A mérlegnek mindig két serpenyője van

A szórványban élők helyzete igenis nehéz

Szabó Nóra

2018. december 30., 10:20

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

A vajdasági szórvány-magyarság élete teljesen más, mint a tömbben élő magyaroké. Kisebbségi létük hatványozottsága miatt önazonosságukat máshogy élik meg, gyakran maga a magyar nyelv egyes szavai is elszerbesednek, kifejezésbeli különbségek mutatkoznak. Mivel a mindennapok eseményeit egy olyan társadalmi közegben élik meg, ahol már jócskán kevés a magyar, ezért a kulturális szerveződések is nehezebben gördülnek előre. Általános probléma számos szórványterületen, hogy a magyar nyelv és a magyar kultúra adta szokások csorbulnak, hamar feledésbe merülnek, vagy legalábbis háttérbe szorulnak, ha nem ápoljuk kellően.

Szakács Csaba, az Arany János Kultúregyesület elnöke Csonoplyán (Fotó: Szabó Nóra)

Szakács Csaba, az Arany János Kultúregyesület elnöke Csonoplyán (Fotó: Szabó Nóra)

Természetesen mint minden mást, a szórványban élők kulturális életét is érdemes több oldalról megvizsgálni. Nem lehet kizárólag a pénztelenségre, vagy éppen az érdektelenségre fogni egy egyesületi élet rossz periódusát, mint ahogy azt sem lehet mondani, hogy azért fut egy település szekere jól, mert az anyagi háttér meg van teremtve és izgalmas programokat helyeznek az asztalra. Az adott közösségi szellem nagyon mérvadó, az a közeg, ahol az ember fel tudja mérni, hogy működik-e a kooperatív munka, vagy sem. Ha az érdekek közösek, az már egy lépés afelé, hogy valami jól funkcionáljon, a fent említettekre is azonban szükség van. Persze nincs két egyforma település Vajdaságon belül sem, mindenhol más a kulcs a jó közösségi élethez, mint ahogy más az együttműködési szándék is. Legyen szó a kultúra és az egyház közös munkájáról, vagy éppen ellentétéről, a gyakori rendezvényekről, vagy éppen karitatív jellegű megmozdulásokról. A mérlegnek mindig két serpenyője van, mindig több összetevőn múlik egy funkció, vagy diszfunkció.

Beszélgetőpartnerem Szakács Csaba, a csonoplyai Arany János Kultúregyesület elnöke településük nehézségeiről, azok leküzdéséről és a kitartásról mesélt.

Milyen az emberek aktivitása Csonoplyán? Milyen az egyesületi élet?

– Az egyesület munkája egyre jobban elértéktelenedik, amióta a faluból az emberek elszármaznak, illetve ingáznak külföld és az otthon melege között. Az én információim szerint a falunak csaknem háromezres lélekszámából – akik közül 400-500 ember ingázik külföld felé – csonka család. Ott, ahol pl. az anyuka külföldön dolgozik 2-3 hónapig és vannak picik a családban, ott a gyerekkel is nehéz kommunikálni. Nincs, aki kellően kordában tartsa őket, aki kivasalja a ruháit stb.

A csonoplyai magyarság egy nagyon kis közösséget képez, s ha valamit meg akarunk szervezni és nincs elég ember, akkor már az is gondot jelent, hogy egy előadás alkalmával ki húzza el a függönyt, vagy ki rakja sorba a székeket. Apróság, de egy adott helyzetben minden kéz sokat segít és a szervezési munkákban elengedhetetlenek azok a személyek, akik segítkezni akarnak.

Mennyi az aktív tag, aki sok programba, rendezvénybe bevonható?

– Nehéz fölmérni. A kultúregyesület tagjainak a fele szintén ingázó. Van olyan időszak, amikor többen vagyunk, de van, amikor nagyon kevesen.

– Év közben mely programok csalogatják vissza az esetleges elszármazottakat Csonoplyára? Ami évek óta bevált, bejáródott?

Megvannak azok a programok, amelyeket a falu szeret, elismer és szívesen is csinál. Ettől függetlenül ezekre is elmondhatjuk, hogy egyre kevesebben látogatják. Ha pl. megszervezünk egy egyesületi bált, mindenki nagyon örül neki, de nem jön össze annyi ember, hogy a rendezvény kifizetődő legyen.

Sokan mondják, hogy nagyon jó, hogy ezt csináljuk, csak épp nem jönnek el. Tehát van egy ilyen hozzáállás, ami kellemetlen. Érezhető, hogy az emberek kissé befelé fordultak, megkeseredettek, tisztelet a kivételnek. Részben ez a pénztelenségnek köszönhető, a másik az, hogy az a közösség, ami drasztikusan kopik, az drasztikusan módosítja a viselkedés normáit is, vagyis sok mindent, amit régebben csináltak, azt már nem csinálnak. Évekig szerveztünk pl. nemzetközi találkozókat Horvátországgal és Magyarországgal, de tavaly már nem tudtuk megszervezni, nem volt hozzá elég ember, aki végigcsinálta volna. A már említett pénztelenség is sokszor beleszólt a szervezéseinkbe. Amikor az emberek és a jóakarat már meglenne, akkor ott jön az a bizonyos pénzhiány, ami miatt szintén sokszor falba ütközik az ember.

Honnan próbálnak támogatókat szerezni? Mely forrásokból tudják működtetni helyi szinten a kulturális életüket?

– Az önkormányzat évről-évre segít bennünket. Konkrétan megvan, hogy mire ad támogatást. Finanszírozza az ún. koreográfusprogramot, hogy legyen egy olyan személy, aki foglalkozik a kisebb vagy nagyobb gyerekekkel, aminek aztán lesz eredménye. Ad pénzt konkrét utazásokra, ami időnként annyira szűk keretű, hogy egy-egy nagyobb utazást nem tudunk belőle finanszírozni. Magyarország és Horvátország irányába is vannak testvértelepüléseink, testvéregyesületeink, velük tartjuk a kapcsolatot, de nyilván ezek a kapcsolatok is tudnak gyengülni, ha nem tudunk kellően aktívan találkozni.

Mi a hajtóerő, mi tudja lelkesíteni az itteni közösséget?

– Vannak még olyan kitartó emberek, akiknek a gyökerei nagyon mélyen a földbe vannak vájva és tartják a lelket a többiekben, akik kétkednek esetleg a közösségi erőben. Hogy ez az egész meddig marad fenn, fiataljaink meddig tartanak ki, azt nem tudom, mert sokan elmennek, de természetesen vannak olyanok is, akik ragaszkodóak.

Hál’ Istennek megvannak azok a pályázati lehetőségek, amelyek támogatást nyújthatnak nekünk. Az ilyen lehetőségekben is bízunk, a segítség mindig tud egy plusz lendületet adni egy közösségnek. Viszont ahhoz, hogy sikeresen pályázhassunk, ahhoz kell valaki, aki csak ezzel foglalkozik. Figyeli, megírja, majd elszámol vele.

Az elmúlt pár év visszatekintésében milyen emlékeket emelne ki, ami kedves a csonoplyaiak számára, ahol érződött az összefogás?

– Az utóbbi tíz évben mi meg tudtuk csinálni a Gyöngyösbokrétát és a Durindót. Az egy nagyon nagy összefogás volt, arra szerintem mindenki nagyon büszke Csonoplyán. Reméljük az összefogás és a közös tenni akarás csak gyarapodni fog a jövőben és a mostani fiatalság büszke lesz az otthonára.

Vannak állandó programjaink, ahol évről évre megmutatkozik a szülők és további egyesületi tagok, illetve egyházbeliek összefogása, ilyen pl. a Mikulás-műsor, ami igen nagy múltra tekint már vissza. Ez a rendezvény tulajdonképpen melegágya, a palánta nevelője magának a kultúregyesületnek, hiszen ott szedjük össze a csemetéket, ott kezdjük csalogatni a gyerekeket az egyesületi életbe. Van kb. húsz olyan gyermek, akikre lehet építeni. Ha ők itt megmaradnak, akkor előbb-utóbb oszlopos tagjai lehetnek egyesületünknek, mindannak, amit a jövőben tervezünk.

A Szórványlétben projektum finanszírozásában részt vesz a Köztársasági Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége