KRITIKA

Családon belüli traumák

Ashgar Farhadi: Mindenki tudja

Sándor Zoltán

2019. június 8., 07:17

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Ashgar Farhadi iráni rendező filmjeiben kifejezett szerep jut a családon és a házasságon belüli viszonyok ábrázolásának. Lévén, hogy a család alapvető egysége egy társadalomnak, e nem ritkán roppantul összetett viszonyok boncolgatása egyúttal lehetőséget nyújt a direktor számára a társadalmi állapotok elemzésére is. Gondoljunk csak Farhadi két Oscar-díjas filmjére: a 2011-ben készült Nader és Simin – Egy elválás története című műre és a 2016-ban bemutatott Az ügyfél című alkotásra.

Az Egy elválás története egy teheráni középosztálybeli család felbomlásán keresztül mutatja be az eltűnőben lévő iráni polgárság belső konfliktusait. Simin válni készül férjétől, mert az nem akarja elhagyni az országot és Alzheimer-kóros édesapját. Amikor felesége elköltözik, Nader egy mélyen vallásos gondozónőt vesz fel édesapja mellé, akit egy nap hazatérvén magatehetetlenül talál az ágya mellett. Az ügyből per kerekedik, amelynek során a néző előtt a társadalmi állapotokról árulkodó szándékok és motívumok egész sora bontakozik ki.

Az ügyfél alapjáraton szintén egy házaspár viszonyát taglalja. Emad és Rana omlásveszély miatt kénytelenek elhagyni lakásukat, s barátjuk révén egy közeli ház emeletén kapnak albérletet. A lakásban azonban még ott maradt az előző lakó holmija, s mint kiderül, az illető hölgy prostitúcióval foglalkozott. Ennek a körülménynek köze lehet ahhoz, hogy Ranára egyszer zuhanyozás közben rátámad egy ismeretlen férfi. A sokk következményeként a nő magába fordul, férje pedig saját szakállára megszállottan nyomozni kezd a támadó után. A házastársak megváltozott viselkedése lassan az egymás iránti érzelmeket is próbára teszi.

Ashgar Farhadi legújabb filmje, a Mindenki tudja (Todos lo saben) is a családon belüli viszonyokat taglalja, talán még kifejezettebben, mint az említett két alkotás, viszont azokhoz viszonyítva ezúttal visszafogottabb a társadalmi kérdések vizsgálata, annak ellenére, hogy a film magában hordozza a lehetőséget az efféle kérdések kidomborítására. Hogy ez mégsem történik meg, egyrészt azzal magyarázható, hogy a Mindenki tudja spanyol film, amely Spanyolországban játszódik, s talán az ottani állapotokról a rendező nem akar rá jellemzően markáns véleményt megfogalmazni, másrészt pedig maga a fő cselekményszál nem követeli meg az efféle fogalmazásmódot. A társadalmi kérdések háttérbe kerülése mellett újdonságnak számít még a rendezői életműben a közeledés a zsánerfilm irányába, a Mindenki tudja ugyanis nagyon közel áll a thrillerhez, s az, hogy mégsem lesz belőle szabályos műfajfilm, talán éppen a túl veretes rendezői kézjegynek tudható be.

A Mindenki tudja egy lány elrablásának apropóján mesél a család széthullásáról. (Zárójelben jelzem csak, hogy a téma nem teljesen új a szerzői opusban, Farhadi 2009-es Elly története című játékfilmje is egy lány eltűnésének történetét dolgozza fel.) A középkorú Laura tizenéves lányával és kisfiával érkezik Argentínából egy spanyolországi faluba húga esküvőjére. A mesés bortermelő vidéken a rokonok és barátok szeretettel fogadják a Dél-Amerikából érkezőket, minden tökéletes, maga a menyegző is nagy mulatság közepette telik, mindaddig, amíg Laura rá nem döbben, hogy lánya, Irene eltűnt. A család, a rokonság, a barátok, elsősorban Paco, egy helyi földbirtokos, az időközben Argentínából megérkezett Alejandro, Laura férje mind összefognak, hogy megtalálják az elveszett lányt. S amíg Irene eltűnésének rejtélyét próbálják megoldani, felelevenednek a régi történetek, igazolva, hogy a család nemcsak a szeretet és az összetartás, hanem az elfojtások és indulatok melegágya is, felszínre kerülnek az éveken át visszafojtott sérelmek, aminek következtében vádaskodások hangoznak el, számos összefüggésre derül fény, s arról, amiről sokáig azt hittük, hogy titok, kiderül, hogy mindenki tudja.

A visszatérő helyszínen, a múltat a jelennel összekapcsoló templomtoronyban játszódó nyitófelvételek után, a lakodalomra érkező vendégsereg villámgyors bemutatásával a film rendkívül izgalmasan indít. A rendező néhány képpel, gesztussal és elejtett megjegyzéssel percek alatt felvázolja a néző előtt a családon belüli kapcsolatokat. A felszínen felhőtlennek tűnnek a családon belüli viszonyok, a konfliktusokat a lány eltűnése szüli. Mivel az elrablói kikötik, hogy amennyiben a rendőrség tudtára jut a dolog, a lány meghal, a család egyedül próbál intézkedni. Egy nyugalmazott rendőr barát szakmai segítségével és a menyegzői felvételeknek köszönhetően annyi bizonyossá válik, hogy az elkövető csakis olyasvalaki lehetett, aki jelen volt a menyegzőn. Az egymásra mutogatás és a lehetséges indítékok találgatása közben szép lassan felsejlik a múlt és a régi sérelmek.

Bár az elkövető kiléte a film végéig nem derül ki, a nagy titok már annak kimondása előtt sejthető. A feszültség fokozása érdekében Farhadi többek között a suspense megoldásával él, több információt nyújtva a nézőnek, mint a főhősnek, de bármennyire is alkalmazza a rendező a thrillerre jellemző fogásokat, a filmben sokkal hangsúlyosabbak a drámai elemek, s egy idő után a borzongás helyett a hősök kapcsolatának drámája kerül előtérbe. Kiderül, hogy Laura és Paco egykor szeretők voltak. Az is, hogy Paco a család szolgálójának fia, akit a család sohasem fogadott be igazán, jelenleg azonban ő a környék egyik leggazdagabb birtokosa, s földtulajdonát annak idején áron alul vette Laurától. A termőföld körüli hosszú évek után felszínre jutott konfliktusból társadalmi témákat boncolgató film is születhetne, de Farhadi nem mélyed el ezekben a kérdésekben, a volt szeretők újbóli találkozása révén a melodráma irányába is elvihetné a történetet, de ezt sem teszi. A Mindenki tudja megmarad thriller elemekkel operáló szerzői filmnek, miközben egyik sem igazán. Penélope Cruz és Javier Bardem Laura és Paco szerepében viszont ezúttal is hatalmasat alakítanak, és hozzájuk hasonlóan megnyerő a harmadik sztárszínész, az argentin Ricardo Darín játéka is a vallásos férj szerepében.

A fő cselekményszál lezárása után a nyitott befejezés rendkívül jó megoldásnak bizonyul. A film valamennyi hőst megmutatja a végén, s bár válasz nélkül marad a feltett kérdés, nem halljuk mit beszél egymással a házaspár, s nem derül ki egyértelműen, mi lesz a többiekkel, sejteni véljük, hogy a lány keresése alatt felkavart érzések és sérelmek nem tűnnek el nyomtalanul, és többé már semmi sem lesz olyan, amilyen előtte volt. Ez az a mozzanat, amely Ashgar Farhadi legújabb alkotását rokonítja a szöveg elején említett két iráni munkájához. Az egyszer felszínre került családi trauma örök nyomot hagy maga után.

 


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége