Erőteljes robbanóelegy

Második állomására érkezett a Határtalan képzőművészet című vándorkiállítás

szög

2020. február 22., 10:30

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Szabadkáról a zentai Városi Múzeumba érkezett csütörtökön délután a Kernstok Károly Művészeti Alapítvány és a Felvidéki Magyar Szépművészeti Egyesület szervezésében megvalósuló, a felvidéki és a vajdasági kortárs képzőművészet keresztmetszetét bemutató vándorkiállítás, mely a Határtalan képzőművészet címet viseli. Az eseményen a vajdasági kurátorok, Brenner János és Blaskó Árpád felvezetőit követően Hugyik Richárd, a zentai Thurzó Lajos Oktatási-Művelődési Központ igazgatója nyitotta meg a kiállítást, nagy érdeklődés közepette.

Brenner János az alkotók egy csoportjával (Fotó: Szögi Csaba)

Brenner János az alkotók egy csoportjával (Fotó: Szögi Csaba)

Hugyik kifejtette, a határ az ifjúság, a képzőművészet és az identitás fogalmának együttértelmezését is jelentheti, mely által e tárlatot is körülírhatjuk. A határ, illetve a határtalanság azt a kérdést is felvetheti bennünk, hogy a Délvidéken és a Felvidéken melyik az a fiatal generáció, mely a képzőművészet eszközeivel, kérdésfeltevéseivel igyekszik megragadni azt az általános emberit, amely mindenkit érint, és a legfontosabb kérdéseket a határ fogalmán keresztül próbálja megfogalmazni. Konkrét értelemben a Kárpát-medencében a határok elválasztanak egymástól nemzetrészeket, a magyarságot pedig különösen súlyosan érintik. Ettől viszont el is rugaszkodhatunk, hiszen a képzőművészet szférájában egy sokkal általánosabb kérdés fogalmazódik meg, mivel ezek az alkotások a határterületre hívnak bennünket, és azt próbálják megragadni, hogyan tudjuk az általános emberi tulajdonságainkat és az örök kérdéseket úgy megfogalmazni, hogy azok a műveken megjelenjenek. Szintén hangsúlyos jellemzője a kiállításnak egy fiatal alkotói generáció megjelenése, mely zarándoklatának még csak az elején, esetleg az érett korának kezdetén tart, a befogadót pedig rendkívül kíváncsivá teszi ezen életút folytatása iránt. Hugyik a tárlatban rendkívüli dinamikát, erőteljes robbanóelegyet lát, ami a jövőre nézve is igencsak kecsegtető.

A kiállítás március 12-ig tekinthető meg Zentán.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége