2024. május 10., péntek

A VAR nincs a házigazdákkal

Copa América

Semmi sem jött össze a braziloknak (Fotó: Beta/AP)

Semmi sem jött össze a braziloknak (Fotó: Beta/AP)

Furcsa képsorok játszódtak le szerdán hajnalban a 46. Copa Américán. A házigazda brazil válogatott a Bolívia elleni első nyertes mérkőzés után ezúttal Venezuálaval mérte össze erejét. A találkozó előtt természetesen toronymagas esélyesnek számított a Seleção. Tite szövetségi kapitány hallgatva a közönség korábbi kritikáira valamivel támadóbb szellemű kezdőtizenegyet küldött pályára, így a középpályán az Arthur–Casemiro kettős kapott helyet. A Coutinho–Firmino–Neres hármas folyamatos rettegésben tartotta a venezuelai hátvédeket. Az első félidőben Firmino gólt is szerzett, de a VAR elvette a találatot. A szünet után elkezdődött az igazi szamba: a 47. percben újra a videobíróé lett a főszerep, ekkor egy tizenegyest vett el jogosan Brazíliától, a 60. minutumban pedig Gabriel Jesus gólját semmisítette meg Julio Bascunan játékvezető gépi segítője. Amikor Coutinho három perccel a rendes játékidő vége előtt közelről bekotorta a labdát, a házigazdák azt hitték, sikerrel vették ezt az akadályt, de a VAR immáron negyedszer is közbeszólt. A mérkőzés percekig állt, a chilei bíró pedig lesállásra hivatkozva ezt a gólt is érvénytelenítette. A rengeteg megszakítás eredménye egy tízperces hosszabbítás lett, itt azonban már egyik gárda sem tudott sem szabályos, sem szabálytalan találatot elérni. Az A csoportban Brazília Peruval mérkőzik az utolsó körben, s mindkét együttesnek elég egy döntetlen, hogy bebiztosítsák a továbbjutást.

VIII. női labdarúgó-világbajnokság

Marta továbblőtte a brazilokat

A hatszor világ legjobb női labdarúgójának választott Marta döntötte el az Olaszország–Brazília csoportmérkőzést a világbajnokság C csoportjában. A 33 éves sztár a találkozó 74. percében büntetőből tudott eredményes lenni. Az olaszoknak erre a gólra már nem volt válaszuk, az ausztrálok pedig 4:1-re verték Jamaicát, így ebben a kvartettben három válogatott is 6 ponttal zárt. Az élen Olaszország, a második pozícióban Ausztrália, a harmadik helyen pedig Brazília. Bár a többi csoportban még zajlanak a küzdelmek, a csoportharmadikok pontjait figyelembe véve a női Seleção biztosan kvalifikált a nyolcaddöntőbe. Marta nevéhez egy újabb rekordot is felírhatunk, hiszen mostani találatával összesen már 17 gólnál jár a vb-k történetében, így mind a női, mind a férfi mezőnyt figyelembe véve is ő a legeredményesebb futballista a mundialon.

U21-es Eb

Foden szólója sem volt elég

Elképesztő párharcot láthatott az olasz közönség kedden este Anglia és Franciaország U21-es válogatottja között. A tehetségesebbnél tehetségesebb futballistákat felvonultató csapatok meccsén a franciák két tizenegyest hagytak ki, egyetlen gólt lőttek, a három pont mégis az ő zsákjukba került, ráadásul az utolsó pillanatokban. Az első játékrészben Moussa Dembélé hibázta el a büntetőt, megadva ezzel a lehetőséget a szigetországiaknak. Az 54. percben Phil Foden káprázatos szóló végén tekert a bal alsóba. Egy órányi játék után az angolok emberhátrányba kerültek. A 66. minutumban ezúttal Aouar állt szembe Henderson kapussal, de a gallok még ekkor sem tudtak egyenlíteni. Az állás csak a 89. percben változott, amikor Ikone járt túl az angol védők eszén. Az ötperces hosszabbításban egy szöglet után végül a menteni igyekvő Wan-Bissaka emelt saját kapujába. A találkozót a franciák nyerték 2:1-re, a begyűjtött 3 ponttal pedig a horvátokat 4:1-re legyőző Románia mögé zárkóztak.