A Szabadkán 1897. október 3-án Csillag Károly felelős szerkesztő felügyeletében útjára induló Bácskai Hírlap A tisztelt olvasóközönséghez című beköszönő írásban így szólította meg a közönséget: „Lapunk megjelenése egy eszme érdekében kifejtendő harczot jelent. Jelenti azt, hogy a Bácskai Hírlap megalapítói még nem mondottak le arról a meggyőződésükről, hogy Szabadkán, mint Bács-Bodrogh vármegyének természetes központjában, egy úgy a város, mint a megye érdekeit felölelő lapot lehet és kell megteremteni, hogy bármennyire is úgy látszik mintha a közöny jégkérge venné körül az ügy iránti lelkesedést, a városnak mégis igazán művelt olvasóközönsége, az arra méltó vállalatot támogatni fogja.” Úgy tűnik, a közélet dermedt bénultságában kezdte meg munkáját a lap, hogy rövid néhány év alatt derűt, lendületet és szellemi frissességet hozzon a város, egyáltalán a Délvidék politikai, irodalmi és művelődési életébe. A kései olvasó azt is láthatja, hogy a Bácskai Hírlap a magyar hagyományok és a történelmi emlékek ápolásának programjában elsőként honosította meg az irodalomtörténeti emlékezés műfaját, nem egy elődnek vagy kortárs írónak, történetírónak állítva emléket a lapjain.
1901. március 11-én a hírlap tárcarovatában Quasimodo aláírással megjelent Csupor Gyula emléke című önéletrajzi írás a XIX. század kiváló délvidéki írójának alakját idézte meg. „Egy Duna melletti kis német városka kaszinójában két öreg úr társaságában sok-sok kedves estét töltöttem öt évvel ezelőtt. [1896-ban – M. F.] Ők ketten képviselték a kis városnak igazi magyar intelligencziáját. Mezey Károly volt az egyik öreg barátom, Csupor Gyula a másik. Higgadt gondolkodású, praktikus eszű, ötletes ember volt Károly bátyám, könnyen hevülő, poéta lelkű, vad magyar volt Csupor Gyula.” A korabeli Német-Palánka két kiváló alakját idézi meg az emlékező. A pályatárs szerint Mezey Károly sok polgártársának segített pályája alakításában, azonkívül a város neki köszönhette iskoláinak, intézeteinek, vasútjának és a kompközlekedésének a létezését is. „Szép emléket állítottak a palánkaiak Mezey Károlynak, szép kis szobrot, oda a pályaudvar parkjába. Csupor Gyula mondta el ékesen, szépen az emlékbeszédet egyetlen jóbarátja fölött. Eljött Ó-Becséről – ahova időközben sorsa vitte –, a Tisza melléki városkából eljött a Duna mellé, hogy elsírja Mezey Károly emlékszobránál nagy bánatát” – emlékezett a történetre a Bácskai Hírlap cikkírója.
Német-palánkai éveinek idején az ügyvéd Csupor Gyula a járás német falvaiban naponta „vizitelte meg ismerőseit: a plébánost, a jegyzőt és a tanítókat. Elfáradva ért haza, megpihent néhány órát szeme-fénye, kicsi egyetlen leánya társaságában, aztán odajött az agglegények asztalához a kaszinóba, és folytattuk a búcsúzgatást ott, ahol tegnap elhagytuk.” Egy este azután poharát emelve közölte: „Melegebb vidékre megyek fiam! A szép Tisza mellé, vissza abba a kis városba, ahol legboldogabb és legszomorúbb napjaimat éltem valaha! A szomorúságot elfeledtem, a víg napok édes emléke visszahív. Oda megyek, ahol mindenki megérti szómat, megérti, ha azt mondom: Hazádnak rendületlenül…” Néhány hónapra azután, hogy Óbecsére költözött, váratlanul Csupor Gyula is meghalt. Az 1901. március 11-én megjelent visszaemlékezés szerint: „Most olvasom ó-becsei tudósítónk levelében, hogy díszes síremléket állítanak Csupor Gyulának”, aki rendkívül sokat adott a magyarságnak, Óbecse tizenkét társadalmi egyesületének volt tevékeny tagja. „A márcziusi ünnepségeknek minden évben hatalmas alkalmi beszédeivel ő adta meg a fényt. Méltó emléket akarnak állítani Csupor Gyulának, méltót nagy érdemeihez.”
A Bácskai Hírlap 1904. szeptember 6-i számában azután - y - aláírással megjelent Emlékezés Csuporra – Óbecsén, 1904. szept. 4. című tudósítás részletesen beszámolt az emlékmű ünnepélyes felavatásáról. „Vasárnap délután kegyeletes ünnepet ült Óbecse magyar társadalma, amikor társadalmi életünkben éveken át volt vezérének, Csupor Gyulának síremlékét avatta föl.” Hogy ki volt Csupor Gyula, azt ma már az egész megye tudja, erősen kiemelkedett ő hivatali működésében, hazafias elkötelezettségében és önzetlen, közcélú társadalmi tevékenységben egyaránt. Az óbecsei tudósító szerint „pótolhatatlan ő mint vezér, mert nincs Óbecsén még egy elme, aki hazafias vagy társadalmi mozgalmat oly kitartással és tudással tudna vezetni, nincs az a szónok többé, aki minden pillanatban képes volt lángszavával lelkesíteni, édes ajkával lekötni, és éles eszével oktatni, nincs az a költői lélek, aki minden nagyobb alkalomra kész volt költői művet alkotni, és az eseményt poetikusan megírni, nincs az, aki az emberszeretetet úgy hirdette, hogy a gazdagságot megvetve, a szellemi egyenlőséget vallotta, és nincs az, aki ébren tudta tartani mindig a nemzeti érzést, a honfiúi lelkesedést.”
Hatalmas tömeg vett részt Csupor Gyula síremlékének a felavatásán. A sírnak egyházi megáldása után Göndör Ferenc tanító méltatta az elhunyt emlékét, akiben ő a társadalom világító fáklyáját látta. Kiemelte, Csupor Gyula mint hazafi, és mint ember, a szeretetet hirdető apostolként a társadalmi egység előharcosaként küzdött. A fekete márványból készült síremlék felirata:
Itt nyugszik Csupor Gyula
ügyvéd, nyug. főszolgabíró,
költő, író és szónok
Született Baján, 1839. nov. 24. Meghalt 1900. szept. 5.
Ezen emléket emeltették közadakozásból barátai és tisztelői
Az alsó lapon lant és megtört pálmaág körül az ő költeményeiből vett eme sor van kivésve: „Ilyen szívre egyhamar nem akadtok.” Alatta, a nyitott márványkönyv lapjain volt olvasható műveinek jegyzéke: Megbukott a mama, Felhők, Hullámok, Költemények és Verőfényes napok.
A sírnál az Óbecsei Polgári Magyar Dalkör, melynek az elhunyt elnöke volt, elénekelte kedvenc dalát: „Szomorú fűz hervadt lombja”. Ezután a pályatársak mondták el ünnepi köszöntőjüket. Meskó László, Baja város képviselője gyönyörű beszéd kíséretében tette le a város koszorúját. „A bánkódás és megnyugvás vegyes érzelmeivel – így szólt – teszem a sírra szülővárosod koszorúját. Bánkódva, mert messze idegenbe kerültél el tőlünk, de megnyugvással mégis, mert meg vagyok győződve arról, hogy nem idegen földben nyugszik, hiszen szerették itt, hiszen ide vágyott vissza, itt volt lakóhelye és itt van családja. Legyen nyugvásod könnyű, legyen álmod csendes, mint a májusi szellő, legyen ébredésed – ha vége lesz az álomnak – vidámabb, mint az álmod.” Ezután néhány szó kíséretében a Népkör, az Ipartestület, a Dalkör, az Iparos Olvasókör, a Csupor asztaltársaság elnökei tették a sírra koszorúikat. Este a Csupor-asztaltársaság társas vacsoráján Szászy István orvos, jeles író, az elhunyt lelkes tisztelője és az egész emlékmozgalom szervezője mondta az első pohárköszöntőt, áldozva Csupor emlékének. Jauch Ferenc plébános Baja várost, mint a vármegye díszét és annak a kegyelet iránt fogékony közönségét éltette. A kedélyes vacsora éjfél utánig tartott.
Nyitókép: Csupor Gyula sírja Óbecsén (Fotó: Mák Ferenc)
