Kultúra, identitás, jelkép

Beszélgetés dr. Újvári Edit egyetemi docenssel

Gruik Zsuzsa

2020. február 3., 21:12 >> 2020. február 3., 22:12

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Dr. Újvári Edit egyetemi docens jelenleg Vajdaságban kutat (Gruik Zsuzsa felvétele)

Dr. Újvári Edit egyetemi docens jelenleg Vajdaságban kutat (Gruik Zsuzsa felvétele)

Dr. Újvári Edit egyetemi docens, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának oktatója. Egyik fő kutatási területe a kulturális jelképek, szimbólumok vizsgálata. Részt vett a Szimbólumtár – Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából című kötet létrehozásában, jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Szemiotikai Munkabizottságának elnöke. A szegedi pedagógusképző kar Művelődéstudományi Intézetének keretén belül létrejött kutatócsoport vezetője, tanítványaival a Nemzeti Művelődési Intézet támogatásával megvalósuló kutatás során azt vizsgálja, hogyan függenek össze a vajdasági Tisza mente helyi kulturális örökségei és a helyi identitás.

A tanárnőt a kutatásról és a kulturális jelképekről kérdeztük.

Miről szól a kutatás?

– A kutatás során a helyi értékek elnevezésű jelenséggel, a lokális kulturális örökségeket összefogó kezdeményezésekkel foglalkozunk. Elsőként egy kerekasztal-beszélgetést tartottunk Zentán, jelen voltak a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet munkatársai is, hiszen ez az a szervezet, amely a környék magyar vonatkozású egyesületi, közösségi munkáját összefogja. Rákérdeztünk, hogyan zajlik a munka összehangolása, majd az interjúkat készítő hallgatóink kimentek az érintett falvakba és kisközségekbe, hogy végigjárják a kulturális, közösségi munkákat végző helyi egyesületeket, és azok vezetőinek feltegyék a kutatás interjúkérdéseit. Fontos volt, hogy egyfajta központi indítással kezdjünk, a VMMI-nek tehát kapcsolattartó, közvetítő szerepe van.

A továbbiakban hogyan folytatódik a munka?

– A projekt 2019. szeptember 1-jével indult, és egyéves időtartamú. A januári háromnapos, nagyon intenzív interjúfelvételeket követően a felvett anyagokat feldolgozzuk. Emellett felvettünk a vajdasági értéktár gyűjtésével kapcsolatos beszélgetéseket is, amelyeket ezt követően szintén feldolgozunk. A lokális örökség, az értéktárak szerepe, a lokális identitás témakörökben összegződő elméleti alapozást ötvözni fogjuk az interjúk során összegyűlt adatokkal. Ebből fog majd kirajzolódni, hogy az általunk vizsgált Tisza mente területén a helyi magyar egyesületek, közösségi csoportok, kulturális intézmények milyen módon képesek a tradíciókat fönntartani, és milyen jövőképük van.

Milyen az együttműködés a szegedi tanszék és a vajdaságiak között?

– Nagyon jó, pont ezért választottuk ezt a témát. A földrajzi közelség emberi kapcsolatokat is eredményezett, hiszen több hallgatónk is vajdasági. Már a pályázat kiírásakor is úgy gondoltuk, hogy a bevonandó szakembereket mindenképpen Vajdaságból kell megkeresnünk. Így esett a választásunk Máriás Endrére és Barát Tóth Líviára, akik nálunk végeztek különböző képzéseket, ugyanakkor szakmájuknál fogva teljes rálátásuk van a helyi kulturális életre. Az interjúk megszervezése az ő segítségükkel történt, azaz ők gyűjtötték össze, hogy pontosan kiket kérdezzünk, illetve ők intézték el, hogy az interjúalanyok fogadják a hallgatókat. Enélkül nem is működhetett volna az egyébként nagyon jól megalapozott kutatási programunk.

A kutatást a Nemzeti Művelődési Intézet támogatja, ez volt az első pályázati kiírás ebben a témában. Hogyan látja, milyen a társadalmi elismertségük a közművelődésben dolgozó szakembereknek?

– Ez összefügg azzal, hogy milyen munkakörülmények között tudnak dolgozni a szakemberek, de természetesen van ennek egy anyagi vetülete is. Ez utóbbi nem túlságosan pozitív. A közművelődési szakembereknek, legalábbis Magyarországon, nem túl magas a megbecsültségük ebből a szempontból. Társadalmi tekintetben azonban igenis van elismertségük, éppen azért, mert ők azok, akik egy-egy település vagy városrész kulturális életét összefogják, hiszen erre óriási szükség van. A helyi programok, kiállítások, versenyek, egyéb kulturális rendezvények jellemzően ezeknek a szakembereknek a munkája által valósulnak meg. Márpedig erre van igény. Az NMI is azt igyekszik elősegíteni, hogy képzett szakemberek lássák el ezeket a tevékenységeket. Tehát a szakmai presztízs megvan, csak az anyagi megbecsültségen kellene változtatni.

Egy ehhez hasonló kutatás tud változtatni ezen a helyzeten?

– Ez a kutatás egy nagyon pontos látleletet tud majd adni. A hipotézisünk az, hogy a lokális identitás, vagyis az, hogy ki mennyire kötődik a szülőföldjéhez, nagyon szorosan összefügg azzal, hogy mennyire hatékony, mennyire élénk a helyi közösségi kulturális munka. Ha ez a hipotézis az interjúkkal bebizonyosodik, akkor hangsúlyozhatjuk majd, hogy egy egyedülálló közösségi és kulturális értékről van szó. Ez az érték alkalmas arra, hogy a helyben maradást fontossá tegye, amiről úgy gondolom, hogy Vajdaságban nagyon is kardinális kérdés. Ahhoz, hogy az emberek jól érezzék magukat ott, ahol laknak, nagymértékben hozzájárul az, ha a helyi közösségi-kulturális élet számukra érték. A maradás kérdése nem föltétlenül csak gazdasági kérdés, de a pszichénk számára is alapvető jelentőséggel bír, hogy kötődjünk a környezetünkhöz. Ha nincsenek programok, nincsenek felmutatott értékek, akkor nincs mihez kötődni. Ugyanakkor egy-egy település gazdasági életén is lendíthet, ha nagyon tartalmas, a helyi tradíciók egyedi vonásait felmutató programokat szerveznek. Ez a kulturális turizmust is odavonzhatja, és a helyi gazdasági tevékenységeket is ösztönözheti.

A magyarországi és a vajdasági magyarok közötti kulturális és művelődési kapcsolatokra is lehet kihatása a kutatásnak?

– Mindenképpen. Ha az itteni értékek jobban bekerülnek a magyarországi közgondolkodásba, és hírértékük lesz az egyes vajdasági településeken megvalósuló programoknak, meglévő kulturális értékeknek, az egyrészt kapcsolatfelvételeket eredményezhet a hasonló profilú egyesületek között, másrészt erősítheti a kulturális turizmust is. Tehát a kutatás abban segíthet, hogy a magyarországi közgondolkodásba jobban beépüljenek a vajdasági, Tisza menti magyar hagyományos értékek.

Egyik kutatási területe a kulturális jelképek és szimbólumok. Mi fogta meg ebben a témában?

– Még pályám kezdetekor a szegedi egyetemen készült el a Szimbólumtár elnevezésű projekt. Ez tulajdonképpen egy lexikon, amely a Balassi Kiadó honlapján bárki számára elérhető. Az egyetemes és a magyar kultúra jelképeit vettük benne sorra, és számba vettük, hogy a különböző növények, állatok, természeti jelenségek és egyéb jelképek milyen jelentésekkel rendelkeznek. A magyar művészetben és kultúrában megjelenő példákat is belevettük, így mutattunk rá az általános, európai szimbólumokon túl a magyar kulturális értékekre is. Mint társszerkesztő és mint a szócikkek zömének írója alapos betekintést nyertem a témába. Az érdeklődésem azóta is fennmaradt, számos hasonló témájú konferencián veszek részt. Kimeríthetetlen témakörnek tartom, hiszen az emberi kultúra rengeteg jelképet alkalmaz. Vannak például egyes vallási kultúrákra fókuszáló vagy nemzeti kultúrákhoz kapcsolódó jelképcsoportok, és ezek az évszázadok során változhatnak is. Tehát ennek az átfogó művelődéstörténeti tematikának se vége, se hossza. Bármelyik része bármeddig taglalható és elemezhető.

Milyen sajátos magyar kulturális jelképeink vannak?

– Rengeteg olyan kulturális jelképről beszélhetünk, amelyek a magyar legendahagyományból erednek, soknak közülük nem találhatjuk meg a párját az európai hagyományokban. Eközben természetesen a magyar kultúra döntő többségében az európai antik és keresztény örökségre épülő jelképrendszert alkalmazza. A turuljelkép, a fehérló-legenda, az égig érő fa legendája mind-mind az eurázsiai sámánhagyományokhoz kötődnek. Ezek azért izgalmasak, mert nincsenek pontos, egy az egyben megfeleléseik az európai tradíciókban. Ezekben a magyarság ókori hagyományrendszerei mentődtek át, és most lényegében a táltoshagyomány szimbólumrendszeréről beszélünk. Ezek egyfajta egyediséget kölcsönöznek a magyar hagyománynak. Ezt már a romantika korában is fölfedezték, nem véletlen, hogy rengeteg költeményben visszakapcsoltak ezekhez a korai középkorban még létező, lejegyzett vagy a szóbeliségben megőrződött, népmesékben fennmaradt hagyományokhoz.

Sokan fordulnak vissza a gyökereinkhez, a magyarság régi jelképeihez. Ez azt jelenti, hogy értékként tekintünk a hagyományainkra?

– Minden egyes hagyomány értéket jelent, amelynek valóban gyökere volt a múltunkban. Ezeket kétségtelenül fenn kell tartanunk, tudnunk kell róluk. De amikor átcsúszik az egész egy erőltetett divatvonulattá, az már ellentmondásokat vet fel. Számos vallásszociológiai kutató mutatott rá erre, és a szegedi egyetemen is volt olyan kutatás, amely kicsit ironikusan hangsúlyozta, hogy a „táltosmozgalom a panelek között” valahol ellentmondásos. Tehát nem mindegy, hogy hagyománynak, történelmi tradíciónak tekintjük-e mindezeket a szimbólumokat és értékeket, vagy pedig mintegy eljátszva, gyökértelenül, a mai életbe kevésbé illeszkedően elevenítjük föl őket. Vannak ilyen vadhajtások, amelyek nem tradícióként és értékként tekintenek ezekre a dolgokra, hanem egyfajta anakronisztikus hozzáállással közelítik meg őket. Mintha időt tévesztenének, a 21. századba nem illően elevenítik föl őket. Ez tehát egy nagyon összetett jelenség.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége