Sokan nézelődtek az állásbörzén

A magyarkanizsai rendezvényen nyolcvannégy munkahelyet kínáltak a vállalkozók

j

2019. március 30., 11:20

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

(Puskás Károly felvétele)

Péntek délelőtt a magyarkanizsai Cnesa OMI előcsarnokában tartották meg az idei év első állásbörzéjét, amelyen a leendő munkavállalók nagyjából egy órán át keresgették a nekik legjobban tetsző ajánlatokat, valamint kitölthették a megfelelő űrlapokat is. A megjelenteket Jelena Mitrović, a nagykikindai Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat igazgatónője, Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester és Miloš Kravić, a községi képviselő-testület alelnöke köszöntötte. A rendezvényen összesen 84 betöltendő munkahelyet kínáltak a vállalkozók, ebből 18 Törökkanizsa területén volt.

A munkaadóknak sincs könnyű dolguk – derült ki a velük való beszélgetés során. A Wienerberger céghez fizikai munkásokat és villanyszerelőket is keresnek, a fizetés sem elhanyagolandó, ráadásul az állandósításra is törekszenek – tudtuk meg a munkaügyi referenstől, Lőrinc Erzsébettől.

A magyarkanizsai Gelato Opatija fagylaltozó tulajdonosa, Gojkov Boris is munkásokat keresett, olyanokat, akik a fagyit árulnák, és mint elmondta, negyvenezer dináros fizetést tudna nekik biztosítani. A szintén magyarkanizsai Bella Donna butik standjánál Bata Pozder Tünde mesélte el, hogy milyen tapasztalatokkal vágott neki a napnak.

– Vállalkozásunk fő profilja a női felsőruházat készítése, forgalmazása. Ezenkívül menyasszonyi ruhákat is kölcsönzünk, gyerekeknek kis elsőáldozási ruhákat készítünk, amelyeket kölcsönözni is lehet. Jelenleg egy, legfeljebb két munkásra lenne szükségünk varrónői munkakörben, mégpedig olyanokra, akik gyakorlattal rendelkeznek, és önállóan tudnak termékeket készíteni. Nagyon jónak tartom ezt a személyes kapcsolatot, amit az állásbörze biztosít. Sokszor olyanok jelentkeznek, akiknek nincsen elég tapasztalatuk, és sajnos az is megesett már, hogy a betanulást követően külföldre távoztak a munkavállalók – nyilatkozta a vállalkozó.

A munkakeresők között akadt idős és fiatal is egyaránt. A magyarkanizsai Tandari Brigitta friss diplomás közgazdász, aki a közelmúltban szerezte meg egyetemi oklevelét. Mint mondta, nincsenek hatalmas elvárásai, hiszen tisztában van vele, hogy kezdőként nem könnyű, mégis bízik benne, hogy talál megfelelő adminisztratív munkát. A horgosi Berényi Miklós valamivel túl az ötvenen, grafikus képzettséggel próbálta megtalálni a neki megfelelő munkát, és csalódottan tapasztalta, hogy ilyen munkakörbe nem kínálnak állást, ugyanakkor saját bevallása szerint maga is tisztában van azzal, hogy már a kora miatt sem egyszerű munkát találnia.

Magyarkanizsa községben a legfrissebb adatok szerint 1443 munkanélküli személyt tartanak számon, akik közül a legtöbben alapképzéssel rendelkeznek.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége