Történet a földi pokolról

Dr. Havasi János könyvéből készült az Örök tél című sikerfilm, amely egy elhallgatott korszak krónikája

Jenei Klementina

2020. február 9., 10:55 >> 2020. február 9., 20:29

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A szovjet kényszermunka-táborokba a rendelkezésre álló és ismert adatok szerint mintegy 900 ezer főt hurcoltak el Magyarországról, és közülük 300 ezren soha nem tértek haza. A Gulag és Gupvi-lágereket mindössze annyi különböztette meg egymástól, hogy míg a Gulágra indoklással, vagyis mondvacsinált indokkal hurcolták el az embereket, addig a Gupvikba tömegesen, indoklás nélkül kerültek a németek, svábok, magyarok is. Embertelen körülmények között dolgoztatták őket éveken át, hogy újjáépíttessék velük a Szovjetuniót. Míg a Holokausztról filmek tömkelege szól, az 1960-ig tartó robotról kevesebbet lehet látni. Az első játékfilm az Örök tél, de emlékeimben él a kilencvenes évek dokumentumfilm-sorozata, a Nők a Gulagon, amit tátott szájjal néztünk édesapámmal a tévében. A nők arról meséltek, hogy vödörbe vizeltek, menstruációjukkor szalmát tömtek a bugyijukba. Az egykori elszenvedők, a Gulag túlélői számoltak be az ott átélt időszakról, ami a mai kor emberének szinte felfoghatatlan. Szenvedéstörténet. Mentális és fizikai fájdalom. Gyötrelem. Mi mindent ki nem bír az ember? A Gupvi-táborokról még kevesebb a fellehető képes anyag. De van. Létezik egynéhány. Irén története, melybe belefonódik a szabadkai származású Rajmund kőkemény, szinte csökönyös szerelme és élni akarása, még érdekesebbé teszi számunkra a filmet. A filmet, amely a megtorlásról, túlélésről, az áldozathozatalról szól. 1944 decemberében járunk, egy dél-dunántúli faluban, ahonnan az orosz katonák kukoricatörésre viszik a nőket, három hétre. Legalábbis ezt mondják nekik. Decemberben kukoricatörésre? Falusi lányként tudom, ez lehetetlen, vagy ha mégis, szégyen. Ezt a történetet meséli el az Örök tél című film, mely a Gulag Emlékbizottság támogatásával készült és megannyi díjat érdemelt ki. A legjobb európai tévéfilmért 2018-ban Szász Attila a legjobb rendező díját vihette haza a montreali filmfesztiválról, Gera Marina pedig, aki Irént alakította, Emmy-díjat nyert, a legjobb színésznőnek járó elismerést. A díjeső parádés, a történet viszont megható, torokszorító, megspékelve egy szerelmi szállal, mely nemcsak a külső szenvedést, hanem a belső vívódást is érzékelteti a filmben. Szerencsés helyzetünknél fogva Magyarkanizsán is láthattuk a filmet, ahol abban a kiváltságban lehetett részem, hogy magával a történet közreadójával, a túlélő, a Gupvi-lágert megjárt, málenkij robotra hurcolt Irén fiával, dr. Havasi Jánossal beszélgethettem. Az édesanyjáról, a könyvről, a filmről, és a legemberiebbekről: az érzésekről. Közben arra is fény derült, feleségének, Orbán Annának is jelentős munkája van a hátrahagyott naplófeljegyzések és levelek átolvasásában, melyek teljes képet rajzolnak ki az átélt időszakról, amiről a grafomán lelkészfeleség oly gondosan hallgatott.

n A Lánykák, az idő eljárt, ahogy Ön fogalmazott, szikár krónikát, életregényt, majd filmnovellát jelent, mely egy kötetben kapott helyet. Mikor írta le azt a történetet, és milyen kutatómunka előzte meg az édesanyja történetét elmesélő életszakaszt? Tudjuk, hogy 2013-ban jelent meg, de mekkora időintervallumot ölelt fel ez az időszak, amikor elkészült ez a két mű, aminek egybegyúrásából készült aztán később a film alapjául szolgáló történet? – kérdeztem dr. Havasi Jánostól.

– Néhány évről van szó, 2007 és 2010-2011 között, de folyamatosan készült, természetesen. Az alapja a családregény vagy családtörténet egész pontosan, ami szintén értelemszerűen több fejezetből áll, mert az embernek több szülője és nagyszülője is van. Ebben a családtörténetben az édesanyám története az egy, és maga a Lánykák, az idő eljárt az egész családtörténet gyűjtőcíme, ami természetesen magába foglalja a nagyszüleim családtörténetét, édesapámét és a tágabb környezetét is. Aztán ebből a családtörténet egy vonulatából, édesanyámnak egy meglehetősen ismeretlen, sőt nagyon is eltitkolt történetéből született egy novella. Ez a titok két rétegű. Az egyik: nem tudtuk, csak sejtettük, hogy egy feljelentés áldozata lett. Erre ugyan életében tett utalásokat, hogy neki igazából nem kellett volna a táborba mennie, hiszen nem volt klasszikus értelemben úgy német származású vagy német identitású, mint hogy a hadparancs vonatkozott volna rá, de ha úgy tetszik, rosszkor volt rossz helyen. A bombázások elől hazamenekült a szüleihez Csikóstöttösre. Ott viszont voltak a faluban olyanok, akiknek ez szemet szúrt, hogy a pap leányát nem viszik el, így gondoskodtak róla, hogy őt is és még jónéhány más, értelmiségi hozzátartozót vigyenek el a faluból és ez a feljelentőlevél került elő sok-sok évvel később. Ez volt az egyik titok. A másik titok pedig egy olyan máig ismeretlen mélységű kapcsolat, ami édesanyámat egy vajdasági származású férfihoz kötötte, egy bizonyos Feketics Lajoshoz, aki nagybecskereki származású volt. Édesanyámat 1948-ban azzal hitegette az orosz hatóság, hogy hazajöhet, természetesen nemcsak őt, hanem sokakat. Ezzel szemben nem hazajött, hanem egy másik táborban találta magát, ami neki nyilvánvalóan egy olyan traumát okozott, hogy valószínűleg egy olyan támaszt és segítséget jelentett minden felé nyújtott kéz, amit nyilvánvalóan elfogadott. Egy számunkra, családtagok számára ismeretlen kapcsolatra derült fény, amikor a halála után a levelezésében megtaláltuk 3-4 levelét ennek a Feketics Lajosnak. Egyébként a feleségem volt, aki a nagy kutatómunkát, annak dandárját elvégezte. Szisztematikusan gyűjtögette össze ezeket a mozaikkockákat és ebből kerekedett ki a novella, ami többszörös időugrást tartalmaz, de amikor aztán a forgatókönyvíró, Köbli Norbert kezébe került, azt javasolta, hogy a filmben már ne legyenek időugrások. Ne a feljelentéstől induljon a történet, ne legyen benne más történelmi visszacsatolás, például a volksbundisták tevékenységére a faluban, hanem egy lineáris, könnyebben érthető és a nagyközönség számára könnyebben emészthető, egyenes vonalú történetet meséljen el a film.

n Ha már Köbli Norbertet említette, hogyan jött létre az együttműködésük, honnan szerzett ő tudomást arról, hogy Ön ezzel a témával foglalkozik?

– Őt már nagyon régóta ismerem. Idősebbik fiam évfolyamtársa volt, néha megfordult nálunk és már akkor feltűnt, hogy mennyire vonzódik a filmekhez, a filmművészethez és aztán fél szemmel követtem a pályáját és láttam, hogy a forgatókönyvírásban egészen komoly karriert ért el. A berni követ, a Fél világ a Szabadságjárat című filmjét már a mozik, illetve a televíziók is vetítették és tudtam, hogy fogékony a történelmi témákra, úgyhogy amikor elkészült ez a novella és összeállt könyv alakban ez a szöveg egység, akkor kézenfekvő volt, hogy őt keresem meg. A másik szerencsés találkozás Lajos Tamással történt, aki Köbli Norbert korábbi filmjeinek producere is volt, és így kezdtünk el hárman ábrándozni 2014 táján, hogy ebből valamikor jó lenne filmet készíteni. A remény csak 2015-ben kezdett el pislákolni, amikor a málenkij robot emlékbizottság megalakult és egy meglehetősen nagy összeget: 3,5 milliárd forintot szavazott meg a kormány megemlékezésekre, tanulmányokra és köztük játék- és dokumentumfilmekre is. Azután már csak azt kellett elérni, és abba az irányba lépéseket tenni, nagyon sok barát és szövetséges közreműködésével, hogy ez a bizottság elfogadja ezt a tervet. Balog miniszter úr teljes mellszélességgel odaállt az ügyhöz. Volt ellenszél is, meglehetősen erős, amit sikerült legyőzni és végül 430 millió forintot megszavazott az Emlékbizottság, amiből Szász Attila, aki aztán csodálatosan formába öntötte ezt a filmet, úgy gondolta, hogy ennyi pénzből már meg lehet valósítani.

n Egy könyvnek a filmre vitelénél mindig a fennáll a veszély, hogy másmilyen lesz, mint amit a műben leírtak. Egy helyütt említi, hogy fikciós elemekkel ki van bővítve az eredeti történet a filmben. Megváltoztatta-e az Ön írását a film?

– Azt kell mondanom, hogy nem. Ami a megváltozott, az előnyére szolgált. A hal gerince ott van, de nekem is el kellett volna gondolkodnom, ha a forgatókönyvet én írtam volna meg, hogy mellékszereplőket, egyéb katartikus pillanatokat is kíván a film, amik adott esetben ebben az alaptörténetben vagy nincsenek benne, vagy nem úgy voltak benne. Játékfilmmé akkor válik valami, ha abban tényleg olyan fikciós elemek is elfordulnak, amik a valóságban megtörténhettek volna, de valamiért nem történtek meg.

n Menet közben mennyire kérték ki a tanácsát? Mennyire volt beleszólása a dolgok alakulásába a film tekintetében?

– Valamennyi forgatókönyv-verziót, volt vagy tíz, az elejétől végigkövettem és a stábtól, Szász Attilától részletes kérdéseket kaptam arra vonatkozólag, hogy minél valósághűbb legyen a történet. Nemcsak édesanyám szempontjából, hanem az akkori viszonyokat tekintve, vagy a szovjet hadsereg vagy az NKVD viselkedésmódja, ruházata, a táborok berendezése, az elhurcoltak ruházata, batyui… erre mind kaptam kérdést és legjobb tudásom szerint válaszoltam is. Ami a filmben lejátszódik, az vállalható a családtörténet szempontjából is, ami pedig nem vállalható, meggyőztek, hogy a film érdekében és a nagyközönség ingerküszöbének az elérése érdekében benne kell hagyni.

n Elégedettnek tűnik, ami a végeredményt illeti, de emlékszik-e arra a napra, amikor teljes egészében látta a filmet? Milyen érzések csapódtak le akkor Önben?

– A filmet mozivásznon 2018. január 25-én a díszbemutatón láttam. Katartikus érzést keltett. A színészek játéka egészen megdöbbentő. Nemcsak Marináé, hanem Für Anikóé is, de egytől egyig mindegyikük a tudása legjavát hozta és nagyon sokat tett hozzá a történethez. Az egy külön történet, hogy édesanyám mit szólna, ha látná. Valószínűleg nem örülne neki. Nemcsak azért, mert olyan kanyarok is vannak ebben a históriában, amik az ő életében elképzelhetetlenek lettek volna, például a Biblia-széttépés, de ha ez az ára annak, hogy széles tömegekhez eljusson a film, hogy külföldön nagy hollywoodias jellegű fesztiválokon díjat nyer és ott a zsűri tetszését kivívja, akkor a málenkij robotra elhurcoltak érdekében ezeket a művészi vagy családi áldozatokat meg kell hozni.

n Számos díjat, köztük olyat is bezsebelt a film, amit korábban Magyarországon még senki se kapott, például Emmy-díjat. Számomra felejthetetlen volt Gera Marina alakítása, azért nem mindegy hogy az ember édesanyját ki játssza. Önnek is felejthetetlen volt ez az alakítás?

– Igen. Ő nem édesanyámat játssza, ő hitelesen azt a figurát játssza, aki forgatókönyvben szerepel. Nagy megnyugvással láttam, hogy rengeteg olyan vonás van benne, ami édesanyámra is jellemző volt. Hazudnék, ha azt mondanám, bármilyen hiányérzetem van. Édesanyám talán nem volt ennyire érzelmes karakter, bár a filmben Marina alakítása sem nevezhető hősszerelmesnek, nagyon is távolságtartó és nagyon is hiteles ebből a szempontból is, úgyhogy én személy szerint csak hálás tudok lenni, mind a szereplőválasztásért Szász Attilának, másrészt Gera Marinának azért, amilyen alázattal ezt a szerepet végigjátszotta.

n Édesanyja mennyire akart vagy mert beszélni arról az időszakról, amit több táborban is eltöltött?

– Nem nagyon beszélt, de nekem soha nem volt olyan érzésem, hogy azért nem, mert valaki megtiltotta neki. Ezt most történészek és egyes túlélők állítják, hogy nekik megtiltották. Ezt nem tudom, mert nem voltam ott, amikor útjára bocsátották végül is a debreceni befogadóállomáson, hogy ez mennyire volt önként vállalt hallgatás, vagy mennyire volt kényszer, de az teljesen nyilvánvaló, hogy az ötvenes években erről beszélni nem volt ildomos. Egyrészt nem tudhatta, hogy a gyerekei mit mondanak el az óvodában, iskolában erről. Az ötvenes években egy papi családot a szeme sarkából is figyelhetett az akkori hatalom. Nyilvánvalóan ők minket nem akartak kitenni annak, hogy esetleg elkottyantsuk magunkat, de valószínűleg olyan traumát éltek át ezek a túlélők, hogy nem is szívesen beszéltek róla, mert akkor újra át kellett volna élniük azt, amin átmentek. Elejtett mondatok voltak, láttuk a pufajkát a szögön, láttunk a szekrény mélyén elrejtett tárgyakat, zubbonyt, de a Gondviselés által rámért sorsnak fogta fel édesanyám és túl nagy melodrámát nem csinált belőle.

n Milyen célból írta meg ezt a történetet? Sokszor elhangzik az, hogy az ősök múltját cipeljük és ha nem beszéljük azt ki vagy nem bocsátunk meg az elkövezőknek, akkor az generációról generációra száll nyomasztó súlyként. Volt ilyen szándék Önben, vagy az emlékállítás vagy pedig úgy érezte, az utókornak tudnia kell erről vagy mindez együttesen hozta felszínre az írás szándékát?

– Édesanyámnak ezt a történetét a család tagjainak írtam meg, mert az a dokumentumköteg, amit a feleségem kikutatott a hagyatékból, az önmagában kezelhetetlen egy unoka, vagyis a leszármazottak számára. Mindenképp egy rezüméjét akartam adni az ő kálváriájának, ugyanakkor természetesen számtalan más módon feldolgoztam filmben is. A Magyar Televíziónál dolgoztam és megvolt a lehetőségem arra, hogy a donyeci útjaim során, amikor megtaláltam mind a két lágerét, akkor ezekben a filmekben is közreadjam. De nemcsak az ő sorsát, hanem a televízió Sírjaik, hol domborulnak című műsorának segítségével, aminek alapító szerkesztője voltam, illetve a Háborúskeresőszolgálat című honlap segítségével nagyon sok lágertörténetet, málenkij robotos történetet közre adtam, adtunk, hogy ezek ismertté váljanak és ne csak egy olyan tévhit alakuljon ki, mint ahogy sajnos a mai napig fellelhető Magyarországon, hogy azt mondják, elvitték őket, de biztos megérdemelték, mert a szovjetek ok nélkül nem vittek el senkit. Ez egy ordas nagy hazugság, amit több százezer ártatlan huszonéves nő és férfi sorsa cáfol meg. Ők semmiféle háborús bűncselekményt vagy szovjetellenes tevékenységet nem végeztek. Ők egyszerűen vagy a származásuk alapján vagy az életkoruk alapján lettek elhurcolva és legfőképpen azért, mert a Szovjetunió egy kényszermunka-rendszerre épült fel és oda munkás kéz kellett.


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége