2024. május 10., péntek
ZENTAI KARÁCSONYVÁRÓ PROGRAMSOROZAT

Meggyújtották az első gyertyát

Vasárnap este Zentán a városháza oszlopcsarnokában advent első vasárnapja alkalmából meggyújtották a város adventi koszorúján az első szál gyertyát.

Sokan részt vettek az első adventi gyertya meggyújtásán (Homolya Horváth Ágnes felvétele)

Sokan részt vettek az első adventi gyertya meggyújtásán (Homolya Horváth Ágnes felvétele)

A község karácsonyváró programsorozatának első állomásán szép számban összegyűltek a zentaiak, sok szülő, nagyszülő vitte el gyermekét, unokáját, hogy együtt legyenek részesei az ünnepváró eseménynek, amelyen Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere gyújtotta meg az első szál gyertyát. Ez a gyertya jelképezi a hitet, és a katolikus szimbolika szerint az első emberpárra, Ádámra és Évára utal. Miután a meggyújtott gyertya betöltötte fényével a teret, felcsendült az ének, és vers is elhangzott. Az ünnepi műsorban az Edelényi Magdolna vezette Musica Sacra kórus adventi énekekkel, Nagy Rózsa szólóénekével varázsolta el a közönséget, Ágó Gergely versmondó pedig Juhász Gyula Karácsony felé című költeményével teremtette még meghittebbé az eseményt. A városháza oszlopcsarnokának előterét a karácsonyi várakozás témájára készített gyermekrajzok díszítették, amelyeket a Thurzó Lajos Általános Iskola alsós tanulói rajzoltak.

A község méretes adventi koszorúján a második gyertyát december 8-án, vasárnap 18 órakor gyújtják meg. Az ünnepi műsorban a gyertyagyújtás mellett a népdaloké lesz a főszerep.