CÍMLAPTÖRTÉNET

Vajdasági cowboyok, avagy irány a vadnyugat!

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház A kút nem a kiút címmel mutatja be vadonatúj előadását

Lukács Melinda

2019. október 25., 14:58

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Az új évad első bemutatója előtt áll a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház. A kút nem a kiút című előadás premierje 26-án lesz, az első repríze pedig 28-án.

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád

Az előadás szereplői Mészáros Gábor, Búbos Dávid és Kucsov Borisz. Utóbbi egyben a produkció rendezője, ötletgazdája és egyik szerzője is, a társszerző pedig Kondacs Gergely, akivel már korábban is együttműködtek. Az előadás az elvándorlás, az elvágyódás és az itthon maradás témáját járja körbe, mindezt komolyan, de szórakoztatva is, megidézve közben a westernvilágot. A szereplőkkel a produkció kapcsán egyebek közt arról is beszélgettünk, ők hogyan élik meg ezt a helyzetet, miért döntöttek úgy, hogy itthon maradnak, és egyáltalán mennyire áll hozzájuk közel a vadnyugat világa.

„Egy idő után már én sem pakoltam ki a táskámat, mert úgy éreztem, felesleges”

Kucsov Borisz:

– A darabhoz legfőképp az adott inspirációt, hogy volt egy időszak az életemben, amikor szinte hetente valaki megkérdezte, hogy mikor tervezek elmenni. Mintha nyilvánvaló lenne az, hogy innen egy idő után le kell lépni. Egyre jobban foglalkoztatott ez a téma. Rájöttem, hogy valahol mindenkit érint, szinte mindenkinek van kapcsolódási pontja. Akár úgy, hogy a gyermekei vagy a barátai vándoroltak ki, akár úgy, hogy ő maga ment el, és visszajött. Esetleg vissza se jött, csak visszavágyódik. Ez egy meglehetősen tág és nagyon sok oldalról megközelíthető témakör. Emiatt nem egy drámát írtunk, nem csupán egy sorson keresztül akartuk bemutatni, hogy mi az elvágyódás, az elvándorlás vagy a kivándorlás. Létrehoztunk egy mozaikszerű összeállítást, amely során kisebb sorsok villannak fel. Személyes történetekről van szó, különböző szituációban levő emberek beszélnek arról, hogy épp hol tartanak az életükkel, és ezekkel azonosulni tudnak majd a nézők. Az előadást hárman játsszuk, de ez a három figura lehetne akár egy ember is. Ezt is szeretnénk éreztetni, hogy ez lehet akár egy illető sorsa is. A mozaikszerű felépítése mellett az előadást betűzdelt jelenetek is tarkítják, amelyekkel szintén azonosulhatnak a nézők, csak másképp. Nemcsak az elvágyódásról, a külföldre való távozásról szól az előadás – ez nem ilyen egyszerű –, hanem a folyamatos úton levésről, a családi fészek, a szülőváros elhagyásáról is. Nem feltétlenül határon túlra mennek a fiatalok, valamikor egy másik városba. Arról is szeretnénk szólni, hogy érzelmileg mit jelent kötődni, ragaszkodni valamihez, és azt utána elengedni.

Én már egyszer elmentem innen. Magyarországon, Szentesen jártam gimnáziumba. Onnan egyenes út vezetett Budapestre. Ott éltem három évet, tehát hét évig voltam határon túl. Valójában nemcsak az itteniek kérdezik, hogy mikor megyek el, hanem az ottaniak is, hogy mikor térek vissza hozzájuk. Visszatértem után is folyamatosan utazgattam, hol Újvidékre, hol Zentára. Nemcsak az elmenni és visszatérni kérdés, hanem az úton levés, a folyamatos útkeresés is a generációm sajátja. Mi ezt egykor a szerzőtársammal úgy fogalmaztuk meg, hogy a generációnknak van egy, úgymond, „kofferből” életvitele. Egy idő után már én sem pakoltam ki a táskámat, mert úgy éreztem, felesleges. A bőröndömből ruházkodtam, nem tettem be a szekrénybe, mert tudtam, hogy amint elpiszkolom visszateszem a bőröndbe, otthon kimosom, és megyek tovább. Ez éveken át így zajlott. Az előadás készítése során a saját tapasztalataimból is merítettem.

Nemcsak összetett, lelkileg is nehéz, súlyos témáról van szó. Ez egy érzékeny és aktuális probléma, amiről beszélnünk kell, mert ez vesz körül bennünket, ebben élünk. Ennek ellenére szeretnénk a közönségnek némiképp szórakoztató, könnyebben befogadható előadás formájában láttatni ezt a témát. Az előadás műfaját tekintve úgy határoztuk meg, hogy ez egy western moráldráma. Ami a western vonalat illeti, a Nyugatra való elvágyódás adott kapcsolatot a westernvilággal. Az elvágyódó ember és az úgynevezett cowboyság között próbálunk párhuzamot vonni, és ez hoz az előadásba valamiféle szatirikus humort. Tulajdonképpen a cowboyvilágon keresztül közelítjük meg ezt a témát. Igyekszünk ezt tenni, sok humorral és némi őrülettel. Nagyon szeretem a filmstílusokat kicsit belecsempészni a színházba. Ez jellemző a korábban írt drámáimra is, A bánsági szamurájt a szamuráj filmek ihlették meg, a Félelem és reszketés Szabadkán szövegét a képregények és akciófilmek, ezt pedig a westernnel hoztam összeköttetésbe, a Nyugatra való elvágyódás miatt. A címet Bada Dada egyik verssora adta, amely összecseng mindazzal, amiről beszélünk, de tulajdonképpen ez egy szabad asszociáció. Próbálunk az előadásba mindenféle színt belevinni, zenét, táncot, jó értelembe vett, igényes komédiázást, de nem maradnak el a komoly részek sem – tudtuk meg Kucsov Borisztól.

„Az előadás nem foglal állást, és ezt nagyon fontosnak tartom”

Mészáros Gábor:

– Az előadás az elvándorlással és az itthon maradással foglalkozik, továbbá mindazzal, ami ehhez kapcsolódik. Ez a probléma erősen érezteti a hatását a térségünkön, de valójában egy globális, világszintű jelenségről van szó, gondoljunk csak a migránsválságra. Az előadás vizsgálja azt is, hogy mi vezet rá valakit arra, hogy elmenjen innen, vagy mégiscsak mi miatt marad. Magasztos gondolatokat vetünk fel, előhozakodunk a hazaszeretettel, a szülőföldhöz és a szülőkhöz való kötődéssel, a mindennapi életünkhöz, a megszokott ritmusunkhoz való ragaszkodással. Másfelől viszont ott van az elvágyódást okozó, minden jóval kecsegtető Nyugat, ami főleg anyagi vonzatokat mutat fel, hiszen a fent említett nyomós okok elvágódnak, amikor valaki elmegy külföldre. Sok mindennel foglalkozik az előadás, és igyekszik ezt minél sokoldalúbban, több stílusban is bemutatni. Nevezhetném akár stíluskaleidoszkópnak, kollázsnak is. Az előadás nem foglal állást, és ezt nagyon fontosnak tartom. Ebben a témában nincs igazság, mert mindez rettentően egyéni és személyfüggő.

Én itthon maradtam és itt alapítottam családot, de mint minden vajdasági magyar családban, nálunk is felmerült ez a téma. Földhözragadt emberként mégiscsak úgy gondolom, hogy egyelőre maradnunk kell. Fontos viszont beszélni erről a témáról, mert úgy érzem, egy kicsit kerülve van. Hallunk elrettentő számadatokat, de az okokkal, a miértekkel, az érzésekkel nincs eléggé foglalkozva, valahogy belül maradnak. Az emberek nincsenek megszólítva személyesen, hogy mi erről a véleményük, de általában nem is szeretnek erről beszélni, mert valóban nehéz és megosztó téma. Inkább kerüljük a valóságot, mintsem konkrétan kimondjunk dolgokat.

Mindig is szerettem a westernt. Tetszik az, hogy Borisz ezt a formát választotta, és behozta a vajdasági őscowboyokat. Szerintem ez találó, nevezhetjük akár vadnyugatnak is ezt a mi kis Vajdaságunkat, morális szempontból mutathat hasonlóságot a westernvilággal, de mindezt persze egy kicsit kifigurázva láttatjuk – fejtette ki Mészáros Gábor.

 „Az itteni lehetőségekből kell kihozni a maximumot, és arról beszélni, azzal foglalkozni mélyebben, ami bennünket érint”

Búbos Dávid:

– Az előadás tematikája érint bennünket nap mint nap. A színházakat és a generációmat is. Huszonhárom éves vagyok, nemrég fejeztem be az egyetemet, és bennem is megfogalmazódtak azok a kérdések, amelyekkel foglalkozunk: elmenni vagy maradni; miért lenne jó elmenni, és miért nem; mi a jó abban, ha maradok, és mi nem... Elgondolkodtató a számomra, hogy a középiskolás osztályomból mindössze négyen maradtunk itthon.

A KDSZ új társulattagja vagyok. Ez lesz az első nagyobb szereplésem, a Babilon angyalaiban kisebb szerepem volt. Szerintem egy nagyon jó trió állt össze, az előadás készítéséből mindannyian kivettük a részünket. Habár életbe vágó témakörökkel foglalkozunk, az előadásunkat a paródia is jellemzi. A westernvilág alapmotívumait parodizáltuk ki, így nem marad el a humor és a jó értelembe vett őrület sem. Ugyanakkor a fontos és releváns kérdéseket úgy feszegetjük, hogy közben ne foglaljunk állást.

Én úgy döntöttem, maradok, mert úgy érzem, jelenleg jó helyen vagyok itt. Szerencsésnek érzem magamat, hogy a KDSZ társulat tagja lehetek. Egyáltalán azért, hogy dolgozhatok, hiszen nem könnyű munkahelyhez jutni. Nagyon jó ebben a csapatban, úgy érzem megtaláltam a helyemet. Ha pedig maradtam, akkor az itteni lehetőségekből kell kihozni a maximumot, és arról beszélni, azzal foglalkozni mélyebben, ami bennünket érint. Nem tervezek elmenni a közeljövőben, de ennek gondolata akkor is motoszkál bennem, és talán mindannyiunkban.

Már a gyerekkoromban szerettem a westernvilágot és néztem a nagy klasszikusokat. Clint Eastwood filmjein nőttem fel, szeretem Morricone zenéjét, lúdbőrzök amikor megszólal a The Ecstasy of Gold. Anyukám is szerette, így engem is magával ragadott ez a stílus. Gyerekként még nyilván a cowboyok és az indiánok voltak érdekesek. Most már azért jobban a dolgok mögé látunk. A vadnyugat világa gazdag olyan jelképekben, amelyekkel érdemes színházban foglalkozni, gondoljunk csak az önkéntes igazságosztó motívumra – mondta Búbos Dávid.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége