Mindenkit meglepett Angela Merkel, amikor tavaly bejelentette: jelenlegi kancellári megbízatásának 2021-es lejárta után már sehol nem vállal semmilyen politikai tisztséget. Sem hazájában, sem az EU-ban.
Támogatói abba még belenyugodtak, hogy 2018 végén megvált pártja, a kormányzó kereszténydemokrata CDU elnöki tisztségétől is. Ám sokan még mindig nem hiszik el, hogy teljesen ki akar vonulni az európai politikából is, amelyben már több mint tíz éve meghatározó szerepet tölt be.
A kétkedők abban bíznak, hogy a tavalyi váratlan bejelentését (visszavonulásáról) egy újabb követi. Reményeik szerint ebben módosítja döntését, és mégis csak marad. Ha nem a hazai politikai arénában, legalább az uniósban. Merthogy ott igen nagy szükség lenne rá. Különösen a május 26-án befejeződő európai parlamenti (EP-) választások után.
A következő időszakban ugyanis bőven lesz tennivaló az EU-ban kialakult példátlan válság leküzdésében, a helyzet konszolidálásában és az új cselekvési irány kijelölésében. Bár az EP-választási kampányban keveset szerepelt, a múlt hétvégén ismét a nyílt színen kapcsolódott be az Unió jövőjéért zajló küzdelembe. Az európai választókat arra figyelmeztette, hogy óvakodjanak az EU-ellenes, szélsőséges, idegengyűlölő, populista és demagóg pártoktól.
Ki nem mondta ugyan, de beszédéből az is kicsengett, hogy ezek az erők álságosak, képmutatóak és hamis ígéretekkel, félelemkeltéssel, riogatással félrevezetik az embereket, miközben csakis saját hatalomvágyuk kielégítésére törekszenek.
Merkel épp aznap (május 18-án) fejtette ki véleményét az Unióról (Zágrábban, egy EP-választási gyűlésén), amikor a szélsőjobboldali, euroszkeptikus, bevándorlás- és sok egyéb ellenes Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) addigi elnökének botránya miatt összeomlott Ausztria kormánykoalíciója. Még 24 óra sem kellett ahhoz, hogy Sebastian Kurz kancellár kipenderítse a hatalomból egyetlen szövetségesét, az FPÖ-t, miután kiderült, hogy a párt nagyzási mániában szenvedő vezetője s az alkancellári tisztséget is betöltő Heinz-Christian Strache korrupció, pénzmosás és illegális pártfinanszírozás gyanújába keveredett. (Strache miatt 516 nap után dicstelen véget ért a kétpárti koalíció, a kormány kisebbségbe szorult, Ausztriában pedig őszre előre hozott parlamenti választást kell tartani.)
Nem említve Bécset, sem Milánót (ahol aznap európai szélsőjobboldali pártvezetők kampányoltak), Merkel mindenesetre megjegyezte: a nacionalizmus ellenség, el akarja pusztítani Európát. Az értetleneket pedig felvilágosította arról, hogy „a hazaszeretet és az EU nem zárja ki egymást”. Sőt. „Értéket jelent az, hogy büszkék vagyunk a hazánkra” – üzente.
Szerinte ezeket az értékeket, továbbá az európai jólétet és főként a békét csakis a hagyományos pártok tudják megőrizni, nem a szélsőségesek, a riogatók, uszítók és a gyűlöletkeltők. Arra intette az uniós választókat, hogy ne üljenek föl a demagógok, nacionalisták, populisták és kalandor politikusok ígérgetéseinek. (Milánóban a jobboldali szélsőségesek ugyanakkor a hatalmon lévő eliteket ostorozták. Azzal vádolták őket, mások mellett Merkelt és Emmanuel Macron francia elnököt, hogy a pénzuralmi rendszerek, a multinacionális cégek és a migránsok nevében elfoglalták Európát.)
Sokan nem bánnák, ha az EP-választások eredményhirdetése után Merkel megváltoztatná korábbi véleményét a visszavonulásáról, s a kancellári posztját még az idén felcserélné az uniós állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács (ET) elnöki tisztségére. Az ötlet azért merült föl, mert az ET élére szóba jöhető jelöltek igencsak halványak. Az Európai Bizottság új vezetője is kétséges. Pedig a személycserére az idén (ősszel) mindenképpen sort kell keríteni a két kulcsfontosságú uniós intézmény élén, sőt a majdnem olyan jelentőségű EU-jegybank elnöki székében is. Ráadásul egy olyan időszakban, amikor a közösség túl sok problémával viaskodik, és soha ennyi kihívással nem találta még magát szemben.
Támogatóinak egy része azt szeretné, ha Merkel venné át az ET-elnöki tisztségét. Szerintük a pozíció ideális lenne számára. Több okból is, ám mindenekelőtt kompromisszumkészsége, politikai tapasztalata és uniós, egyszersmind globális (el)ismertsége miatt.
Az EP-választások apropóján a találgatások egyre inkább felerősödtek. A jól értesültek azt is tudni vélik, hogy a kancellár akár már május 30-án szenzációs bejelentést tehet a Harvard Egyetemen, ahol különleges vendégként beszédet mond. Ha nem ott, bizonygatják a „mindent tudók”, akkor talán majd a CDU és bajor szövetségese, a szintén konzervatív CSU június 2-án és 3-án esedékes tanácskozásán.
Németországban már jó ideje pusmognak arról, hogy Merkel még a kancellári mandátuma lejárta előtt Brüsszelbe költözik, ahol formálisan is átveszi az uniós politika irányítását, s hozzálát a régóta halogatott reformok megvalósításához. Ő ugyan cáfolta ezt, ám a híresztelések továbbra is tartják magukat.
Legutóbb május közepén ismételte meg, hogy 2021-ben távozik a politikából, és uniós tisztséget sem vállal. Bár üzenetei világosak, mégis zavart keltettek, hiszen némelyek megértették a lényeget, mások nem. Az utóbbiak el sem tudják képzelni róla, hogy a kancellári mandátuma után azonnal nyugdíjba vonul. Abból indulnak ki, hogy ha ezt megtenné, az nemcsak a német, hanem az uniós politikában is gyökeres változáshoz vezetne. Legrosszabb esetben nagy felforduláshoz.
