Verses emlékmű

L.J.

2018. október 24., 13:25

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Hétfőn este a bácsfeketehegyi színházban került sor a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete '56 című verses produkciójának bemutatójára.

Fotó: Pál Károly

Fotó: Pál Károly

Hajvert Ákos, az egyesület elnöke, a műsor összeállítója elmondta lapunknak, hogy a versek mellett népdalok, archív felvételek is vannak, és Nagy Imre rádiós beszédének felvétele is hallható a darabban. Fellép Kormos Irén, Tóth Anita, Fehér Farkas Hajnalka, Hodik Annabella, Barta Júlia, Molnár Krekity Olga és Hajvert Ákos, valamint Török Noémi énekli a népdalokat. Hajvert elmondása szerint egy egészen sajátos koncepciót kellett összeállítani, mivel az ő kivételével csak hölgyek szerepelnek. Így a nők képviselik a forradalmat, Hajvert pedig a kommunista hatalom hangja. A műsor első része pörgősebb, a második felében inkább a belső monológokra helyeződik át a hangsúly. Az összeállításban szerepelnek Illyés, Buda, Reményik, Kányádi és Márai szövegei, számolt be Hajvert, majd arról is szólt, hogy nem törekedett arra, hogy pozitív legyen az előadás kicsengése. Akik megélték 56-ot, azok sem happy endként élték meg, fogalmazott.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége