2024. március 29., péntek

Egyiptomba exportálunk gabonát

A mezőgazdasági miniszter a megállapodást követően nagy bevételre számít

Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter sikeres megbeszéléseket folytatott az egyiptomi gazdasági kamara képviselőivel a szerbiai gabona kiviteléről.

– Szerbia újból meghódítja az egyiptomi piacot – jelentette ki Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter, kétnapos egyiptomi látogatásának eredményeit ecsetelve.

Nedimović tárgyalásokat folytatott Ezaldin Omar Abustittal, az egyiptomi mezőgazdasági miniszterrel, valamint Ali Al Saed Ali Al Muselhivel, Egyiptom külügyminiszterével.

A két ország közötti megállapodás értelmében Szerbia marhahúst, kukoricát, napraforgót és más mezőgazdasági termékeket szállít majd Egyiptomba, amely egyébként a világ legnagyobb mezőgazdasági importőre.

– Ezzel a 100 millió lakosú országgal Szerbia eddig mintegy 26 millió dolláros forgalmat bonyolított le, a mostani megállapodásnak köszönhetően ez az összeg megnégyszereződik – tette hozzá Nedimović.

Azegykori Jugoszlávia szétesése óta ez az első közvetlen megbeszélés Szerbia és Egyiptom között.