2024. március 28., csütörtök

Megmarad-e minden iskola?

A Magyar Mozgalom az adóhivatal megtartását szorgalmazza

A Magyar Mozgalom zentai alapszervezete veszélyes lépésnek látja az önálló általános iskolák létrehozását a községben – hangzott el a párt tegnapi sajtótájékoztatóján.

Zsoldos Ferenc községi képviselő elmondta, a legutóbbi képviselő-testületi ülésen többségében azért szavaztak a Stevan Sremac Általános Iskola szétválása ellen, mert az elvándorlás és a csökkenő gyermeklétszám idején kockázatos egy ilyen döntést meghozni.

– A szétválás nem fogja megakadályozni a tagozatok összevonását, és ha lesznek tagozat-összevonások, akkor a tanárok normája is csökken. A problémát abban látjuk, hogy ha egy iskolában nincs elegendő tagozat, akkor annak felmerülhet a bezárása. Az Emlékiskola van a legnagyobb veszélyben, és ezt a felsőhegyi iskola hozzácsatolásával nem biztos, hogy ki tudják védeni. A szétválasztással beindul egy versenyhelyzet, ami szerintünk egymás kárára fog történni, ráadásul a tanárok szétosztása sem lesz ezután annyira rugalmas – mondta, hozzátéve, véleményük szerint a kérdésnek politikai és nemzeti olvasata is van, az iskolákat a két hatalmi párt egymás között akarja szétosztani, és így a városon belül nemzetek közötti harcot generálnak.

A sajtótájékoztatón szó volt még az adóhivatal szerbiai szintű átszervezéséről és annak várható következményeiről is. Sándor József községi képviselő elmondta, hogy mivel megszüntetik a kisebb kirendeltségeket, a zentaiaknak és a környékbelieknek július 1-jétől ügyeik intézése végett Nagykikindára kell utazniuk. Úgy fogalmazott, hogy a hatalmi pártok zentai képviselőinek el kellene érniük, hogy az adóhivatal maradjon Zentán, vagy a nagykikindai hivatalnak legyen itt egy kirendeltsége, különben csorbulnak az itteni magyarok jogai.

– A tervek szerint Zentán csak az ingatlanok átírásával foglalkoznak majd, minden más ügyben Nagykikindára kell utazni, és ott senki sem garantálja, hogy a szerbül kevésbé vagy egyáltalán nem tudó személyek is el tudnak majd igazodni, ezért fontos kiharcolni, hogy legyen Zentán adóhivatal, amely kiszolgálja a magyar emberek igényeit is – szögezte le a képviselő.