Magyarország segítséget nyújt az albániai földrengéskárok elhárításában

MTI

2019. december 3., 17:18

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Magyarország segítséget nyújt Albániának a minapi súlyos földrengés okozta károk felszámolásában - mondta kedden Londonban a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter (Fotó: MTI)

Szijjártó Péter (Fotó: MTI)

Szijjártó Péter, aki a NATO alapításának 70. évfordulójára összehívott londoni vezetői találkozón vesz részt, a magyar közmédiának elmondta: a természeti csapás után az albán kormány és a tiranai katolikus érsekség is segítséget kért a magyar kormánytól.

Hozzátette: személyesen tárgyalt az albán külügyminiszterrel, és megbeszélések folytak a tiranai érsekséggel is.

Albániában nincs megfelelő mérnöki, statikusi kapacitás annak felméréséhez, hogy a sérült épületek közül melyeket lehet újjáépíteni. Ezért az albán kormány olyan szakértők kiküldését kérte a magyar kormánytól, akik segíteni tudnak a statikai felmérésben - mondta Szijjártó Péter.

Kedden hat magyar mérnök-statikus utazott Albániába - tette hozzá.

Hozzátette: Albániában 70 statikus dolgozik a kárfelmérésen, köztük 50 külföldi, és hozzájuk csatlakozik most a hat magyar szakember.

Szijjártó Péter szerint a római katolikus egyház arról tájékoztatta a kormányt, hogy a tiranai érsekséghez tartozó templomok közül öt károsodott jelentősen a földrengésben.

Ezek helyreállításához Magyarország 85 millió forintos támogatással járul hozzá - tette hozzá.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége