2021. április 14., szerda

Karácsony a templomkert mellett

A templomkert körüli épületekbe nem volt bejáratos a Jézuska. Nem is hozott karácsonyfát. Fenyő viszont jutott minden év végén az orvos, a tanító házaspár és az iskolaigazgató családjának hálószobájába. Azért oda, mert az újévi fenyő a fűtetlen szobában tartott ki leghosszabb ideig, végül azonban megadta magát, és egyik percről a másikra lehullajtotta tűleveleit. Összetakarításuk maga volt a pokol. Ma már csodálkozom, a szüleim miért nem terítettek az újévi fenyő alá viaszos vásznat, nejlont vagy bár újságpapírt, hogy az újévi fenyőről lehulló, száraz, hegyes tűket kényelmesen össze lehessen szedni, majd a konyhai tűzhelyben vagy a nappali cserépkályhájában elégetni, hogy egy időre az égő gyanta illata fenyőerdőbe varázsoljon bennünket. Így hívtuk: újévi fenyő. És tudtuk, semmiféle misztikum nem övezi, nem a Jézuska hozza, nem betlehemi szalma várja, nincsen különösebb ünnepi asztal, mézes dió, almaszelet, csupán a nyers valóság: a fát szüleink állították, került alá ajándék, de kibontásával meg kellett várni a szilvesztert.

Mintha egy más kalendárium szerint múlott volna az idő a templomkerten kívül, és az ott lakók más szótárt is használtak volna.

Illusztráció (Kecskés Endre felvétele)
Illusztráció (Kecskés Endre felvétele)

Igen, kinek szenteste, majd karácsony, kinek szilveszter, majd újév. Nem áltatom magam, nem csupán az elnevezések különböztek, a tartalom is. Adventről akkor hallottam először, amikor kezembe került Füst Milán regénye. A Mikulás egyfajta megtűrt szent volt a templomkert környékén, az orvos, a tanító házaspár és az iskolaigazgató gyerekeivel a szülők kipucoltatták a gyerekek téli cipőjét, leginkább csizmácskáját vagy bakancsát, kitették a bejárati ajtó elé, majd jöhetett a csoda. A Mikulás lehetett a karácsonyi misztérium pótléka, a Mikulás szabadon járkálhatott az éjszaka sötétjében és rakhatta le apró ajándékait még az orvos, a tanító házaspár és az iskolaigazgató gyermekeinek lábbelijébe is, amit ébredés után örömmel vettünk birtokunkba. Nem ismertünk semmiféle történetet égben száguldó rénszarvasokról, vörös orrú Rudiról, kéményen bemászó jóságos apókáról, csupán megérkezett az ajándék, mert elérkezett az ideje, ekkor minden gyerek kapott ajándékot. Csak később tudtam meg, hogy a virgács lehetősége is benne volt a pakliban, de mindmáig nem jöttem rá, ki rejtette a csizmámba a Mikulás ajándékát, noha megkérdezhetném édesanyámtól, de nem szeretném kipukkasztani életem misztériumának eme utolsó lufiját.

Az orvos, a tanító házaspár és az iskolaigazgató gyerekei a lakásablakban lógva vagy az utcáról pislogva nézték a falu apraját, amikor kitódultak a hittanról, szorongatták markukban az éppen időszerű szentképet, önfeledten kergetőztek, és ismeretlen szavakat használtak, mint a litánia, vecsernye, bérmálkozás, ministrálás, áldozás, szenteltvíz, mind-mind olyan kifejezést, ami egy teljesen idegen világ képzetét jelenítette meg előttük, aminek a templomkert kerítése volt a határa.

És így is lehetett élni, kerítésen kívül és belül egyaránt. Ugyanabban a világban, vagy legalábbis nagyon hasonló világokban. Az orvos, a tanító házaspár és az iskolaigazgató gyerekeinek mindennapjaiból és ünnepeiből talán hiányzott valami, amiből gyerektársaik valamivel többet vagy valamivel mást kaptak korai éveik során.

Nem is tűnt föl különösebben az évtizedek során a külön fogalomtár, a külön szótár, hiszen minden egyéb közös volt, és az is maradt. Vallástalanul is becsülöm mások egyházi ünnepeit, bután szólva, nem zavarjuk egymás köreit. Az viszont zavar, hogy ha bárkik kevélységükben a maguk vallását helyezik mások hite fölé!

A karácsony családi ünnep, olyankor nem szokás az utcára vonulni, ám néhány nappal később a szilveszterezés közösségi buli. És mi történt 2016 első napjára virradóra Kölnben és Berlinben? Nők tucatjait zaklatták a nagyvárosokba beférkőzött migránsok, akik miatt azóta már több európai országban lekerült a kereszt az iskolák és a hivatalok faláról. Ott is új szótár honosodott meg, a karácsonyi vásárból téli vásár lett, eltűntek a betlehemek és egyéb karácsonyi jelképek, például a dalok, mert azok sértenék a lánymolesztáló migránsok érzékeny lelkületét. A repülőterekről eltűntek az ünnepre utaló díszek, a komoly cégek karácsonyi bulijaiban nem lehetnek felekezetre utaló megnyilvánulások, szóval hízelgünk a felekezet nélküliség álcájával a tőlünk más hitűeknek. Akik viszont természetszerűleg megülik saját vallási ünnepeiket. Igaz, nekik nem jut azokból az avas háziszappan ízű szaloncukrokból, amelyeket az orvos, a tanító házaspár és az iskolaigazgató gyermekei szopogattak hajdanán a templomkerten kívül.

Mindezek után, hivatalos hitbéli elkötelezettség nélkül, de beleérzéssel és átéltséggel boldog karácsonyt kívánok mindenkinek, az orvos, a tanító házaspár gyermekeinek és magamnak is, miként mindig is szerettem volna!