2024. március 29., péntek

Luxuslakás majdnem egymillió euróért

A fővároson kívül Újvidéken növekszik legjobban az ingatlanpiac – Bácskában a legdrágább a termőföld

A félévi adatok szerint a Köztársasági Geodéziai Intézet által feldolgozott adásvételi szerződések alapján forgalmazott ingatlanok értéke 12 százalékkal nagyobb, mint tavaly az első félévben, akkor ugyanis 1,6 milliárd eurós értéket jegyeztek.

„Tavaly fél év alatt 48 000 ingatlan került új tulajdonos kezébe, az idén pedig 47 000, az ingatlanpiac értéke mégis 200 millió euróval emelkedett a múlt év azonos időszakához képest, ugyanis 13 százalékkal növekedett az új lakások eladása, márpedig köztudott, hogy az új lakások mindig drágábbak a régieknél. Az idén a vonatkozó törvény szigorú alkalmazásának köszönhetően a kataszteri hivatal minden adásvételt bejegyzett” – közölte a Köztársasági Geodéziai Intézet.

Az év első felében az ingatlanpiaci forgalomnak több mint a fele Belgrádban zajlott, mégpedig összesen 995 millió euró értékben, ami jelentős növekedés a tavaly félévi 830 millióhoz képest. A második helyet Újvidék foglalja el, ahol fél év alatt az ingatlanpiac értéke elérte a 194 millió eurót, ez pedig 9 millió eurós növekedés a tavalyi első félévhez viszonyítva. Harmadik Niš 46 millió euróval, utána következik Szabadka (32 millió euró), majd Pancsova (25 millió) és Kragujevac (24 millió).

Az ingatlankereskedelem 27 százaléka Belgrádban, 36 százaléka Újvidéken bonyolódik le. A kereskedelem szerkezetét illetően az adatok azt mutatják, hogy az idén eddig a lakások voltak a legkeresettebbek (47%), forgalmuk értéke 850 millió euró, 75 millióval nagyobb, mint tavaly ebben az időszakban volt. A lakóházak adásvétele az ingatlanpiac 13 százalékát teszi ki, a szántóföldekkel való kereskedés pedig a 20 százalékát. A mezőgazdasági földterületek piacának értéke az első félévben 87,6 millió euró volt, Bácskában legdrágább a föld.

Közleményében a geodéziai intézet néhány rekordot is kiemel: Az első félévben az új lakások négyzetmétere a Belgrád vízivárosban volt a legdrágább, 7918 euró (!), egy ilyen luxuslakást 973.888 euróért adtak el. A fővárosi Péter király utca egyik régebbi épületében a lakás négyzetméterének legmagasabb ára 3600 euró volt, egy régi lakásért legtöbbet, 870 000 eurót, Újbelgrád község közelében fizettek. A lakóházak közül a legmagasabb áron, 2.988.000 euróért Savski venac községben, a Topčideren kelt el egy kertes ház. Rendkívül drágán, 2.680 000 dinárért adtak el egy 1600 négyzetméteres üzlethelyiséget is a köztársasági képviselőház épületének közelében.