2024. március 28., csütörtök

Márciusban indul a próbaüzem

A Seb-Agrarban új silók révén bővült a tárolókapacitás, és készül a multifunkcionális feldolgozóüzem

A zentai Seb-Agrar Kft. a Prosperitati Alapítvány támogatásának köszönhetően a nyár folyamán kezdte meg silókapacitásának bővítését, valamint a repcét, szójababot és napraforgót feldolgozó üzeme kialakítását. A beruházás összértéke 167 millió dinár, ennek 45 százaléka támogatás, 30 százaléka kedvezményes hitel, 25 százaléka pedig önrész. A silók már állnak, a feldolgozóüzem beszerelését most végzik, a próbaüzem elindítását pedig márciusra tervezik.

A Seb-Agrarban a repceolaj gyártására és a repcepogácsára helyezik a fő hangsúlyt (Gergely József felvétele)

A Seb-Agrarban a repceolaj gyártására és a repcepogácsára helyezik a fő hangsúlyt (Gergely József felvétele)

Sirmer Szebasztián, a Seb-Agrar tulajdonosa elmondta, hogy az építkezést még tavasszal meg akarták kezdeni, de az engedélyek begyűjtése elhúzódott, így júniusban indult meg a munka, és a silók is csak az ősz folyamán kerültek a helyükre.

– Egy kicsit minden tolódott, de már mind a kilenc siló a helyén van, most kötik össze a szállítórendszereket, és az áramellátás is most van folyamatban. A silók hűthetőek lesznek, tehát a felvásárolt árut hűteni tudjuk.

A silókat rövidesen feltöltjük, ugyanis a külső raktárakban hagytunk árut, vagyis nem kell az aratást várni. Eddig fekvő raktáraink voltak, és a tárolókapacitás idáig megközelítőleg 7000 tonna volt, a támogatásnak köszönhetően pedig körülbelül 5500 tonnával bővült, és ez mind itt van az udvarunkon belül.

Ami a feldolgozóüzemet illeti, a tulajdonos elmondta, hogy multifunkcionális lesz, a fő gép a repce feldolgozására lesz alkalmas, de szójababot és napraforgót is fel tudnak majd dolgozni.

– Az olajgyártás lesz a fő feladat, ugyanakkor a visszamaradt anyagból, vagyis a melléktermékből három fajta pogácsa készül, melyeket a jószághizlalásban lehet eredményesen hasznosítani. Szarvasmarha- és sertéstenyésztők is érdekeltek az ügyben, így a vállalatot az állattenyésztőkkel is igyekszünk összekötni, vagyis farmokkal is tárgyalunk az együttműködésről.

Sirmer hangsúlyozta, hogy a Prosperitati Alapítvánnyal szerződésbe foglalták, hogy több, mint ötszáz termelővel írnak alá integrátori szerződést, és a korábbi 15 alkalmazott mellé plusz 20-at felvesznek, és ezt a követelményt már jórészt teljesítették:

Sirmer Szebasztián, a Seb-Agrar tulajdonosa (Gergely József felvétele)

Sirmer Szebasztián, a Seb-Agrar tulajdonosa (Gergely József felvétele)

– Már 36 munkásunk van, vagyis a követelményeknek máris eleget tettünk, ugyanakkor január folyamán még öt alkalmazott áll nálunk munkába, silókezelők és technológusok, és velük együtt 41-en leszünk. Ami az integrátori szerződéseket illeti, 550 termelővel szerződtünk öt évre, tehát azon a téren is eleget tettünk a szerződésben foglaltaknak. Ezek közül 510-en nyertesek is a Prosperitati pályázatán. Tavalyelőtt még arról számoltam be, hogy a cégünk 900 termelővel dolgozik, ehhez képest tavaly elértük az 1000 termelőt, ami óriási teljesítmény, ugyanis a zentai szövetkezetnek fénykorában volt ugyanennyi, és azóta, tudjuk, hogy mennyit változott a világ, mennyivel kevesebben lettünk.

Fontosnak tartom elmondani, hogy a Seb-Agrar az utóbbi egy évben bővült is. Magyarkanizsán megvettük a malmot és bővítettük a tárolási kapacitásokat silókkal, még tízezer tonnával, a cég székhelyét Pacsérra tettük át, ott átvevőhelyünk is van, és további átvevőhelyeket nyitottunk saját tulajdonban. Vajdaságban, ahol van számottevő magyarság, ott jórészt jelen vagyunk. 2018-ban nem köteleztük a termelőket, hogy hozzák be a leszerződött árumennyiséget, azt 2019-től vesszük át tőlük, és ki kell hangsúlyoznom, hogy az előző évi árumennyiségnek körülbelül a kétszeresét vettük át 2018-ban, tehát a növekedés és a fejlődés szemmel látható.

A szállítórendszerek összekötése (Gergely József felvétele)

A szállítórendszerek összekötése (Gergely József felvétele)

Sirmer a feldolgozó üzemmel kapcsolatban elmondta, hogy a gépsorokat most gyártják, azok a már meglévő épületbe kerülnek be, és hogy a feldolgozással a vállalat a kínálati körét bővítette. A tervek szerint tehát nem csak nyersanyaggal, hanem feldolgozott áruval és melléktermékekkel is megjelennek a piacon. A legfontosabb, hogy olajat tudnak majd gyártani és annak melléktermékekeként piacra dobják a takarmányozásban használt repce és egyéb pogácsákat. Ehhez persze még meg kell találni a megfelelő felvásárlói köröket, de ezekre itthon és külföldön is van igény, úgyhogy bizakodva várják a tavaszt, amikor végre megkezdődhet a gyártási folyamat.

Szó esett arról, hogy egy ilyen vállalat nem működhet megfelelő szaktanácsadás nélkül, és hogy a Seb-Agrar ezt is biztosítja a termelőinek szaktudással rendelkező agronómusok révén. Az agronómusok követik az egész termelési folyamatot, és így a vállalat biztosítja magát afelől, hogy ami árut átvesz, az megfelelő beltartalmú és minőségű. Újdonság, hogy egy kiváló minőségű, a kor követelményeinek megfelelő minilabort is beszereltek, mellyel a talajminta-elemzést tudják elvégezni, ami ugyancsak nagyon fontos a termelőknek. Mindezek a dolgok azért kellenek, mert közös megegyezéssel ugyan, de ők határozzák meg, milyen magot, milyen vegyszert használjanak a termelők, és így ellenőrizhető, hogy mi kerül be a gyárba és milyen késztermék készül belőle.