2024. április 20., szombat

Felújítják a megrongálódott sportcsarnokot

A tartományi oktatási titkárság ötmillió dinár támogatást hagyott jóvá – Elkészült a diákotthon

A topolyai Mezőgazdasági Iskola sajátos kivitelezésű sportcsarnokát 2003-ban építették, amikor Topolya volt a házigazdája a munkásolimpiának.

A megrongálódott tornaterem (Tóth Péter felvétele)

A megrongálódott tornaterem (Tóth Péter felvétele)

Korábban az iskola diákjai számára egy kisebb tornateremben tartották a tornaórákat, melyet később a húsipari és pékipari tanulók számára alakítottak át, és a gyakorlati oktatás céljait szolgálja. Szeptemberben azonban – alighogy megkezdődött a tanítás – egy este olyan vihar támadt, hogy a sajátos kivitelezésű sportcsarnok balon szerkezetét úgy megrongálta, hogy a létesítmény használhatatlanná vált. Tóth Tibor, az iskola igazgatója elmondta, hogy ezt követően kénytelenek voltak úgymond rögtönzött helyeken tartani a testnevelési órákat. Szerencsére hosszú volt az ősz és többnyire kedvező az időjárás is, így a tornaórák egy részét megtarthatták a fedetlen kézilabdapályán, illetve van az iskolában egy fitneszterem, amit szintén használnak a tornaórák során is. De testnevelési órákat tartottak a tóparton is, ahol különféle szereket állítottak fel már korábban a szabadidős sportokat űzők számára.

Tóth Tibor (Tóth Péter felvétele)

Tóth Tibor (Tóth Péter felvétele)

Az igazgató elmondta, hogy a topolyai önkormányzat közbenjárására a tartományi oktatási titkárság 5 millió dinár támogatást hagyott jóvá a sportcsarnok helyreállítására. A kivitelezőt versenypályázat útján választják majd ki. A kiírás megtörtént és most várják a jelentkezőket. Az iskolaigazgató bízik abban, hogy mihamarabb, ha az idén már nem is, de a következő év elején sikerül megjavítani a sportcsarnok megrongálódott balonszerkezetét, és ismét ott lehet majd tartani a testnevelési órákat.

Az igazgató arról is beszámolt, hogy az Mezőgazdasági Iskola szomszédságában elkészült diákotthont, a jövő év szeptemberéig, tehát a következő iskolaév kezdetéig sikerül felszerelni, bebútorozni, és birtokba vehetik a diákok. Elsősorban a Mezőgazdasági Iskolában tanulók érdeklődésére számítanak. Az iskolaigazgató elmondta ugyanis, hogy a diákjaik 80-85 százaléka utazik, és nagyon sokan vannak olyanok is, akik távolabbi településekről kénytelenek utazni, illetve már magánlakásokban laknak Topolyán. A diákotthon nagy előrelépés lesz abból a szempontból is, hogy a szülők ezeket a többnyire még kiskorú gyermeket nem szívesen hagyják egyedül, viszont a diákotthonban szakavatott nevelők gondjaira bízhatják őket.

Felépült a diákotthon (Tóth Péter felvétele)

Felépült a diákotthon (Tóth Péter felvétele)

Tóth Tibor igazgató végül azt is elárulta, hogy 1,2 millió dináros anyaországi támogatásból sikerült az oktatási intézményben egy konferenciatermet kialakítani, ahol majd különféle rendezvényeket szervezhetnek. Akár a tanárok, akár a diákok számára különféle rendezvények, összejövetelek helyszíne lehet, de a felnőttképzést is igények szerint ebben a helyiségben tudják majd megoldani, ha átadják rendeltetésének. A tantermek befogadóképessége korlátozott, általában 20–30 diákra tervezték, ugyanakkor jelenleg a tanári karban több mint hetvenen dolgoznak és nincs hol megszervezni a közös összejöveteleket. Ez a probléma most megoldódni látszik, ugyanis a Magyar Nemzeti Tanács hathatós segítségével, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. mintegy 3,2 millió forinttal támogatta a konferenciaterem megépítését.