Megújult városszimbólum

A báni palota tisztítási munkálatai 30.175 millió dinárba kerültek

F. D.

2019. december 3., 08:00

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A műemlékvédelem alatt álló, patinás épület az elmúlt nyolc évtized alatt Újvidék egyik jellegzetes szimbólumává vált.

Fotó: Ótos András

Fotó: Ótos András

A Dragiša Brašovan építész tervei alapján 1936 és 1939 között épült létesítmény az egykori Jugoszláv Királyság Dunai bánságának székhelyéül szolgált. Az épületen azóta egyszer sem hajtottak végre felújítási munkálatokat, így a nagy évfordulóra tervezték ennek elvégzését, amely határidőn belül meg is valósult. A tartományi kormány közleményben emlékeztetett arra, hogy az épület homlokzati részének felújítási és tisztítási munkálatai költségének fedezésére összesen 30.175 millió dinárt fordítottak. Az épület 10.700 négyzetméternyi felületre kiterjedő, homlokzati részén elvégezték a kőfelületek tisztítását, pótolták a hiányzó és megsérült részeket, valamint a bejárati kőlépcsőket és oszlopokat is, külön-külön felújították. A munkálatok a Városi Műemlékvédő Intézet és a Technológiai Kar szakértőinek naponta történő ellenőrzése mellett folytak, a munka azonban ezzel még nem fejeződött be, ugyanis jövőre tervbe vették a tartományi képviselőház épülete homlokzati részének felújítását is.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége