget, a szórványmagyarság, a vajdasági magyarság kultúráját, fennmaradását, értékeinek érvényesítését, életét.

Idén átvehette a VMÚE szórványdíját. Ez mit jelent az ön számára?

– Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd újságírói díjban részesülök, mely számomra óriási megtiszteltetés, hiszen csupán a dolgomat tettem. Hogy mindezt sikerrel tettem, az akkor tudatosult bennem, amikor a VMÚE vezetőségétől értesítést kaptam, hogy idén nekem ítélték oda a Szórványdíjat. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy a kis tanító újságíróvá nőtte ki magát.

A VMÚE díját Máriás Endre, az egyesület elnöke adta át (Gergely Árpád felvétele)

A VMÚE díját Máriás Endre, az egyesület elnöke adta át (Gergely Árpád felvétele)

Ez számomra egy üzenet volt, hogy soha nem szabad feladni, nem kell meghátrálni az új kihívások elől, dolgozni, szorgoskodni kell. A díj nem csupán az enyém, hanem az itt élő magyarságé, a szórványban tevékenykedő embertársaimé. A díj egyben üzenet mindazoknak is, akik az életükben kudarcot élnek át. Üzenet arról, hogy célokat tűzzenek ki maguk elé, s ne adják fel akkor sem, ha az út rögös. A díj a dolgozószobámban ékeskedik, s ha ránézek, újabb motivációt sugall felém: ezt tovább kell csinálni, mert benne sokan lakoznak, úgy az itt élők, mint a szakemberek. Főként a Pannon RTV, a Szabadkai Magyar Rádió, a Hét Nap szakembereire gondolok, akiktől rengeteg segítséget kaptam, s köszönettel és hálával tartozom nekik. A szórványdíjam a lelkem, a szívem gyöngyszeme.

Milyennek látja a szórványmagyarság helyzetét?

– Tapasztalatom, hogy az elmúlt időszakban a társadalomban mind nagyobb szerep jut a szórványmagyarságnak, köszönhetően az anyaország és a Magyar Nemzeti Tanács számos programjának, aktivitásának. Mind többen hallanak rólunk, figyelmesek felénk, emellett pedig adottak a lehetőségek az értékeink és az érdekeink érvényesülésére. Ezt nap mint nap tapasztaljuk, hiszen mind több gyerek ropja a néptáncot, szólaltatja meg nagyszüleink hangszereit, vagy éppen énekel el egy rég hallott nótát. Mindezek csak csöppnyi példái annak, ami az elmúlt éveket jellemzi, s hiszem, hogy a szórványban élő magyarok jövője az elkövetkező időszakban is szépen bontja majd virágszirmait.

A Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesületben milyen lehetőségei vannak a szórványmagyarság segítésére?

– Az egyesületre családomként tekintek, a lelkem égboltjának egyik legcsodásabb fényes csillagát képviseli. A csillagos égbolt pedig mindezekből a tevékenységekből tevődik össze, melybe mindig fér még egy újabb csillag, hiszen a világmindenség végtelen. Munkámmal, tudásommal, tudósításaimmal a jövőben is arra törekszem, hogy segítsem az egyesület munkáját, annak égisze alatt tevékenykedő apraját-nagyját. Mindezt azzal a céllal, hogy bizonyítsuk: a szórványközösségünknek a jövőbe vezető utat az összetartozás jelenti.


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége