2024. március 28., csütörtök

A kémia tudományának népszerűsítéséért

Első ízben tartották meg Zentán a Müller Ferenc kémiai emlékverseny vajdasági, regionális döntőjét

Kiváló hangulatban zajlott le a hétvégén a zentai Petőfi Sándor Általános Iskolában az általános iskolák felsős tanulói számára életre hívott Müller Ferenc kémiai emlékverseny regionális döntője, amelyet Vajdaságban első ízben bonyolítottak le.

A Müller Ferenc kémiai emlékverseny vajdasági, regionális döntőjének résztvevői (Máriás Endre felvétele)

A Müller Ferenc kémiai emlékverseny vajdasági, regionális döntőjének résztvevői (Máriás Endre felvétele)

A rendezvény kezdetén Fajka Valéria, a Petőfi Sándor Általános Iskola kémiatanára, a zentai megmérettetés főszervezője üdvözölte az egybegyűlteket, kiemelve, a mostani az első alkalom, hogy Vajdaságban is megrendezik a Müller Ferenc kémiai emlékverseny regionális döntőjét, ami lehetővé teszi, hogy régiónk fiataljai is bekapcsolódjanak a Magyarországon már évek óta nagy népszerűségnek örvendő megmérettetésbe, ugyanis a rendezvényt az idén már hatodik alkalommal hívta életre a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Poysdorf Város Önkormányzata.

Perpauer Attila, a zentai községi tanács oktatással és művelődéssel megbízott tagja köszöntőjében kifejtette, hogy a természettudományok fontos szerepet töltenek be a felnövekvő generáció tagjainak életében, különös tekintettel a kémiára, amely a mindennapjaink során is szinte mindenütt körbevesz bennünket. Köszönetet mondott a tanároknak, akik megteremtik azokat a lehetőségeket, amelyek révén a diákok kibontakoztathatják a tehetségüket, és fejleszthetik a tudásukat, majd örömének adott hangot annak kapcsán, hogy a verseny lehetőséget ad arra, hogy a legjobban teljesítő diákok a más régiókból érkező társaikkal is összemérjék tudásukat, és ezáltal hozzájáruljanak nemcsak Zenta, hanem az egész Vajdaság hírnevének öregbítéséhez is.

A megnyitót Berta Fanni, a Stevan Sremac Általános Iskola és Palotás Petra, a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulója alkalmi produkciója tette ünnepélyesebbé, majd kezdetét vette maga a verseny is, amelynek során a résztvevőknek a bonyhádi szervezők által összeállított feladatsort kellett megoldaniuk, ezt követően pedig gazdag kísérőprogram is várta őket, ugyanis az eredményhirdetés előtt Horváth Zsolt, Máriás Ildikó, Nagy István és Szórád Endre kémiatanárok izgalmasabbnál izgalmasabb kérdéseket taglaló előadásait kísérhették figyelemmel.

A verseny során a Berta Fanni–Zabos Zsófia kettős bizonyult a legjobbnak, a második helyen a Károly Csongor–Török Ákos, a harmadikon pedig a Kuruc Alexa–Tót Bagi Kincső páros végzett, akik mellett a negyedik helyezett Hatala Evelin is részvételi jogot szerzett a verseny országos döntőjén való részvételre, amelyet december 13-án rendeznek meg Bonyhádon. A döntőben a résztvevők először egy feladatlapot töltenek ki, majd az ott legeredményesebben teljesítők egy nyilvános kvíz keretében mérik össze felkészültségüket. A verseny fődíja egy ausztriai kirándulás Bécsbe, illetve Poysdorfba, Müller Ferenc szülővárosába, ugyanakkor a további helyezettek is értékes nyereményekkel gazdagodnak majd.

A Müller Ferenc kémiai emlékverseny vajdasági, regionális döntőjét Zenta község önkormányzata támogatásával szervezték meg.