Fennmaradás a digitalizált világban

Kihirdették a Szerbiai Hivatásos Bábszínházak 50. Találkozójának díjazottjait

L. M.

2019. december 4., 17:43

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Kedden este véget ért a Szerbiai Hivatásos Bábszínházak 50. Találkozója, amelynek idén a fennállásának 85. évét ünneplő szabadkai Gyermekszínház adott otthont. A találkozón hét színház előadása versenyzett. A zsűrit Predrag Štrbac rendező, Milena Depolo dramaturg és Marijana Petrović színésznő alkotta.

A vidám hangulatú zárórendezvényen Predrag Štrbac zsűrielnök köszöntötte az egybegyűlteket:

Predrag Štrbac bábok társaságában ismerteti a díjazottakat (Fotó: Lukács Melinda)

– Manapság egyre fontosabbak a bábszínházfesztiválok, hiszen olyan korban élünk, amikor az analóg művészet a fennmaradásért küzd a digitalizált világban. Az animációk persze újszerűek és számos lehetőséget kínálnak, de sokkal kedvesebb és élőbb egy báb közelsége – hallottuk Predrag Štrbactól, aki köszönetet mondott a szervezőknek a kellemes fogadtatásért, majd pedig kihirdette a díjazottakat.

Az idei nagy győztes a kragujevaci Gyermekszínház Csendes fiú című előadása, amely megkapta a legjobb produkció, a legjobb rendezés (Tin Grabnar), a legjobb szöveg (Ana Duša) díját és a Dejan Penčić Poljanski különdíjat is. Emellett egyenrangú színészi díjat kapott az előadásban szereplő Sanja Matejić, Milomir Rakić és Miloš Milovanović, míg Ljubica Radomirovićnak a niši bábszínház által kiosztott legjobb fiatal színésznek járó Milena Sadžak-díjat ítélték oda.

A verseny másik nagy győztese az újvidéki Ifjúsági Színház Jack London A vadon szava című műve nyomán készült előadása, amely megkapta a legjobb bábkreáció (Marek Sterbak és Vjacseszlav Zubkov), legjobb zene (Lazar Novkov), legjobb díszlet (Carolina Arandia) díját, a legjobb animációért járó Janko Vrbnjak különdíjat, amelyet a belgrádi Duško Radović gyermekszínház ítél oda, továbbá színészdíjat kapott az előadásban szereplő Saša Latinović. Ugyancsak színészdíjat vehetett át Mladen Milojković is, őt a niši bábszínház A farkas, aki kiesett a könyvből című előadásában láthattuk. A különdíjak kategóriájában az újvidéki Ifjúsági Színház Boško Zeković-díját posztumusz ítélték oda a nemrég elhunyt Zoran Lozančić niši színésznek, rendezőnek, a bábszínház területén végzett odaadó tevékenységéért. A szabadkai Gyermekszínház A színháznak szeretettel című előadásával versenyzett, és a legjobb csapatnak járó díjat kapta meg.

A zárórendezvényen a közönség megtekinthette a szegedi Kövér Béla Bábszínház lenyűgöző Holdodiglan című előadását.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége