2024. április 20., szombat

Magyarkanizsának fontos az ökoturizmus

A községben még számos kiaknázatlan lehetőség rejlik

A Turisztikai Desztináció Menedzsment a magyarkanizsai helyi közösség épületében szerdán ötödik ülését tartotta meg, amelyre meghívót kaptak a város vezetői, illetve mindazok, akik érintettek a turizmus és a turizmusfejlesztés témájában. A résztvevők arról tanácskoztak, hogyan lehetne az ökoturizmust még népszerűbbé tenni az idelátogatók számára.

Fotó: Puskás Károly

Fotó: Puskás Károly

Az összejövetelen amellett, hogy feltérképezték a lehetőségeket, arról is szó esett, hogyan tudják majd mindezt a gyakorlatba is átültetni. A nagy munkát igénylő feladat Koza Róbert, a szervezet elnöke szerint hosszabb periódust fog igénybe venni, de elengedhetetlen a népszerűsítés céljából. Lékó Lajos, a Turisztikai Desztináció Menedzsment falusi turizmus bizottságának elnöke emlékeztetett a községben rejlő, egyelőre még kiaknázatlan lehetőségekre.

– Az ülés lényege az volt, hogy feltárjuk azokat a lehetőségeket, amelyek a község turisztikai kínálatát gazdagíthatják. Ismeretes, hogy a rendezvényekkor több ezer ember megmozgatható, ám a szállodai kapacitásokhoz mérten olyan egyéb idegenforgalmi kínálattal is előrukkoljunk, amely sajátos, csak ránk jellemző. Ugyanez vonatkozik a tartalomra is, olyan elemeket kell előkészítenünk, amelyek külső forrásokat is biztosítanak a turizmusban gondolkodóknak. Konkrét tervekről is beszéltünk, mert az ökoturizmus községünkben nem volt kiemelt, nem volt eléggé beépítve a kínálatba. Megállapítottuk, hogy igen gazdag ökoturisztikai lehetőségeink vannak. Az ökoturisták lényegében arra törekednek, hogy harmóniát teremtsenek a természet és az emberi szükségletek között. Az összejövetelen egy tanulmányt is prezentáltunk, amely felöleli a község déli részének potenciáljait. Említsük csak meg a Járást, a biotermelőinket, akik évek hosszú során elismertekké váltak Oromon, Magyarkanizsán és Tóthfaluban. Itt vannak a vizeink, Adorjánnál, Velebitnél, valamint a halastó is. Vannak pálinkafőző mestereink is, továbbá Tóthfaluban az arborétum és a Tündérkert, a szoborpark, az oromi malom, tehát joggal mondhatom, számtalan olyan lehetőségünk van, amelyek okot adhatnak a derűlátásra – mondta el Lékó Lajos.

Az ülésen felvetődött a mikrorégiók sajátossága és szükségessége is, ugyanis az uniós pályázatok sokasága is erre irányul. A leglényegesebb azonban a figyelemfelkeltő kezdeményezés volt. A szakma embereinek véleményére különösen kíváncsiak az illetékesek, akik abban bíznak, hogy ezt követően az érdekeltek is kifejezik hajlandóságukat az ezen az úton való elindulásra a közös cél elérése érdekében, amely nem más, mint az ökoturizmus népszerűsítése itthon és külföldön egyaránt.