2024. április 19., péntek

Szerbgyűlölő falfirkák Bécsben

A nagykövetség az osztrák hatóságok reakcióját várja

Szerbellenes falfirkák jelentek meg Bécs Meidling nevű 12. kerületében két, egymástól 50 méter távolságra álló épületen, usztasa szimbólumokat rajzoltak az elkövetők és halálos fenyegetéssel illették a szerb közösség tagjait. Az eset kapcsán azonnal reagált Szerbia ausztriai nagykövetsége, jegyzéket küldött az osztrák belügy- és külügyminisztériumnak is, melyben a hatóság reakciójára szólított fel. Nebojša Rodić nagykövet úgy ítélte meg, hogy Bécs nem fogadhatja el az efféle szerbgyűlölő, soviniszta üzeneteket, ezt a várost már nem egyszer a legminőségibb életkörülményeket nyújtó európai városnak kiáltották ki, emlékeztetett, s az utóbb történtek nem egyeztethetők össze ezzel a meggyőződéssel.

A bécsi szerb nagykövet rámutatott arra, hogy az osztrák fővárosnak tekintettel kell lennie arra, hogy különböző kultúrák, nemzetiségek és vallások városának számít, a multikulturalizmus mellett a tolerancia is jellemzi a várost. Mint mondta, a fővárosban jól kell éreznie magát mindenkinek, attól függetlenül, hogy melyik vallási vagy nemzeti közösséghez tartozik.

Mint közölte, Bécs polgármesterével, Michael Ludwiggal is találkozni szeretne, nemcsak az aktuális történések miatt, hanem azért is, mert a városatya korábban azt mondta, Szerbiával a lehető legmélyebb kapcsolatokat kívánja ápolni, s a szerb közösség szerepét jelentősnek tartja Bécsben. A nagykövet szerint a szerbek körében nyugtalanságot keltett a két graffiti, hiszen olyan üzeneteket közölt, amilyenek a második világháború idején voltak hallhatóak.

Szerbia olyan politikát képvisel, amely az egész régió számára a békét és a biztonságot kívánja szavatolni, nem akar konfliktusokat a volt Jugoszlávia országaival sem, ismertette álláspontját Rodić, majd hozzátette, a megjelent falfirkák rossz üzenetet hordoznak magukban egy olyan pillanatban, amikor Belgrád megállíthatatlanul halad előre az európai integráció útján.

A bécsi szerb nagykövetség elvárja a rendőrségtől azt, hogy megállapítsa, kik és mikor követték el ezeket a tetteket, ezeken az épületeken és azok közelében működő megfigyelőkamerák nagy segítségére lehetnek a hatóságnak. Az állam reakciója nem maradhat el, fűzte hozzá Rodić.