OLVASNIVALÓ

Magyar filmek márciusa

Márciusi filmbemutatók

Horváth Zsolt

2020. március 19., 23:15 >> 2020. március 19., 23:36

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Szépen lassan belecsordogálunk az év harmadik hónapjába is, az előzőkhöz hasonlóan ez a hónap is számos filmes meglepetést tartogat számunkra.

A filmcímek és az időpontok láttán az, ami azonnal szemünkbe ötlik, hogy az Oscar-díjátadón hiába zakóztak nagyot a Netflix által legyártott eredeti tartalmak, az internetes tartalomszolgáltatónak sikerült összevakarnia és márciusban is számos saját gyártású filmmel rukkol elő. Ezek közül március 5-én kezdik sugározni a Spenser az igazság nyomában (Spenser Confidential) című akciófilmet Mark Wahlberg főszereplésével. A történet főhőse, Spenser, olyan ügybe vágja az orrát, aminek a végén őt dugják dutyiba. A szabadulás után viszont nem hagyja annyiban a dolgot, és eltökéli, hogy megkeresi azokat a nagy hatalmú embereket, akik elbántak vele.

Úgyszintén 5-én kerül a mozikba a The Way Back című filmdráma, amelyben az alkoholizmussal küzdő, egykori baseballtehetséget játszó Ben Affleck elfogadja egy középiskolás csapat edzői állását, viszont amikor a csapat nyerni kezd, az edző kénytelen lesz szembenézni a régi démonjaival is.

A magyarországi mozikban március 12-én kezdik el vetíteni A mi Kodályunk című dokumentum/fikciós filmet Petrovics Eszter rendezésében. Az egyszerre dokumentumfilm és fikcióban két fiatal muzsikus, Ránki Fülöp zongoraművész és Devich Gergely csellóművész szemszögéből és egy száz éve elhangzott koncert apropóján ismerhetjük meg a XX. század egyik legjelentősebb muzsikusa, Kodály Zoltánnak egy kevésbé ismert arcát. A másfél órás alkotás Kodály Zoltán gyermekkorát és fiatalkorát dolgozza fel, az 1910-es szerzői estet állítva középpontba, amelyen az I. vonósnégyes, a Kilenc zongoradarab, valamint a Szonáta gordonkára és zongorára című mű hangzott el. A főszereplők és barátaik, a Kruppa Kvartett a 2019-ben újból megrendezett hangverseny során nemcsak megszólaltatják Kodály darabjait, de a koncertre való felkészülés során Kodály fiatal éveihez köthető helyszíneken barangolva izgalmas gondolatokat is megosztanak egymással és a nézőkkel a zeneszerző életéről és műveiről.

A 2018. év leghajmeresztőbb, legideglelőbb horrorának kiáltották ki a Hang nélkül (A Quiet Place) című filmet, amelynek március 19-étől a második részét is megtekinthetjük. A folytatásban Abbot családnak most a külvilágban is szembesülniük kell a rájuk leselkedő lényekkel, akik az általuk elkövetett hangok alapján igyekeztek levadászni őket, s rájönnek, hogy rajtuk kívül sok más fenyegetés is várja őket az útjuk során.

Az olasz focihuligánok életét mutatja be az Ultras című film, amelyet szintén március 19-étől tekinthetünk meg a Netflixen keresztül. A majdnem ötvenéves történet főhőse Sandro és a nápolyi Apacsok bandavezetője, akikkel az egész életét stadionokban, szurkolva és verekedve töltötte el. Az egyik pillanatban viszont ráeszmél az egész értelmetlenségére, és normális életet szeretne élni. Ez viszont az Apacsok világában nem egyszerű.

A magyar mozikban ugyanezen a napon mutatják be Nyíri Kovács István Boszorkányház című vígjátékát Bakos Éva, Fazekas Júlia, Kuna Kata, Mészáros Piroska és Szabó Győző főszereplésével, de a filmben játszik Nagypál Gábor vajdasági származású színművész is. Egy dokumentumfilmes igazi kincsre bukkan: öt boszorkány él egy rózsadombi villában. A velük forgató stáb bepillantást nyer a titokban működő kommuna mindennapjaiba, ahol meglepő és vicces helyzetekben ütközik a modern fővárosi élet az évszázados hagyományokkal. De a filmesek eközben felfedeznek valami még értékesebbet: a halandóság értékét a halhatatlanok világában.

Március 27-én kezdik el vetíteni világszerte a Mulan című Disney rajzfilm élőszereplős változatát.

A hónap utolsó hétvégéjére is jut egy magyar filmbemutató. Mosonyi Szabolcs és Bagdadi Erika Vad erdők, vad bércek – A fantom nyomában című természetfilmjében egy fantom járja az erdőt. Megpillantani szinte lehetetlen, a nyomai viszont annál többet árulnak el róla. Hóba süppedő léptei bizonyítják azt, hogy a völgy felé vette az irányt, az üregben a száraz avar, hogy itt töltötte a nappali órákat, a zsákmány maradványa, hogy mire vadászott. Miközben követjük őt, megismerjük az erdőt, ahol él. Bejárjuk a folyóvölgyeket, a mély szurdokokat, a napfényben fürdő bérceket, a ködbe vesző hegyoldalakat – a Magyarország és Szlovákia határán húzódó Északi-középhegységet, ezt a különleges átmeneti zónát a Kárpátok és az Alföld között.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége