CSAPAT-EB, NANTES

Negyeddöntőben a magyar lányok

fm

2019. szeptember 6., 08:16

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Pergel Szandra a sírból hozta vissza a Bogdanova elleni meccset (Fotó: ITTF)

Pergel Szandra a sírból hozta vissza a Bogdanova elleni meccset (Fotó: ITTF)

A szerdai győzelem után a papírformának megfelelően tegnap délelőtt is nyerni tudott a magyar női asztalitenisz-válogatott. Póta Georgináék ellenfele csütörtökön Fehéroroszország volt, s mondhatjuk, hogy a harmadik kiemelt csapat villámgyorsan bezsebelte második diadalát a franciaországi csapat-Eb-n. Pótának alig negyedórára volt szüksége, hogy szettveszteség nélkül, 3:0-ra verje kihívóját. Madarász Dóra már nagyobb küzdelmet élt át Daria Trigolosszal, ám végül 3:1-es sikert könyvelt el. A leginkább Pergel Szandrának kellett megharcolnia a makulátlan mérlegért. Pergel Nadezsda Bogdanova ellen elvesztette az első két játszmát, ezt követően azonban megfordította az összecsapást. A kötelező feladatot ezzel teljesítették a magyar lányok, ma pedig a tegnap este lapzárta után véget érő Ausztria–Ukrajna meccs győztesével játszanak a legjobb négybe jutásért.

A szerb férfiválogatott tegnap már nem lépett asztalhoz, ám a csoportból még hátravolt egy lengyel–belga összecsapás, melynek 3:2-es belga sikere akár továbbjutást is eredményezhetett volna Szerbiának. A két gárda fej fej mellett haladt, a minden eldöntő összecsapáson Marek Badowski három meccslabdát hárított Florent Lambiet ellen, és 15:13-as eredménnyel megnyerte az ötödik szettet, biztosítva ezzel Lengyelország csoportelsőségét.

A nantes-i Európa-bajnokság ma a negyeddöntőkkel folytatódik. A finálékat vasárnap rendezik.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége