2024. április 17., szerda

Az idén is Adni öröm!

A Pannon RTV és a Szabadkai Magyar Rádió az idén közösen szervezi a hagyományos jótékonysági műsort

Immár ötödik alkalommal szervezik meg az Adni öröm! jótékonysági rádióműsort december 15-én. Az alkalmi élőműsort a Pannon Rádió 91,5 MHz-es és a Szabadkai Magyar Rádió 89,6 MHz-es frekvenciáján 16 óra 30 perctől 19 óráig követhetik a hallgatók, tehát mindkét helyen ugyanazt hallhatják. A csapat ezúttal úgy döntött, hogy az idén a Vöröskereszt magyarkanizsai szervezete számára gyűjtenek adományokat.

Soós Georgina, a Pannon Rádió főszerkesztője lapunknak nyilatkozva elárulta, hogy azért esett a választás erre a szervezetre, mert nagyon sok magyarkanizsai hallgatójuk van, és sok visszajelzés érkezik arról a területről.

– Többségében magyar településről van szó és élő műsorral még nem jártunk arra korábban. Az önkormányzat az előző Adni öröm! műsorokban is mindig a segítségünkre volt, ismerik a műsort, ezért felkerestük őket. Nagyon készségesen segítenek a szervezésben, biztosítják nekünk a helyszínt és a hozzá szükséges infrastruktúrát is. Ezúton is köszönjük nekik a hozzájárulásukat. A helyszínből adódóan egyértelmű volt, hogy a helyi Vöröskereszt szervezetet támogatjuk, amely egyébként is nagyon aktív, gyakran megjelennek a műsorainkban. Az első pillanattól fogva nagyon örültek a megkeresésnek – nyilatkozta lapunknak a főszerkesztő.

A szervezetnek tartós, féltartós élelmiszert, illetve tisztálkodási szereket gyűjtenek. Agárdi Gábor, a Szabadkai Magyar Rádió főszerkesztője elmondta, hogy a Vöröskereszttel egyeztetve állapodtak meg az adományozás formájáról.

– A szervezetnek szabad kezet adtunk a támogatás formájáról, hiszen ők tudják, hogy mire van a legnagyobb szükség. Arra kértük a hallgatókat, illetve a helyszínre látogatókat, hogy tartós, féltartós élelmiszert, illetve tisztálkodási szereket adományozzanak. Azért döntöttek emellett, mert ezt tudják a legjobban tárolni. Infrastruktúrájuknak köszönhetően egész évben segítenek a rászorulóknak, és a megbeszélés szerint olyan adománygyűjtésbe kezdünk, amivel időről időre folyamatosan segítséget tudunk nyújtani azoknak, akik rászorulnak. A mi kollégáink is csomagokat kszítenek, ezzel is hozzájárulva a műsorhoz, a szórakoztatáson kívül. A műsor után juttatjuk el a Vöröskereszt magyarkanizsai szervezetének mindazt, ami összegyűlik – mondta a főszerkesztő.

Aki nem tud eljönni a helyszínre, az Vajdaság-szerte bármelyik Vöröskereszt szervezetben leadhatja csomagadományát. A műsor készítői elmondták,  igyekezni fognak, hogy minél több összegyűljön, hiszen ez számukra is öröm.

– Az elmúlt év tapasztalatai alapján azt vettük észre, hogy mindig könnyebb tárgy formájában adományozni, mint pénzt adni. Az átutalás egyébként is bonyolultabb folyamat, be kell menni a bankba, sorba állni, és azt hiszem, hogy a tárgyi adományokkal több embert tudunk megszólítani. Nem kell nagy adományokat hozni, ha valaki csak egy kiló lisztet hoz, annak is nagy hasznát vehetik. Magyarkanizsán és környékén felkerestük azokat a cégeket, amelyekkel kapcsolatban vagyunk, illetve minden hirdetőnknek felajánlottuk a lehetőséget az adományozásra – tette hozzá Soós Georgina.

A rádióműsorban élőzenés betétekkel kedveskednek a hallgatóknak, felkérték azokat a kollégákat, akik szabadidejükben is zenéléssel foglalkoznak, hogy rendhagyó formációkban a helyszínen adjanak elő néhány számot. A zenei válogatást úgy hangolták össze, hogy a Szabadkai Magyar Rádió és a Pannon Rádió közönségének is megfeleljen.

– Van gitáros, fúvós, népdalénekes és elektronikai zenével foglalkozó kollégánk is. Megpróbáljuk őket úgy csoportosítani, hogy valami egyedi, rendhagyó hangzás jöjjön létre az éppen arra sétálók szórakoztatására. Két műsorvezető segítségével valósul meg a műsor, Brasnyó Zoltán és Agárdi Gábor lesznek a házigazdák. Rajtuk kívül két száguldó riporterünk pedig Facković Melisa és Vörös Gábor, akik az arra járókat fogják megszólítani. Vendégeink is lesznek az önkormányzat és a Vöröskereszt részéről, akikkel együtt ismertetjük a rendezvényt. A műsor az elő karácsonyi vásár ideje alatt zajlik, így a kis bódék között található majd a mi stúdiónk is. Az egész egy kis hangulatos, kétórás műsor lesz, amit forró tea mellett élvezhetnek az arra járók – részletezte a programot a Pannon Rádió főszerkesztője.

Kenéz Szilvia, az Adni öröm! gyártásvezetője elmondta, hogy az adakozni vágyók a helyszínre hozhatják el ajándékaikat.

– A karácsonyi vásár a főutcán található Unidom előtti téren lesz. A fellépők mellé dobozokat helyezünk majd el, s azokba várjuk az ajándékokat. Kis köszönőkártyákat készítünk majd az adakozóknak.

Az adományozással kapcsolatok kérdéseket feltehetik az Adni öröm! Facebook-oldalán. Ha valaki nem tudja elszállítani adományát, abban is segítenek a szervezők, de akár a Vöröskereszt többi szervezetében is leadhatják jótékony hozzájárulásukat az érdeklődők.

A műsor készítői egyöntetűen állították, hogy a segítségnyújtás számukra is minden alkalommal felemelő érzés.

– Szeretünk a kollégákkal együttműködve segíteni. Már korábban is volt rá példa, hogy gyűjtést szerveztünk, vagy erre szólítottuk fel a hallgatóinkat, például akkor, amikor egy családi ház porrá égett és ruhaneműre, bútorra és másra kellett a családnak gyűjteni. Jó érzés volt akkor, hogy a segítségünk és a buzdításunk által 3-4 nap alatt sikerült mindent beszerezniük, amit szerettek volna. Most is úgy vagyunk vele, hogy ha csak egy embernek tudunk segíteni, akkor már megérte – emelte ki Agárdi.

– Ilyen helyzetekben látszódik, hogy mekkora ereje van a médiának. Amit mi a munkahelyünknek látunk, ahova naponta bejárunk dolgozni, az igazából nagyok sok ember életét tudja befolyásolni, ebben az esetben pedig jobbá is tenni. Gyakran szervezünk terepi műsorokat, és nagyon jó látni, hogy az emberek odajönnek, felismernek bennünket, mondanak néhány jó szót, most pedig segíthetnek is – mondta Soós Georgina.