2024. május 10., péntek
EURÓPA-LIGA

Előnnyel Norvégiába, de…

Szoros mérkőzésen egygólos vezetést (2:1) szerzett a Molde elleni visszavágóra a Partizan az Európa-liga selejtezőjének utolsó körében.

A szerbek a belgrádi találkozón nem tudták maradéktalanul érvényesíteni akaratukat, a korábban a sorozatból a Čukaričkit is kiejtő norvégok komoly ellenállást mutattak, sőt, a vezetést is megszerezték az első félidő hajrájában (Bolly, 44., 0:1). A rossz lélektani pillanatban bekapott gól szerencsére nem törte meg a házigazdát, amely még a játékrész hosszabbításában egyenlíteni tudott, Soumah Tošić passzával fordult le a tizenhatosban, és ballal szépen kanyarított a hosszú oldalba (45+1., 1:1). A visszavett lendülettel a második félidőben a fekete-fehérek játéka némileg feljavult, s ennek a hajrában meg is lett az eredménye, amikor maga Tošić fejezett be egy félkontrát (84., 2:1).

„Az első félidő az egyik legrosszabb volt, amióta a csapatnál vagyok. Nem tudom, mi lehet az oka, de érthetetlenül rossz hozzáállással kezdtük el a meccset, nem volt meg a kellő koncentráció és a futómennyiség sem. Valamiféle pszichológiai blokk volt a játékosokban, ehhez képest remek végeredmény született – értékelt Savo Milošević, a Partizan edzője a lefújás után. – A Molde kényelmesen érezte magát a stadionunkban, szinte úgy játszott, mintha otthon lenne. Mintha tudták volna, hogy a bíró védeni fogja őket” – kritizálta a magyar Kassai Viktor munkáját a tréner. – Szinte biztos, hogy a visszavágón dől el a továbbjutás, arra fel kell javulnunk, ha reménykedni akarunk” – fejezte be őszintén Milošević.

A Ferencváros a Sūduva ellen idegenben kezdte meg az utolsó párharcot, ahol meglehetősen alacsony színvonalú meccsen gól nélküli eredményt hozott le. Szerhij Rebrov nem volt teljesen boldog az idegenbeli döntetlen miatt. „Dühös vagyok, mert meg kellett volna nyernünk a mérkőzést, de sajnos kimaradtak a helyzeteink. A budapesti mérkőzés teljesen más lesz, ott kell eldöntenünk a párharcot. A teljesítménnyel elégedett vagyok, csak gólt nem sikerült rúgni” – fogalmazott a Zöld Sasok ukrán trénere.