Népkertek, a társas élet központjai (2.)

A 19. században, különösen az osztrák–magyar kiegyezés után felgyorsult az urbanizáció, és a polgárosodás is új igényeket teremtett: a nyilvánosság színtereinek kialakítását. A városi polgárság életmódjában, életvitelében és szokáskultúrájában is nélkülözhetetlenné váltak a közösségi terek, amelyek egyik fontos formáját a népkertek alkották. A társas élet központjai voltak, a találkozások, ismerkedések és reprezentáció színterei. A séták és korzózás a polgári életforma részévé váltak. A zenepavilonokból szóló koncertek közösségi élményt nyújtottak, idővel pedig ezek a helyek a város identitásának és presztízsének jelképeivé váltak. 
Plank Ferenc az anyakönyvi adatok szerint 1796. április 22-én született Nagybecskereken. Sohasem volt gróf, hanem kereskedő családból származott. Apja vaskereskedő volt, s miután az 1830-as években elhunyt, anyja, Plank Anna vette át a vaskereskedés vezetését és két gyermekük, Ferenc és Anna neveltetését.
Édesanyja Ferencet gyógyszerésznek taníttatta ki, aki a reformkorban Becskereken „városi tanácsnok és választott polgár”, valamint „gazdasági ülnök” is volt. Dragoljub D. Čolić helytörténész azt is tudni véli, hogy 1818-ban nyitotta meg főutcai gyógyszertárát (a későbbi Kellner-féle patikát). Gazdag magánzó volt, sokáig nőtlen is, s már korosodott, amikor Egerben feleségül vette a nála tizenegy évvel fiatalabb Mészáros Erzsébetet (1807–1875), Mészáros István tekintélyes egri ügyvéd testvérét. Kalapis Zoltán állítja, hogy a nála fiatalabb neje „életet habzsoló” természetű volt, „aki költekező kedvét nem tudta féken tartani.” E házasságból két gyermekük született, s azt követően – ha hivatalosan nem is váltak el, de – külön éltek. Plank Ferenc 1874. szeptember 27-én hunyt el Egerben, s halálakor az egri sajtó Erzsébetet mint özvegy Plank Ferencnét jegyzi. Ő mindössze egy évvel élte túl férjét. Tüdőgyulladásban hunyt el 1875. április 22-én. 
Ferenc húga, Anna, Tichy János városi tanácsnokhoz ment feleségül. Lányukat, Máriát azután Cramolini olasz császári tábornok unokája, Cramolini (később: Kramolin) Antal vette feleségül.
Miután Plank Ferenc és Tichy János rokonságban álltak, s mindketten városi tanácsnokok is voltak, az akkori szabályok szerint az összeférhetetlenségnek minősült, így Plank visszalépett, s a továbbiakban már csak „választott polgárként” és „a város szószólójaként” emlegetik a jegyzőkönyvek. Közvetett adatok szerint a városi pénztár munkájának ellenőrzéséhez is volt némi köze.
Plank Ferenc kortársai szerint nemcsak küllemével, tiszteletet parancsoló, erőteljes, férfias külsejével ragadta meg kortársait, hanem nemes lelkületével, ritka becsületességével, őszinte nyíltságával, szolgálatkészségével, szerénységével és baráti ragaszkodásával. 
Így maradt meg a becskerekiek emlékezetében is.
@kc = NÉPKERT – KASZINÓ – KÁDFÜRDŐ
Mint ahogyan halálakor írták, Nagybecskerek város „évkönyvei hálásan örökítették meg nevét, ama nemes intézményeiért, miket ottani polgártársai javára tőn.” Nevéhez három jelentős alapítvány fűződik, s mindhárom valaha egy szerves egységet alkotott: a Plank-kert (azaz, a park), a kaszinó és a kádfürdő. 
Az adományozási okmány nem lelhető fel, s így nem ismerhetjük Plank ajándékozási feltételeit, kikötéseit sem. Az egybegyűjtött adatokból azonban kiderül, hogy gyógyszerészünk mindenekelőtt a „díszkertet” rendezte, s azt 1836-ban (egyesen szerint 1834-ben) nyitotta meg elsőnek a becskereki közönség előtt. Néhány évvel később ért meg benne az elhatározás, hogy a kertet két közhasznú épülettel is gazdagítja: egy kádfürdővel és egy kaszinóval.
1836 augusztusában már el is készült a kádfürdő, de a kaszinó építése félbemaradt, mert az már meghaladta Plank anyagi lehetőségeit. Akkor kénytelen volt (ismét) kérelemmel fordulni a városi magisztrátushoz, amelyben anyagi támogatást kért a kaszinó épületének befejezéséhez. Folyamodványában a többi között ezt írja „Állandóan szívemen viselve szülőhelyem jólétét, már amennyire ezt korlátozott anyagi lehetőségeim megengedték, kötelességemnek tudtam városunk felvirágoztatatását, még visszavonult magánéletemben is. Ezért elhatároztam, hogy díszkertemben, amelyet már a publikum rendelkezésére bocsátottam, oly épületet emelek, amely eleget tenne e szép kereskedőváros két alapszükségletének, s mely mindenképpen megfelelne rendeltetésének. Egy többkádas fürdővel már elkészültem. Ezenkívül, szándékomban van egy közhasznú intézményt is építeni, a már jelentkező érdemesebb közönség élvezetére. Mindezt saját vagyonom nem csekély áldozatával.
Tekintettel, hogy e célra a Magisztrátustól már 70.000 téglát vásároltam készpénzért, de az épület befejezéséhez még 60.000 téglára van szükségem, kérelemmel fordulok a Magisztrátushoz, hogy ezt a mennyiséget bocsássa rendelkezésemre, én pedig azonos értékű váltót helyeznék a városi pénztárba, azzal a kötelezettséggel, hogy hat hónapon belül kiváltsam. Ezzel lehetőség nyílna arra, hogy e kétirányú építkezésemet mielőbb befejezzem.”
A polgári gazdasági tanács jegyzőkönyvei szerint Plank több ízben is kölcsönért folyamodott a városhoz.
Felix Milleker azt is tudni véli, hogy még a kaszinó felépítése előtt, 1835-ben Plank részvényeseket keresett ehhez a vállalkozásához, amelynek 30.000 forintos alaptőkéje volt. 1837/38-ban, amikor már minden készen állt, Pesten Trattnernál kinyomatták a Becskereki Polgári Kaszinó alapszabályait és részvényeseinek névsorát, amely 189 szerb, német és magyar becskereki polgár nevét tartalmazta. „A Nagy-Becskereki Polgári Casino választottságának névsorában”, az „érdemes és nevezetes férfiak között” Plank Ferenc neve is megtalálható.

Adatunk van arról, hogy a régiséggyűjtést még 1829-ben szülővárosában, Nagybecskereken kezdte meg, s gyűjteményének voltak nagybecskereki darabjai is. Így például egy „Nagybecskereken találtatott, csinos, hosszúkás harangocska, alső kerületén egy nagyobb középkör és tizenegy kisebb körből álló rózsákkal díszítve”, és sok minden más is.
Annak ellenére, hogy a nagybecskereki polgári kaszinót részvényesek irányították, a polgári gazdasági tanács jegyzőkönyvei még 1847-ben is Plank-féle kaszinóként emlegették, noha a város már 1846-ban (néhány éves huzavona után) engedélyezte Plank Ferenc házának a kaszinói társaságra való átíratását. 
1848. márciusában Bárány Ágoston újságolja egyik levelében Toldy Ferencnek, hogy „részvények útján casino keletkezett s 30.000 pengő forintot érő házat, kertet s más gazdasági épületeket vásolt. Tanácskozásait nemzeti nyelven vezeti, s több magyar hírlapot tart.” 
A nagylelkű és nemes szívű becskereki gyógyszerész azonban nem maradt élete végéig a Bega menti városban. Miután a Plank-kertet, a kaszinó épületét a többi melléképülettel együtt eladta a kaszinótársaságnak, valahol az 1850-es években – bizonyára a szabadságharc után – külföldi útra/utakra indult.