Pedofilokat kísértek be a rendőrök

Egy újvidéki orvost és egy petrőci illetőt is rács mögé helyeztek

v-ár

2020. március 6., 14:27 >> 2020. március 6., 15:27

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Pedofília miatt letartóztatott a rendőrség egy ismert újvidéki orvost, jelentette pénteken Igor Jurić, a Tijana Jurić Alapítvány vezetője. T. S. (66) patológus a gyanú szerint egy 13 éves kislánnyal fajtalankodott. Az említett alapítvány vezetője Twitter-oldalán közölte az információt, melyet aztán a Prva kereskedelmi televízió is megerősített. Maga Jurić volt az, aki begyűjtötte az információkat az esettel kapcsolatban és átadta azokat a rendőrségnek. Az állítások szerint T. S. 2018-ban követte el a tettét hétvégi házában vagy lakásában. Két napos vizsgálati fogságot rendeltek el ellene, melynek ideje alatt meghallgatja a rendőrség és az ügyészség is a vonatkozó előírásokkal összhangban.

Illusztráció/New Straits Times

Illusztráció/New Straits Times

Igor Jurić arról is beszámolt, hogy visszaeső elkövetőről van szó, aki ellen 2009-ben már kimondott a bíróság egy ítéletet, egy évet börtönben, öt évet pedig felfüggesztett büntetés alatt töltött. Az alapítvány vezetője közölte, reméli, hogy ezúttal „méltóbb büntetésben részesítik” majd az igazságügyi szervek.

 

PETRŐCÖN IS PEDOFILT FOGTAK

Az újvidéki rendőrség letartóztatta J. Š. (38) petrőci lakost is, mert alapos a gyanúja annak, hogy megrontott, illetve megerőszakolt egy 12, illetve egy 16 évest kislányt. A sajtó értesülései szerint az illető hosszabb időn keresztül kényszerítette szexuális együttlétekre a szóban forgó áldozatokat, a jelentés szerint megerőszakolta a 16 éves lányt.

Esetében is két napos vizsgálati fogságot rendeltek el, meghallgatása hamarosan végbe megy. Bűnvádi feljelentést tesznek ellene és az újvidéki Felső Ügyészségre vezetik meghallgatásra rövid időn belül.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége