Magyar dokumentumfilm nyerte a Locarnói Filmfesztivál Kritikusok Hete nagydíját

MTI

2019. augusztus 17., 21:10

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Szabó Réka A létezés eufóriája című dokumentumfilmje nyerte a Locarnói Filmfesztivál Kritikusok Hete programjának nagydíját - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap szombaton az MTI-vel.

Fotó:index.hu

Fotó:index.hu

A közleményben azt írták, az idén harmincadik alkalommal megszervezett seregszemlén hét dokumentumfilmet mutattak be, ezek közül választotta ki a nemzetközi zsűri a nyertes alkotást.

A létezés eufóriája a szarajevói fesztivál versenyprogramjában is megtekinthető lesz, az ELF Pictures forgalmazó pedig szeptember 12-én mutatja be a magyar mozikban - tették hozzá.

Az egészestés dokumentumfilm a Tünet Együttes Szabó Réka rendezésében 2015-ben bemutatott Sóvirág című előadás próbafolyamatát követi végig.

A film a Tünet Együttes és a Campfilm koprodukciójában a Médiatanács Mecenatúra Program, Az Élet Menete Alapítvány és a National Fund of the Republic of Austria for Victims of National Socialism és sok magánszemély támogatásával készült. Operatőre Kovács Claudia, zeneszerzője Barna Balázs, vágója Sylvie Gadmer és Sass Péter volt - olvasható a közleményben.

Szabó Réka az ELTE matematika és informatika szakán diplomázott. Az egyetem elvégzése után táncosként több magyar és külföldi koreográfussal dolgozott együtt, közben pedig a Műszaki Egyetemen tanított. 2002-ben alapította saját társulatát, a Tünet Együttest, amely azóta meghatározó szereplője a hazai kortárs, független tánc- és színházi életnek.

A létezés eufóriája Szabó Réka első egészestés filmje, amelyet az Árnyékfilm (2010) és a Gyászfilm (2014) című rövidfilmek után rendezett.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége