2021. szeptember 22., szerda

Közép-európai perspektívából

A Bécsi Napló a világ magyarságához szól

A Bécsi Naplót 1980-ban alapították, hogy a nyugati, pontosabban az akkori emigráns magyaroknak legyen lapjuk. Magyarországon is sokan olvasták, és bizony kész bűvészmutatvány volt eljuttatni hozzájuk.  Ma már ott sincs akadálya a terjesztésnek. A kiadvány kéthavonta jelenik meg, és nemcsak Ausztriában, Európában, hanem Dél-Amerikában, Ausztráliában is vannak olvasói.

Deák Ernő a szabadkai esten
Deák Ernő a szabadkai esten

A Bécsben élő Deák Ernő, a filozófia doktora immár 35 éve áll a lap élén. Nemrégiben Szabadkán mutatták be a lapot. Mint a szerkesztőség tagjai kiemelték, feladatuknak tekintik a 2500 példányban megjelenő lap révén a magyar szó eljuttatását a világ magyarságához, az egyetemes magyar szellem ébren tartását. Fontos, hogy amikor magyar kérdésekkel, a magyarságot is érintő kérdésekkel foglalkoznak, európai, de legalábbis közép-európai perspektívából közelítsék meg a témát.

Az est után beszélgettünk Deák Ernővel. Először is azt kérdeztük tőle, főszerkesztői koncepciójában, szemléletében mi változott meg e 35 év alatt, hiszen az első években teljesen mások voltak a viszonyok, más embereknek szólt akkor és most.

– Hanák Tibor, az első főszerkesztő, markáns személyiség volt, ő szabta meg a lap profilját, és azokat az irányelveket tudjuk ma is követni. Ma bizonyos értelemben árnyaltabban viszonyulunk a problémákhoz, hiszen a világ változik, különböző események zajlanak, amelyek a rendszerváltás előtt, közvetlenül a rendszerváltás után nem voltak jelen, ilyen például a globalizáció kérdése, vagy említhetném a Magyarország és az EU közötti konfliktust, feszültséget. Természetesen ezáltal másképpen viszonyulunk e kérdésekhez. Ám alapvonalaiban nem változott a Bécsi Napló, ennek ismérve a sokszerűség, az, hogy szellemi fórum legyen. Szili Katalin nagyon találóan prizmának nevezte. Tehát begyűjtjük a különböző információkat és kivetítjük a világba. Ez változatlanul megvan, csak módosultak a megnyilvánulások a bekövetkezett változások tükrében.

Elsősorban a bécsi, az ausztriai, a nyugat-európai magyarságnak szólt a lap, meg a rendszerváltozás előtti Magyarországon az akkori ellenzéknek. Ám azóta a vasfüggöny is leomlott. És ma már eljutottak oda, hogy Dél-Amerikától Ausztráliáig több földrészen van olvasójuk. Bécsben is megváltozott a lakosság összetétele: rengeteg magyarországi, vajdasági, szlovákiai magyar él ott, vállal ott munkát. Hogyan alkalmazkodnak ehhez?

– Azért újság az újság, hogy igyekezzék alakítani a közvéleményt. De az események szabják meg, hogy mi kerül a lapba, elvont folozófiai kérdésekkel, olyan dolgokkal, amelyeknek semmi közük a válósághoz, nem tudunk foglalkozni. Egy újságnak aktuális témákkal kell foglalkoznia, vagy olyan eseményekkel, amelyek három hónap múlva is események lesznek. Kéthavonként jelenünk meg, és arra nagyon kényesen ügyelünk, hogy a legégetőbb kérdéssel mindig az aktuális számban foglalkozzunk, mert ha nem reagálunk kellő időben, a következő lapszám megjelenésekor már csökken, eltűnik az érdeklődés a téma iránt, és akkor már semmi értelme írni róla. Tehát az aktualitás messzemenően mérvadó szempont.

A lap külleme igen szerény, fekete-fehér, néhány képpel, holott ma inkább a csiricsáré megjelenés a divatos.

– Nem akarok azzal a közhellyel élni, hogy jó bornak nem kell cégér, mert ez azért nem egészen így van. Azt, hogy nem csicsicsáré a külleme, nagyon tudatos döntés eredménye, mert ha telezsúfolnánk képekkel, rajzokkal, az a tartalom komolysága megítélésének a kárára menne. Azt szoktuk mondani, mi szerények, de tartalmasak vagyunk.

Ausztriából, a Kárpát-medence több pontjáról, de Európa nyugati feléből is színvonalas alkotógárdát tud magáénak a lap.

– A munkatársak mindegyike, ha nem is főhivatású újságíró, de van mondanivalója. Jótollú emberek, akik otthon vannak a közéleti témákban. Kizárólag első közlésben jelennek meg az írások nálunk, nem veszünk át másodközlésben cikkeket. Lehet, hogy az illető szerző kicsit szubjektívabb vagy egyoldalúbb, de ez az ő írása, az ő véleményét tükrözi, és az olvasónak ez fontos. A tudósítóinkról szólni kell mindenképp: például Vajdaságból Fehér Márta, Ungvárról Paládi Renáta. Ott élnek, hitelesen tudósítanak, mert ismerik az eseményeket, és hitelesen tudják bemutatni az égető problémákat. Szlovákiai munkatársainkról ugyanez mondható el.

Tehát a hitelesség nagyon fontos.

– A szubjektív hangtól nem kell félni. Ne érezze az olvasó azt, hogy valaki kedvében akarunk járni, és szajkózzuk az ,,egyenruha” szöveget. A szubjektív hang hozzánk tartozik. Itt az esten szóba került Hefty György szövege (Merkellel vagy nélküle? Elnökváltás régi keretek között), az írást szerkesztőségen belül is egyikünk így látta, másikunk úgy, de az a fontos, hogy nem ellentétesen. Egy tárgy is, ha ugyanaz a fényképész más-más megvilágításban fényképezi, egészen máshogy mutatkozik meg, hát még ha különböző fotósok örökítik meg, akkor különösen nagyok a különbségek. Ez az a prizmajelleg, amelyet Szili Katalin is említett – hallottuk a főszerkesztőtől.

Érdemes visszatérni a szabadkai estre, annak illusztrálására, hogy a Bécsi Naplónak mennyire fontos a Kárpát-medencében kisebbségben élő magyarság sorsa. A bemutatott lapszámban a szabadkai  Fehér Márta a nemzeti tanácsi választásokkal foglalkozott, és ennek kapcsán a pozsonyi Varga Sándor azt emelte ki, hogy itt valósult meg a kisebbségi autonómia egy olyan változata, amely előremutató a többi Kárpát-medencei régió számára. A szintén felvidéki  Benyák Mária  pedig leszögezte, a Vajdaságban sokkal jobban rendeződtek a magyarság jogai, mint Szlovákiában.  Zakar Péter szegedi történész arról szólt, hogy a lap jelenlegi Magyarország-képe pozitív, különösen a kormány nemzetpolitikáját illetően.