A filmvilágban kevés díjkiosztó bír akkora presztízzsel, csillogással és pompával, mint az Academy Awards, közismertebb nevén az Oscar-gála. Az aranyszobor több mint kilenc évtizede a pénzügyi siker és szakmai elismerés szimbóluma. Ugyanakkor sem a filmrajongók, sem pedig filmkritikusok körében korántsem egyértelmű a viszony a díjazott alkotásokhoz. Miközben egy Oscar-díj sokszor a minőség pecsétjeként működik, a közönség egy része éppen emiatt tekint gyanakvással a díjazott filmekre. A jelenség mögött egy sajátos paradoxon húzódik meg. Az Oscar egyszerre képes növelni egy film népszerűségét, ugyanakkor sokszor éppen azt a közönséget idegeníti el, amelyért a filmipar elvileg dolgozik. Emellett számos kritikus és filmes szakértő is fenntartással kezeli egy-egy film díjazását.
A statisztikák egyébként azt mutatják, hogy az Oscar-jelölés valóban képes növelni egy film iránt az érdeklődést. Felmérések szerint az amerikai nézők mintegy egynegyede nagyobb eséllyel néz meg egy filmet, ha az Oscar-jelölést vagy -díjat kapott, és majdnem minden második néző szívesebben választ ilyen alkotást otthoni filmnézéskor. A díj tehát komoly marketingértékkel is bír, vagyis jelölések és díjazásuk gyakran új életet adnak egy film mozis vagy streaminges pályafutásának. A díjátadó után sok filmnél ugrásszerűen nő a jegyeladás vagy a digitális megtekintések száma. Lényegében ezt nevezik a szakmában „Oscar-hatásnak”.
Ugyanakkor a közönség jelentős része úgy érzi, hogy az Oscar-díjas filmek sokszor inkább a kritikusok és a filmakadémia tagjainak ízlését tükrözik, mintsem a széles közönségét. Egy felmérés szerint a nézők több mint fele úgy gondolja, hogy az Oscar-díjas filmek inkább a szakmának készülnek, mint a nézőknek. Nem véletlen, hogy a díjazott alkotások és a kasszasikerek között egyre ritkább az átfedés.
Amennyiben visszatekintünk az elmúlt évtizedek díjazott alkotásaira, azt láthatjuk, hogy a közönség és az akadémia ízlése időnként még találkozott is egymással. A 2003-as Gyűrűk ura: A király visszatér például egyszerre volt globális kasszasiker és Oscar-díj-rekorder. Tolkien remekművének a filmváltozata tizenegy díjat nyert, miközben világszerte több mint egymilliárd dollárt hozott a mozikban. Ugyanez a helyzet James Cameron Titanic című filmjével is, amely 1998-ban tizenegy Oscart zsebelt be, és a díjátadó gálát is rekordközeli, 57 milliós amerikai tévénézettség kísérte.
Az utóbbi években azonban egyre nagyobb a szakadék a díjazott filmek és a közönség kedvencei között. Míg a legnagyobb bevételt hozó produkciók – szuperhősfilmek, franchise-eposzok vagy látványos kasszarobbantók – gyakran milliárdos bevételeket érnek el, addig a legjobb film kategória győztesei sokszor jóval szerényebb közönséget vonzanak. A streaming-korszakban ez még feltűnőbbé vált: egyes Oscar-díjas filmek világszerte csak néhány tízmillió dolláros bevételt érnek el.
Ezt az Oscar-gálának a nézettsége is jól jelzi. A 2021-es ceremóniát például alig 10,4 millió néző követte az Egyesült Államokban, ami történelmi mélypontnak számított, a 2025-ös gálát pedig már közel 20 millióan látták. Vagyis a számok messze elmaradnak a kilencvenes évek vagy a kétezres évek elejének rekordjaitól. Persze ennek az okát nemcsak a jelölt és a díjazott filmekben kell keresni, hanem a díjkiosztó készítőinek a sablonosságában is. Mert valljuk be őszintén, ellentétben mondjuk az Emmy-, vagy pedig az Aranyglóbusz-díjkiosztókkal, amelyek sokkal pergősebbek és bevállalósabbak, tabudöntögetőek, addig az Oscar-gála az utóbbi időben túlzottan a hiúság vására és a politikai korrektség irányába tolódott el, és évről évre egyre kevésbé „tökösebb” a fentiekben megemlített díjkiosztóktól.
Ugyanakkor vannak, akik szerint éppen az a jó az Oscar-díjas filmekben, hogy olyan alkotásokra hívják fel a figyelmet, amelyek egyébként elvesznének a mozipénztár-robbantó filmek zajában. Mások viszont úgy vélik, hogy az akadémia gyakran túlságosan is a „fontos” témákra és a komoly drámákra koncentrál, miközben a közönség által szeretett műfajok – például a sci-fi, a horror vagy az akciófilm – háttérbe szorulnak.
Viszont például idén és tavaly is jelöltek, illetve díjaztak olyan filmeket, amelyek meghazudtolják a fenti állítást. Idén a legtöbb Oscar-díjat – köztük többek között a legjobb filmnek, a legjobb rendezésért és a legjobb férfi mellékszereplői alakításért járót – az Egyik csata a másik után című film kapta. Az autoritarizmusról és az állampolgári ellenállásról szóló, korunk társadalmi-politikai feszültségeire nyíltan reagáló alkotás komoly mondanivalója mellett egyben pergős, akciódús film is. Hasonlóképpen a 16 jelöléséből mindössze négy aranyszobrot – köztük a legjobb férfi főszereplőnek járót – begyűjtő Bűnösök is jóval több, mint egy véres kaszabolással teli vámpírfilm: egyben velejéig komoly társadalmi dráma is, tele fantasztikus zenével.
Ugyanez érvényes a többek között a legjobb jelmezért és sminkért díjazott legújabb Frankenstein-adaptációra; a legjobb hangért Oscar-díjat nyert, az autóversenyzés – azon belül is a Forma–1 – világába elkalauzoló, pergős, ugyanakkor a nők autósportban betöltött helyzetét is vizsgáló F1 című filmre; valamint a legjobb vizuális effektusokért díjazott Avatar: Tűz és hamu című sci-fire. De ide sorolható még a tavalyelőtt legjobb filmként Oscar-díjat nyert Barbie is, amely látszólag habkönnyű, valójában azonban nagyon is komoly mondanivalót hordoz.
Az Oscar-díj tehát egyszerre kulturális iránytű, és egyben állandó vita tárgya. Egy aranyszobor képes reflektorfénybe állítani egy filmet, és akár új nézőket is hozhat. Ugyanakkor a filmrajongók egy része továbbra is fenntartással figyeli a díjazottakat, mert úgy érzi, hogy a hollywoodi elit döntései nem mindig esnek egybe a mozik közönségének vagy éppen saját ízlésével.
Az Oscar-díjátadót, és a díjazásokat évről évre a közvetítés ideje alatt az egyik számomra nagyon kedves újvidéki, filmes tudással úgyszintén alaposan felvértezett kolléganőmmel vitatom meg Messengeren, és természetesen nem egyszer eltérő véleménnyel vagyunk egy-egy Oscar-díj odaítélésének a jogosságát illetőleg. De talán valahol ebben rejlik az Oscar-díjkiosztó szépsége és varázsa is. És miközben az egész világ a vörös szőnyegre figyel, a vita arról, hogy valóban ezek-e az év legjobb filmjei, valószínűleg soha nem fog véget érni, és nem is szabad, hogy véget érjen.
Nyitókép: Beta/AP
