„Megadtuk magunkat a rockzenének”

Szabadkán lépett fel az Anna and the Barbies

Lukács Melinda

2019. szeptember 11., 18:25

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Pásztor Anna az Anna and the Barbies szabadkai koncertjén

Pásztor Anna az Anna and the Barbies szabadkai koncertjén

Nemrég Szabadkán többnapos városnapi rendezvénysorozat zajlott. Ennek keretében a magyarországi Anna and the Barbies adott fergeteges rockkoncertet, amelyen a legismertebb dalaikat játszották, beleértve sokak kedvencét, a Márti dalát is. Az Anna and the Barbies idén ünnepli fennállásának 15. évét. Az együttes frontembere Pásztor Anna énekesnő, színész, táncművész, a zenekart a testvérével, Pásztor Sámuellel alapította. Velük beszélgettünk a koncert után.

Hogyan alakult meg az együttes?

Pásztor Sámuel: Annával már régóta együttműködünk zenei téren. Én zenéltem, ő táncolt, rappelt és szövegekkel segítette a produkcióimat. Tizenöt évvel ezelőtt felmerült az ötlet, hogy alapítsunk egy zenekart. Hiphop formációnak indultunk, azután gyorsan kiderült, hogy bármibe is kezdünk bele, annak rockzene lesz a vége. A második lemeznél megadtuk magunkat ennek az irányzatnak, és igazából akkor találta meg a saját hangját az együttes. Kezdetben cserélődtek a tagok, de a mostani csapat – egy tag kivételével – már tíz éve együtt van. Ez a felállás repítette a zenekart oda, ahol most is tart, és remélem még tovább szárnyal.

Milyen a kettőtök közti együttműködés? Nincsenek közöttetek testvéri civakodások? Nem mentek egymás agyára?

Pásztor Anna: A legkevésbé sem. Kettőnk közt nincs nézeteltérés. Sohasem veszekedtünk. Ha nagy ritkán vitatkozunk is, az a zene miatt van, az együttes fejlődése érdekében. Biztos kapocsnak számítunk a zenekar életében. Olyanok vagyunk, mint két egymásra támasztott bicikli. Kiegészítjük egymást. Simi nagyon precíz és tudatosan dolgozik, ő egy vérbeli zenész, én pedig a rockos fazon, akit úgy kell lepkehálóval elkapni. Simán behúzom Simit az őrületbe, de erre ő is hajlik. Ellenben viszont jól végiggondolt alapokra helyeztük a zenekari működést. Itt nem csak egy nagy hepciáskodásról, meg rock 'n' roll életmódról van szó. Több mint tizenöt év masírozásnak, óriási fejlődésnek a végeredménye ez az egész, úgy a zenekari repertoár, a hangszeres felszereltség, a tagok felkészültsége, mint a színpadi technika és a látvány is. Idén érzem először, hogy valóban egy nagyszínpados, rockprodukciót nyújtó zenekar vagyunk, és ez büszkeséggel tölt el.

A dalaitokban sokféle műfaj megtalálható. Milyen irányzathoz soroljátok a zenéteket?

Pásztor Sámuel: Én már nagyon régen letisztáztam, hogy mi rockzenét játszunk. Azon belül viszont megfoghatatlan, mert nem sorolható egyik alkategóriába se. Szerencsére a közönségünk elfogadja, hogy nem vagyunk egyformák, a zenénk albumról albumra változik, sőt egy lemezen belül is előfordulnak kilengések. Ha egy együttes vagy egy előadó az elejétől fogva így tesz, akkor a közönség ezzel rendben van. Ez nem újdonság, például a Queen is elég nagy spektrumon működött. A sokszínűségünk leginkább abból adódik, hogy Annának és nekem is szerteágazó az ízlésünk, de szerintem ezt valahol mindig sikerül úgy összefogni, hogy ne csússzon szét. Azt gondolom, hogy főleg koncerten konzisztens a műsorunk, nem érződik annyira sokfélének, mint a lemezeken.

Az együttest jellemzi Anna egyedi, extravagáns, punkos öltözködési stílusa is. Eszünkbe juthat Nina Hagen, vagy talán Wendy O. Williams. Meghatározó volt számotokra a punk irányzat?

Pásztor Anna: Rendszeresen hazazavartak a gimnáziumból az öltözékem miatt. Nem voltam divatpunk, mert nem volt rá pénzem. Inkább a nagypapám cuccai közt turkáltam és teljesen indokolatlanul vettem fel ruhákat. Nem is tudom volt-e közük a punkhoz, csak azt tudom, hogy rettenetesen néztem ki. Ugyanezt tette Simi is, ő is borzasztó, kikukázott holmikban volt képes „punkoskodni”. Amikor végre belátta, hogy így nem lehet csajozni, inkább rockzenész lett. Ha jól emlékszem, volt egy szétrohadt kabátja is.

Pásztor Sámuel: Igen, volt egy olyan kabátom. A faluban, ahol laktunk, közkutak voltak felállítva, és azokat télen eldobott ruhadarabokkal bugyolálták be. Az egyiken kinéztem magamnak egy gusztustalan zöld munkáskabátot, amelynek már mindenféle árnyalata volt, mert egyik arra járó kutya sem kímélte. Azt lecsavartam és hazavittem. Szegény édesanyám egy hétig mosta, de még azután is gyanús szaga volt. Abba jártam gimnáziumba, gondolhatod, hogy nem arattam vele nagy sikert a lányok körében.

Anna, két kisebb gyermek édesanyja vagy, ez változtatott-e valamit a rockzenész-életmódhoz való hozzáállásodon?

Pásztor Anna: Valójában nem. Túltettem magamat a félelmen, hogy mi lesz ezek után, jön a felnőtt élet, holott elfelejtettem felnőni, az anyaság pedig számomra teljesen ismeretlen fogalom. Többen is azt mondják, hogy semmit sem változtam és ennek örülök. Esetleg talán nőiesebb lettem, kevésbé vagyok fiús, mint korábban. A nagybetűs Anya nem feltétlenül zavarja össze a rock 'n' roll életmódban leledző főhőst. Otthon sem érzem, hogy egyik pillanatról a másikra átlépnék az anyai létbe. A színpadról is azt igyekszem átadni, hogy egy emberben rengeteg szín van. Szépen megférhet egymás mellett a bolondos és a szolid, vagy az anya és az örökös gyerek is. Ettől még nem kell feltétlenül meghasadnia az ember tudatának, az én esetemben, hogy anya, dolgozó nő, feleség, rockzenekar frontembere vagyok. Ez ugyanaz. Nem veszem külön, így otthon is rocker vagyok.

Mi vár az együttesre a közeljövőben?

Pásztor Sámuel: Tizenöt éves a zenekar, ennek kapcsán már voltak koncertjeink, és szerencsére pont úgy jön ki a lépés, hogy ez alkalomból kiadhatunk egy lemezt is. Az ősz folyamán a Nemzeti Színházban adunk egy nagyobb szabású, félig-meddig vagy teljesen akusztikus koncertet, de ez még formálódik, az év végén pedig lesz egy nagy évzáró pesti fellépésünk. Eközben a lemezzel november közepére el kellene készülnünk, ami szokás szerint egy nagy falat, de rengeteg új dalunk van. Most jön egy kis lazítás, utána pedig bevonulok a stúdióba és ki se nézek onnan.

Először léptetek fel Szabadkán. Milyennek látjátok várost?

Pásztor Anna: Olyan, mint egy ékszerdoboz. Elképesztően gyönyörű. Körbesétáltunk a főtér melletti utcákon, álomszép és barátságos hangulatú. Olyan érzésem volt, mintha egy kikötővárosban lennék. Az emberek kedvesek, szeretettel fogadtak bennünket. Nagyon fáradt a zenekar, de úgy összeszedtük magunkat, mintha ez lett volna életünk első koncertje.

 


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége