2024. április 19., péntek

Sikeres nappal zárták az évet Magyarkanizsán

Hetven mezőgazdasági termelővel kötöttek támogatási szerződést

A turizmus mellett a mezőgazdaságnak is prioritást kell élveznie Magyarkanizsa községben, ugyanis a lakosok jelentős hányada foglalkozik földműveléssel és állattenyésztéssel.

Borsos Karolina a támogatási szerződés aláírásánál (Puskás Károly felvétele)

Borsos Karolina a támogatási szerződés aláírásánál (Puskás Károly felvétele)

Erre van tekintettel minden évben az önkormányzat, és a költségvetésbe mindig be is tervezik a mezőgazdasági termelők támogatását. Kedden, az év utolsó napján a városháza dísztermében írták alá hetvenen a támogatási szerződéseket, és ez a második alkalom volt az évben. Huzsvár Ervin, a magyarkanizsai községi tanács mezőgazdasággal megbízott tagja elmondta, hogy sikeres nappal zárták az évet, mind a mezőgazdasági termelők, mind a fejlesztési alap tekintetében elmondható ez.

– Az előirányzott hétmillió dináros összeg kilencvennyolc százalékát idén jóvá tudtuk hagyni a gazdák számára. Ez 6,8 milliót jelent számszerűen, amelyből a két körben összesen kilencvenhat gazdát támogattunk. Ilyen sikeres még eddig nem is volt az alap működése, ami annak köszönhető, hogy idén változtattunk a kiírásainkon. Most is nagyon odafigyeltünk a gazdák igényeire, és ez esetben szűkítettünk a kiírási vonalainkon, és azokat nem tartottuk fenn, amelyekre kevés érdeklődés mutatkozott – mondta Huzsvár Ervin. Megtudtuk tőle, hogy három vonal esetében teljes mértékben ki tudták használni az előirányzott összeget, mégpedig a mezőgazdasági kölcsönökre felvett kamatok támogatások esetében, ahol ötvenszázalékos intenzitású a támogatás. Ott harminckilenc gazdát támogattak. Továbbá a locsolóberendezésre fordított invesztíciók, valamint a minőségi tenyészállatok vásárlására fordított kiadások támogatásának igénylése volt a legnépszerűbb. A jövő évre vonatkozóan elmondta azt is, hogy továbbra is nagy gondot fordítanak a támogatásra, és reményeik szerint még emelni is tudják az összeget, mert a gazdák jelezték igényüket a szarvasmarhák mesterséges megtermékenyítésének támogatására.

A hetven termelő között volt biogazdálkodó, és számtalan fiatal arc is feltűnt.

Borsos Karolina is azok közé tartozik, aki részesült a községi támogatásból.

– Növénytermesztéssel foglalkozunk, és elsősorban a zöldségnövényekre fókuszálnak, de búzát és kukoricát is termesztünk, több mint húsz hektáron. Kamattámogatásra pályáztam, ugyanis 2016-ban vettem fel kölcsönt egy traktor vásárlására. Két részlet kamatját ki is futja ez az összeg, amit kaptunk, ez nagy segítség.

Kecskés Károly áttért a biotermelésre, jövőre éri el a hároméves konverziós szintet, amikor már bizonyítottan biotermelőnek mondhatja magát.

– Elsősorban tönkölybúzát termelünk, de most tervben van egy almás telepítése, mire terem az almaültetvény, már biotermelő leszek regisztráltan. A támogatás a tagosodás költségeinek fedezésére elég is. Minden dinár segítség a mezőgazdászoknak.

A szerződéseket kedden alá is írták mindannyian, így a gazdák bizakodva tekinthetnek az új év elé, 2020-ban pedig újabb támogatásokban reménykedhetnek.