2022. január 27., csütörtök

A sport ereje

Sokszor hallhattuk már egy-egy nagy siker kapcsán, hogy a sportnak nagyon erős közösségépítő ereje van, a különböző válogatottak, klubcsapatok győzelmei ugyanis egy rövid időre el tudják érni azt, ami a politikusoknak sok esetben nem sikerül: egy-egy nemzeti közösség tagjai, féretéve politikai ellentéteiket, együtt örülnek a csapat sikereinek. Erre talán talán a legjobb példa a 2016-s labdarúgó Európa-bajnokság volt, ahol a magyar válogatott jó eredményei megmozdították az egész országot, pártállástól függetlenül.

A TSC szurkolói nagyot alakítottak Szabadkán
A TSC szurkolói nagyot alakítottak Szabadkán

Mi, vajdasági, délvidéki magyarok pedig egy kicsit irigykedve néztük a távolból a szlovák élvonalban egyre jobb eredményeket elérő DAC csapatát, a dunaszerdahelyi klubnak ugyanis sikerült maga mögé állítania az egész felvidéki magyarságot. Világi Oszkár klubtulajdonos szerint a DAC küzdelme a pályán az egész szlovákiai magyarság élniakarását, szívósságát is jelképezi.

Nos, az utóbbi időben valami hasonló tapasztalható vidékünkön is, mivel a topolyai TSC sikerei valamit megmozdítottak a sokat (főleg sok rosszat) megélt, alaposan megfogyatkozott délvidéki magyarság körében is. A topolyai egyesület már a múlt idényben is egy hűséges és kitartó szurkolótábort tudhatott maga mögött, amely még olyan „veszélyes” helyekre is elmerészkedett, mint a híres belgrádi Marakana, vagy a világ végén található Novi Pazar, ahova még a legnagyobb szerb klubok szurkolói sem szívesen látogatnak el.

A Szuperligába frissen feljutott TSC parádésan kezdte az új szezont, ami talán még jobban felfokozta a klub körülötti hangulatot, még többen kezdték el figyelni a kék-fehérek mérkőzéseit. Vasárnap este, a Szuperliga 3. fordulójában a két győzelemmel álló topolyai gárda Szabadkán vendégeskedett, és így utólag bátran kijelenthető, a szabadkai találkozón igenis jó volt magyarnak lenni, a TSC ugyanis a pályán és a lelátón is győzelmet aratott. Szabó Zoltán tanítványai 45 percet emberhátrányban futballozva is nyerni tudtak, a topolyai szurkolócsoport, a Blue Betyars pedig végig fölényben volt az egykor szebb napokat is megélt Blue Marines-szel szemben. Az egész mérkőzés alatt magyar nyelvű szurkolói rigmusoktól volt hangos az 1936-ban átadott sportlétesítmény, a szépszámú vendégtábor beleadott anyait-apait, a Betyárok buzdítása még akkor sem csillapodott, amikor a hazaiak alaposan megszorongatták Szilágyiékat. A topolyaiak második gólja után pedig valami egészen döbbenetes dolog történt a nyugati lelátón: a hazai drukkerek elképedve nézték, hogy a főtribünön hányan ugrottak fel örömükben. „Basszus, ezek hányan vannak! Itt van egész Topolya!” – jegyezte meg szerbül az alattunk levő sorban ülő egyik Spartacus-szurkoló. Persze vélhetően sem ő, sem a többi, a többségi nemzethez tartozó szabadkai nem tudta, hogy a TSC-nek ezen a meccsen nem csak a topolyaiak szurkoltak. Ott voltak a lelátón a magyarkanizsai focistalányok, a csantavéri futballisták, a bajsai sakkozók, a zentai veteránok, meg a jó ég tudja, hogy még kik, akik ezúttal mind egy csapatnak szurkoltak.

A 2:1-es vendéggyőzelemmel záruló bajnoki után mindannyian ugyanazzal a jóleső érzéssel hagytuk el a stadiont: győztünk! A pályán ugyan hivatalosan a TSC diadalmaskodott, de valahogy az egész vajdasági magyarság győzelme volt ez, amely ha csak 90 perc erejéig is, de újra összekovácsolta nemzeti közösségünket.