2024. április 20., szombat
KRAGUJEVACI KAMIONGYÁR

A kormánytól várják a megoldást

A kragujevaci Zastava kamioni volt dolgozói, akik az elmaradt bérek miatt már több mint két hónapja tiltakoznak, arra számítanak, hogy az illetékes kormánytagokkal tárgyalhatnak a helyzetükről.

Milojko Popović, a tiltakozás egyik szervezője elmondta: az önkormányzati vezetők azt ígérték nekik, közbenjárnak annak érdekében, hogy fogadják őket a köztársasági kormányban. A volt munkások közben hétfőnként továbbra is összegyűlnek Kragujevac központjában, s mindaddig nem hagyják abba a protestálást, amíg ki nem fizetik nekik az elmaradt béreket.

A Zastava kamioni mintegy 300 korábbi munkása, aki szociális program alapján távozott a gyárból, összesen mintegy 80 millió dinárt, vagyis több évi bérhátralékot követel. A 2009 utáni szolgálati évek összekötését is sürgetik. Végrehajtható bírósági végzésük van, de a gyár állítólagos súlyos anyagi helyzete miatt nem tudják behajtani a tartozást. Azt sejtik, hogy valójában van pénze a tehergépjárműgyárnak, s követelik, hogy a vizsgálószervek állapítsák meg a tényállást. Szerintük kiárusítják a Zastava kamioni vagyonát, és gyanús nekik a kb. egy évvel ezelőtt alakított új hadiipari üzem, a Zastava tervo ügyvitele is.

A kragujevaci Gazdasági Bíróságon a Gazdasági Minisztérium javaslata alapján a múlt keddre tűzték ki, majd holnapra, szeptember 19-ére halasztották azt a tárgyalást, melyen a Zastava kamioni
csődeljárásának megindításáról döntenek.