2024. március 28., csütörtök

Az élményipar ünnepe

Megnyílt a belgrádi idegenforgalmi kiállítás

Tegnap nyitotta meg kapuit a 41. belgrádi Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállítás, amelyen a nagyszámú hazai turisztikai desztináció mellett ezúttal is számos külföldi országba igyekeztek elcsábítani az utazni vágyókat.

Se szeri, se száma a görögországi nyaralásajánlatoknak (Fotó: Benedek Miklós)

Se szeri, se száma a görögországi nyaralásajánlatoknak (Fotó: Benedek Miklós)

A rendezvény keretében három további kiállításra is sor került – 15. alkalommal tartják meg a vendéglátóiparban használatos eszközök kiállítását, és szintén 15. alkalommal rendezték meg a Látogassanak Szerbiába! elnevezésű szuvenírkiállítást, valamint 10. alkalommal került sor a BeoWine borászati kiállításra.

A nyolc csarnokban csaknem negyven ország megközelítőleg ezer kiállítója képviseli magát.

A tegnapi ünnepélyes megnyitó a népszerű The Frajle zenekar játékával kezdődött, majd Zoran Radojičić, Belgrád polgármestere szólt az egybegyűltekhez. Mint mondta, Belgrád a turizmus szempontjából sokat fejlődött az utóbbi években, és 2018-ban több mint tíz százalékkal nőtt a városba érkező külföldi turisták száma, ugyanakkor a vendégéjszakák száma is ugyanilyen mértékben emelkedett. A polgármester kiemelte az infrastruktúra fejlesztésének fontosságát, hisz mint mondta, ezek a beruházások közvetlenül kihatnak a turizmusra is, amely egy erős gazdasági ággá nőtte ki magát. A következő felszólaló Bulgária idegenforgalmi minisztere, Nikolina Angelkova volt. Bulgária az idei idegenforgalmai kiállítás partnere, és mint ilyen, külön figyelemben részesült. A miniszter asszony szavai szerint Szerbia és Bulgária turizmusa egyaránt fejlődik, és fontosnak tartja, hogy a növekedés a jövőben se álljon meg. Ehhez azonban elengedhetetlenül fontos az egymásra való odafigyelés, hisz ennek eredményeként a két állam turistái szívesen látogatnak a másik országba. A harmadik felszólaló Rasim Ljajić, a szerb kormány alelnöke, illetve kereskedelmi, idegenforgalmi és távközlési minisztere volt. Elmondta, hogy Szerbia tavaly másfél milliárd dollár bevételre tett szert a a turizmusnak köszönhetően. A miniszter szavai szerint az idegenforgalom erős gazdasági ágazattá válhat, hisz egyre nagyobb igény mutatkozik az „élményipar” iránt. Ljajić hangsúlyozta, hogy reményei szerint 2019-ben kétmillió külföldi turista látogat országunkba.

Rasim Ljajić a dimitrovgradi sportközpont pultjánál (Fotó: Benedek Miklós)

Rasim Ljajić a dimitrovgradi sportközpont pultjánál (Fotó: Benedek Miklós)

A nyolc csarnokban nemtől és kortól függetlenül bárki megtalálhatta az ízlésének leginkább megfelelő ajánlatot. Falusi turizmus, aktív pihenés, wellnessprogramok, síparadicsomok, közeli és távoli úti célok szerepeltek a kínálatban. A legnagyobb helyet természetesen a nyaralások foglalták el – az utazási irodák egymást túllicitálva igyekeznek egyre kedvezőbb feltételek mellett magukhoz édesgetni az utazni vágyókat. Azt már most kijelenthetjük, hogy az idén is Görögország lesz a szerbiai turisták nyaralásának elsődleges célpontja. Természetesen egyéb országok is szerepelnek a kínálatban, például Törökország, Horvátország, Tunézia, Marokkó, Egyiptom, de egyelőre úgy tűnik, hogy a görög turistahelyek áraival nem tudják felvenni a versenyt. A szervezők ezúttal is igyekeztek felhívni a figyelmet Szerbia szépségeire – az olyan népszerű turista célpontok mellett mint Zlatibor, Sokobanja, Belgrád, számos község és település kínálatával is találkozhatott a nagyérdemű. Külön ki kell hangsúlyozni a bor- és gasztroturizmust, amely egyre több embert mozgat meg.

A kiállítás vasárnap zárul, és a szervezők több tízezer látogatóra számítanak. Az érdeklődőket számos kísérőprogram várja, és több utazási iroda alkalmi akciókkal és nyereményjátékokkal igyekszik megnyerni a látogatókat.