2024. április 19., péntek

Van, amiben elsők vagyunk a világon

Szerbia tavaly 38,9 százalékkal növelte acélkitermelését

A nemzetközi acélszövetség adatai alapján Szerbia a 2018 novemberéig 1,8 millió tonna nyers acélt állított elő, ami a 2017. év identikus időszakában jegyzett 1,3 millió tonnához képest 38,9 százalékos növekedést jelent. Ez az eredmény a termelésnövekedés szempontjából világviszonylatban a legjobb.

A második helyen Vietnám áll 35,9 százalékos növekedéssel, 12,8 millió tonna acél előállításával.

A termelés legnagyobb hanyatlását a szemlélt periódusban Venezuelában jegyezték, itt 69,3 százalékkal esett vissza az acél előállítása, azaz a két évvel ezelőtti 411 ezer tonnáról 126 ezer tonnára.

A termelés mérséklésére került sor a szomszédos országokban is, Bosznia-Hercegovinában például 9,4 százalékos a visszaesés (680 ezer tonnáról 616 ezerre). Macedóniában mindössze 0,1 százalékos a csökkenés aránya, 239 ezer tonna a kitermelés szintje.

2018 tizenegy hónapja alatt a világ 64 országában 1,646 milliárd tonna acélt állítottak elő, ebből Kína adja a termelésnek megközelítőleg a felét, azaz 857,3 millió tonnát.