CÍMLAPTÖRTÉNET

Miből nő a szép virág?

Beszélgetés Palya Beával, a női sámánnal

Tóth D. Lívia

2020. január 2., 14:52 >> 2020. január 2., 15:10

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Palya Bea Prima-díjas és kétszeres Artisjus-díjas magyar előadóművész a pályája kezdete óta önmagát gyúrja zenévé, a dalszerzéstől egészen az előadásig. Saját bevallása szerint ő egy egyszerű parasztleány, aki zenészekkel körülvéve nőtt fel, és aki még ösztönszerűen magában hordozza azt a felszabadító erőt, amellyel őseink éltek.

Fotó: Ótos András

Fotó: Ótos András

– A népzene lételemem. Az alap természetesen a saját anyanyelvem, de az idő múlásával a magyar mellett lassan megismertem a cigány, a bolgár, az indiai, a görög, a török és még a szefárd népzenét is. Úgy éreztem, hogy a hagyományok világa gyönyörű, és ezt mind meg kell tanulni. Természetesen nem tudtam az összeset ugyanolyan szinten és mélységben magamévá tenni, de az, hogy egy zenész kíváncsi, természetes. Organikus is volt nekem ez az egész, sohasem gondolkodtam rajta, hogy mit szabad és mit nem szabad csinálni és elsajátítani – ami tetszett azt tanultam, és kész.

Ahogy az évek alatt megénekelted a családalapítást, az anyává válást, az érett szerelmet és az elválást, a Hazatalálok című legújabb albumodon ugyanolyan leplezetlenséggel daloltad most világgá a talpra állást is.

– A fiataloknak szoktam is ajánlani, hogy ha padlót fognak, szedjenek fel onnan valamit. Ez egy olyan ősi tudás, amit az énekléssel és az alkotással a bőr alá fecskendeztem magamnak, és másoknak is. A fájdalomból sarjadó dal születésekor olyan mélyre megyünk a közös, tocsogós, mocsaras tudattalanba, hogy az ettől kezdve már nem csak a miénk. Oda mindenki jár. Így vagy úgy, de mindenki elvált, szeretett vagy szeretve akart lenni, ez már nem különlegesen Palya Beára szabott. Az egy dolog, hogy én kaptam hangot és tanultam elég bátorságot ahhoz, hogy ezeket megírjam, de maga az alkotás már rég nemcsak az enyém, hanem inkább szolgálat, ami a közösségről szól. Ugyanúgy, ahogyan régen a törzsekben tették a mindenki bajával törődő sámánok.

A dalaidban nagyon sok női szerepet megfogalmaztál már. Pillanatnyilag melyik vagy te?

– Kicsit mind vagyok mindig, ám vannak olyan életszakaszaim, amikor egyik vagy a másik kidomborodik. Pillanatnyilag nagyon szeretek Afrodité, a szerelem istennője szerepében tetszelegni, és arra gondolni, mikor fogok ismét szerelmeskedni a párommal. Ez mellett kiolthatatlanul él bennem az anya, de egy háztűznéző is. Hiszen egy hét- és egy hároméves kislányt nevelek magam, és a mindennapok alapvető feltételeinek meg kell lenniük. Természetesen Pallasz Athéné, a mesterség férfias istennője sem hagy nyugodni. Igen, néha férfi és nő is tudok egyszerre lenni. Vezetem a zenekart, amihez elengedhetetlen a határozottság és időnként a szigor is. Azt hiszem, most ez a négy szerep a meghatározó életemben, aztán a mélyben ott lappang a többi is, várva, hogy előtörhessen.

Az anyaság és az éneklés mellett számos más dologgal is foglalkozol: online kurzusod is van, könyvet írsz. Sokszínűséged nem tép szét?

– Ennyi ösztönösséget, ami bennem van, csak úgy lehet egy közösség és egy jó cél szolgálatába állítani, ha néha megregulázom. Mások szerint nagyon jól tervezek. Általában húszperces időszeletekre osztok egy napot, amelyekben az is szerepel, hogy mikor megyek el futni, a gyerekeimet ki, mikor és hol teszi le vagy veszi fel, mikor tudunk együtt lenni és hasonlók. Közben pedig azon agyalok, hogy az évzáró koncerten a zenészek honnan jönnek be, milyen cipőt viselnek és miért… Van tehát egy ilyen szétziláló hajlamom, ugyanakkor a tervekkel együtt ez valamiért nagyon jól működik. Az utóbbi időben azonban kezdek rájönni arra, hogy az, amennyit egyedülálló anyaként dolgozom, az embertelen. A jövőbeli céljaim közé elkezdtem hát kitűzni azt is, hogy egy kicsit kevesebbet munkálkodjak. Nagyon szeretek úszni, olvasni, imádok a lányaimmal semmit tenni és a párommal beszélgetni. Ezekből kellene egy kicsit többet beiktatnom az életembe.

Ha már a jövőnél és a terveknél tartunk: mit hoz neked, és általad nekünk az új év?

– Szeretnék a tengerparton ülni és semmit sem csinálni… Ez egy nagyon konkrét terv, de ezt is csak úgy tudom megvalósítani, ha betervezem… Viccet félretéve: készülünk egy jövő évi nagykoncertre a budapesti Erkel Színházban, ahol a 44. születésnapomat fogjuk megünnepelni. A következő dalok pedig az élet szeretetéről fognak szólni. A Szeretem az ötleteimet elnevezésű online kurzust sem akarom elhanyagolni, ugyanis hatalmas sikereket jegyzett most ősszel. Igazi közösség alakult ki általa, így februárra újra meghirdettük. A koncerteket és a fesztiválokat pedig semmiféleképpen sem hagyom ki, hisz azok által virágzik a kapcsolatom a közönséggel.

Annak, aki akár egy koncerteden is volt, nyilvánvaló az az őserő, amely a világ felé árad belőled. Ugyanakkor ez mellett itt van a határozott tudatosságod és célirányultságod is. Hogy fér meg ez a kettő egymással?

– Inkább az a kérdés, hogy mi lenne az egyikkel a másik nélkül? Szerintem ekkora ösztönösséget nem lehetne csak úgy beleereszteni a világba. Az már akkor vagy a függőség állapota, vagy az elmegyógyintézet ágya. Inkább azt vallom, hogy „market your patology”, azaz tartsuk mederben a kitörő hajlamainkat. Azt a dolgot, amivel a világra jöttem, inkább mások és a magam javára teszem elérhetővé. Amit nagyon szigorúan megkövetelek magamtól és a kollégáimtól is, az az, hogy a mesterség oltárán áldozni kell. Attól, hogy most nekem nehéz, és kiírtam magamból, még önmagában nem lesz dal. A teljes megszületéshez be kell menni a próbaterembe, dolgozni kell, közös utakat kell találni a zenészek között, kétezredszer is fel kell menni a színpadra, és elpróbálni. Ettől tud aztán zsigereiben hatni és életeket megváltoztatni a művészet.

A zeneiségednek jól megfigyelhető ciklusai vannak, amik nyilván az életed korszakaihoz köthetőek. Egy-egy koncerteden viszont hallhatunk tőled régebbi számokat is. Hogyan tudod ilyenkor magadban előhozni a valamikori éned érzéseit?

– Minden dal öntisztuló. Ami egyszer megszületett, az mindig előhív valami fontosat, értékeset. Ez elsősorban a mindent betöltő zene, egy gyönyörű dallam, egy nagyon jó ritmus. Világszínvonalú zenészekkel játszom, akiket öröm hallgatni, nekem is. Amikor aztán úgy érzem, hogy most nem tudtam igazán átlényegülni a dalom mondandójával, akkor elmélyülök a zenészek fantasztikus játékában. Erre nagyon jó példa a Volt szeretőm című dal, amely a „Nem mondhatom el most neked, elmondom hát mindenkinek” szívbemarkoló sorokkal kezdődik, utána viszont jön egy olyan rész, amely katarktikus energiákkal tölt fel engem is. Mindez „sírnom kellene, de nevetek” hangulatot eredményez. A „nem szomorú szomorúságot” magas szinten műveli a művészetterápia, legjobban viszont a régi népzenészek élték meg. Egyszerűen maga az a tény, hogy kiéneklem a gondomat magamból, már nem feltétlenül a fájdalmat hinti el, hanem csinál egyfajta élettel teliséget. Az, hogy én tudok valamit csinálni, és alkalmam van arra, hogy ezt megosszam az emberekkel, már rég nem arról szól, hogy szerelmes lettem vagy elváltam. Sokkal lényegesebb dolog kerül a középpontba: a fájdalom talaján gyönyörűség sarjad ki.

Mit tanácsolnál a fiataloknak?

– Az egyik mesterem mondta, hogy egyetlen dolog választja el a sikeres és a kevésbé sikeres embereket: a sikeresek is éppoly rosszul érzik magukat, csak kezdenek vele valamit. Ha bajban vagy, kezdj el róla beszélni, írni, öntsd formába, fesd le, mozogd ki, építs közösséget, csinálj bármit, csak kezdj vele valamit. A régi parasztember azt is pontosan tudta, hogy miből nő a legszebb virág. No, miből? Pont onnan kell erőt meríteni és felemelkedni.

Palya Beához csatlakozva kívánjuk hát önöknek is az új évben azt, hogy mindenkor és mindenhonnan fel tudjanak emelkedni! Nőjön gyönyörűségesre a bennünk sarjadó szép virág!


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége