2024. április 18., csütörtök

Kérdések és üzenetek

A szabadkai VM4K klubjában Géber Lászlóval Brenner János beszélgetett
Brenner János és Géber László a VM4K-ban

Brenner János és Géber László a VM4K-ban

A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központban csütörtökön este irodalmi-beszélgetős estre került sor. A vendég Géber László költő, műfordító, szerkesztő, esszéíró író volt, akivel Brenner János szerkesztő beszélgetett.

Géber László Kovinban született, Székelykevén járt általános iskolába, Pancsován gimnáziumba, és a Belgrádi Egyetem Politikai Tudományok Karának nemzetközi szakán diplomázott. Ezután az Újvidéki Televízió külpolitikai újságírója volt, 1992-től pedig az Újvidéki Rádióban dolgozik. Írásai több kiadványban jelentek meg, egyebek közt a mi lapunkban is.

Az irodalmi est a Palackmagány címet kapta, amely utalhat akár Géber László Palackpostáira, rádióesszéire, de a költészetre is. A rendezvényen bemutatásra került egyebek közt az 1994-ben megjelent Szöveg szalonna verseskötete, valamint az Akinek az ég és A Szigetlakó című esszékötetei. Ugyanakkor szó esett arról is, hogy mennyire sokoldalú tevékenységet fejt ki, hiszen könyvkötészettel, fafaragással és fotózással is foglalkozik.

Ahogyan azt Brenner János bevezetőjében hallhattuk, Géber László először versekkel jelentkezett, azután húsz év után szinte egymás után jelent meg a két esszékötete. Brenner János azt is kifejtette, hogy Géber László rendkívül sokrétű és minden érdekli, az irodalom, a zene, a képzőművészet, a politika, a filozófia és még sorolhatnánk. Közben foglalkoztatja a nyelv, a hit, a szerelem, a testiség és a vizualitás, valójában egy állandóan kérdező, szemlélődő, lírai íróval van dolgunk. Géber László egyebek közt az írói tevékenységéről beszélt:

– A kilencvenes évek nehéz időszak volt, a változást a kétezres évek hozták, ekkor hírszerkesztő lettem. Nem örültem túlságosan, viszont érdekes történések és események zajlottak. Közben az irodalmat jobban szerettem. A Szempont című műsort szerkesztettem, amely művelődési összefoglalókból áll. Az Akinek az ég és A Szigetlakó ebben a műsorban hangzott el az elmúlt években. Amikor az Akinek az ég kötetet írtam, kérdéseket tettem fel. A Szigetlakóval inkább üzenek. Az elején úgy nevezem, hogy ezek virtuális üzenetek, amelyekre nem várok választ. Mintha beletenném egy palackba és azt elküldeném a vakvilágba – hallottuk egyebek közt Géber Lászlótól, akitől megtudhattuk azt is, hogy A Szigetlakó magánkiadásban jelent meg.

Az est folyamán Géber László fotógyűjteményéből vetítésre is sor került. Ahogyan azt hallottuk, az írónak nagyon fontos a képiség, a vizualitás, és a két esszékötetén az ő fotói szerepelnek. Géber László arról is beszélt, hogy amikor nehéz volt a munka a rádióban, a megnyugvást a fafaragásban találta meg, de ha nem ezzel foglalkozna, akkor valami mással, mert sose unatkozik.

A VM4K-ban jövő csütörtökön, 19 órától folytatódik az Európa és mi sorozat, amelynek keretében Spengler aktualitása: A nyugat alkonya 100 év után címmel dr. Csejtei Dezső filozófiatörténész, műfordító tart előadást.