2024. április 18., csütörtök

Lemond a Tesla elnöki tisztségéről Elon Musk

Távozik a Tesla igazgatótanácsának éléről Elon Musk, de a vállalat vezérigazgatója marad; ő és a vállalat 20-20 millió dollár büntetést fizet, mert a cégvezető a Twitteren a cég részvényárfolyamát befolyásoló, félrevezető üzenetet tett közzé – tudatta helyi idő szerint szombaton a megállapodás részleteit az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC).

A SEC és a Tesla között létrejött megállapodás értelmében Musknak 45 napon belül le kell mondania az igazgatótanácsi elnökségéről, és három évig nem választható újra erre a posztra, de ő marad a vállalat vezérigazgatója. Az alku alapján a Teslának két független tagot kell választania a testületbe.

Musk augusztus 7-én bármilyen előzetes bejelentés nélkül a Twitteren tudatta a nagyvilággal, hogy fontolgatja, hogy 420 dolláros részvényárfolyamon kivonja a vállalatot a tőzsdéről, és ehhez a szükséges forrás is biztosítva van. Az üzenet hatására a Tesla részvényeinek árfolyama több mint tíz százalékot emelkedett. Pár héttel később bebizonyosodott, hogy sem a tőzsdei kivonás terve nem valós, se a pénz nincs meg rá. A SEC ezért a héten bírósághoz fordult, mert úgy ítélte meg, hogy Musk üzenete minden alapot nélkülözött, és ártott a befektetőknek.

A SEC a perben eredetileg azt is el akarta érni, hogy a bíróság tiltsa el Muskot a cégvezetéstől, ám a szombati megállapodásban erről a hatóság letett. Ez a befektetők szerint is óriási károkat okozott volna az egyébként évről évre rendre veszteséges Teslának, melynek neve szinte egybeforrt Elon Muskkal.