2024. április 16., kedd

Felpörgetett szerb diplomácia

Újabb ország vonhatja vissza Koszovó államiságának az elismerését

Ivica Dačić külügyminiszter a Happy tv vendégeként bejelentette, hogy hétfőn, január 21-én újabb ország vonhatja vissza Koszovó államiságának az elismerését, azt viszont nem kívánta elárulni, hogy melyik országról van szó, csupán annyit mondott még ezen felül el, hogy a szerb diplomácia folytatja a tárgyalásokat a szóban forgó állam illetékeseivel.

Ivica Dačić

Ivica Dačić (fotó: Beta)

A döntés hétfőn születhet meg, nyomatékosította Dačić, a folytatásban pedig közölte, hogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszter értékelése szerint Belgrád történelmi sikere a tény, hogy az utóbbi időszakban 12 állam vonta vissza Koszovó államiságának elismerését.

Szerbiának ezzel sikerült ismét aktualizálnia Koszovó témáját a nemzetközi politikai színtéren, szögezte le Dačić.

Tudvalevő, hogy Koszovó azt kérte, függesszük fel hat hónapra tevékenységünket, amiért cserébe a védővám hatályon kívül helyezését ígérte.

Felmerül viszont a kérdés, hogy vajon az USA is felfüggesztené ellenkező irányú tevékenységét? Vajon nem lobbizna a jövőben Koszovó érdekében? – fogalmazott Dačić.