Szerelem a korona idején

Szögi Csaba

2020. március 21., 16:23 >> 2020. március 21., 17:23

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

„Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge.”

Dr. Jung Németh Erzsébetnek, sok szeretettel

 

Ép testben ép lélek. Stimmel. Mindazonáltal szerencsésebb lenne megfordítani a sorrendet.

Mert csakis ép lélekből sarjadhat és fejlődhet ki ép test. A léleknek pedig a legfontosabb immunerősítője éppen a költészet, mely világnapjának apropóján a mai témánk.

A költészet sokkal több, mint „puszta” vers vagy líra. Tágabban értelmezve a költészet a minden – az első költő az első mozgató, azaz a Teremtő, aki a költészet által teremt, az Igével, Isten Lelkével, mely még most is ott lebeg a vizek felett. Teremtés és rombolás örök körforgás, folyamatos, ebben a pillanatban is zajlik, és az Ige által zajlik. Legyen! És: ne legyen! Ebben a folyamatban pedig jelenleg az ember az egyetlen, mely a teremtő – és pusztító – Ige örököse, használója és (elméletileg) tudója jónak és rossznak. A többi teremtmény természeténél fogva részese a költészetnek – egy mohos kérgű öreg tölgy önmagában költemény –; de irányítani nem képes azt.

(Illusztráció – www.igniteaz.com)

Hatni azonban igenis tud! A gyeplőjét vesztett társadalomban az ember lassanként megfeledkezik a költészetről: enélkül pedig jónak és rossznak tudása is odavész. Hogy nincs konkrét értelemben vett „jó” és „rossz” – csupán ősi arany rend van és őskáosz. Nem ártana hát cseppet visszatekintenünk, belehallanunk a természetbe, melyben ott van „beépítve”, „lekódolva” az őseredeti Ige – egyszerűen csak meg kéne tanulnunk újra látni. És hallani és tapintani, érezni! Nagy a felelősségünk, reánk bízatott a teremtett Világ; mi viszont a fejünk búbjáig elmerültünk a társadalomnak nevezett gépkas zsizsegésébe. Márpedig ha mi nem fordítjuk orcánkat újra a természet felé, akkor ő fog oldalba bökni mibennünket – ahogyan műveli is már jó ideje folyamatosan. És nem mindig kesztyűs kézzel.

Ahogyan azt most is teszi.

Az ember azt is hajlamos elfelejteni, hogy tulajdonképpen tökéletesen szabad. De hogy ez a szabadság nem szabadosságot jelent, hanem igenis hatalmas felelősséggel jár. Mert úgy a test, mint a kor társadalma az ellenkezőjét próbálja a fejünkbe sulykolni. A fejünkbe, az össze-vissza csapongó elménkbe – a „rettenet sisakjába”. A gyógyító költészet viszont messze túlmutat az elmén; ő a lélek metronómja. Jól tudták ezt a legnagyobb filozófusok is – gondoljunk csak például Nietzschére –, akik egyúttal költők is voltak. Az ész helyett a szívünket vették célba; a terápia ideig-óráig hatott is. De az ilyen szent pillanatok egyre sebesebben tűnnek tova szellemi horizontunkról, ahogyan visszasüllyedünk a mindennapok taposómalmába.

Tombol körülöttünk a kór, egyre hosszabb időre kényszerülünk otthon tartózkodni. Hogyan tudnánk meglelni az ürömben az örömöt és ezt a „holtidőt” a javunkra fordítani? Nekem lenne egy javaslatom. Ebben a percben is, mikor e sorokat írom, gyönyörűen süt a tavaszi nap. Üljünk ki a lugasba, a kertbe egy fa alá, az erkélyre – kinek mi adatott –, és üssünk fel találomra valami igazán jó verseskötetet, olvasgassunk bele, majd sütkérezés közben mélázzunk el a sorok felett, hallgatózzunk befelé, hagyjuk, hogy a lelkünket betöltse a való. Ahogyan Márquez regényében a kolera, úgy most, a korona idején is születhet szerelem. Esetleg a költészet iránt. Ami a lelkünket erősítve a testünkre is jótékony hatást gyakorolhat.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége
ript>